Azaz: jelen állás szerint mi van Marton László Távolodóval kapcsolatosan (ez a könyv már biztosan), de még inkább, hogy mi lesz? „..az utolsó zenei kötete, mely zömmel az utóbbi években megjelent írásait rendezi újra” – hívja fel a figyelmünket Szabó M. István a kiadvány fülszövegében. Ismerjük a mondást: soha ne mondd, hogy soha. Majd. Meglátjuk. Mindenesetre, nehéz elfogadnom Távolodó döntését – ha az végleges.
Hogy miért? Mert kedvelem az írásait, ami bizonyos fokig magánügy, de nem teljesen az. Neki ugyanis halálbiztos tudása van arról, hogy az élet folyamának erős sodrásában miként érdemes megmártóztatni a zenét. Ezt a tudását pedig már bő évtizede rendszeresen megosztja velünk, hogy az közös tudás és közös ügy legyen, megírva a megélt élményeit jól. De milyen jól, hiszen azt is tudja, miként lehet szépirodalom ebből a szokatlan mixből. Utánozhatatlanul egyéni hangot üt meg olyan, magával ragadó stílusban, amelyet élvezet olvasni! Közben észre sem veszed (dehogynem), hogy ízlésformáló ismeretterjesztés kíváncsi alanyává váltál (a sevdalinka, a klezmer, a roma folk, Dévényi Ádám, Betty Davis, ilyenek segítségével). Szóval a legjobb helyen jársz, ha kicsit is fogékony vagy az effélére! Ha úgy tekintem, zenei könyv is ez mégis csak! Lásd/olvasd az elsőre meglepőnek tűnő felfedezést a Beatlesről, amely egészen addig meglepő (A punk és a Beatles), amíg újra nem hallgatod a Helter Skeltert, amely talán elkerülte a figyelmedet eddig. Aztán úgyis leesik az állad.
És ez nyilván, nem minden. Egyfajta minőségi bizonyítványt képez a tény, hogy a kötetben található pazar David Bowie-tanulmányát az országosan ismert dél-alföldi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj közölte 2020. nyarán! És a többi írásában sem adja alább ezt a nívót. Itt van A szabadság: dal című mini-esszé, amely a tipikusan magyar utas protest song tiszavirág-életű „mozgalma” ürügyén a kontrasztos valóság archív szabadság-képeit exponálja. Ám, a mai látlelet kivetítése sem marad el. „A szabadság kiment a divatból. A kutyának sem kell. Lassacskán úgy fest, mint valami nyomorult emlékkönyv.” Hiszed-e vagy sem, az idézett gondolat a beat-korszak magyar kislemezei ürügyén jön szembe velünk! Az már az én problémám vagy örömem, hogy az Illés Szoríts erősen, és az LGT Ha volna szíved című B-oldalasai az újrafelfedezés erejével hatottak rám, pedig begyűjtöttem anno mindkettőt.
Martonnál minden időben, még egy közeli hozzátartozó halála alkalmával is beúszik a zene valahogy. Erről elsőre azt hihetnénk, hogy tabukat dönget, legalábbis határokat feszeget. Közben kiderül: nem közvetlenül az említett szituáció szült efféle reflexiót, hanem a feltoluló emlékek hozzák elő aztán.
Függetlenül attól, hogy akkor fut-e épp a film-szerű „vége” főcím vagy sem, adódik a kérdés, hol van a Hallgatás helye Marton műveinek rangsorában. A személyes véleményem az, hogy az Érintés című világzenei tankönyv elsősége továbbra sem forog veszélyben. A szóban forgó alkotás viszont van annyira erős, hogy bekerüljön az élbolyba, talán a dobogóra is felfér. Mindenesetre, biztos pont az olvasói kedvencek között. Ha pedig búcsúznia kell az írójának, az legyen épp ilyen: méltó hozzá!
Ami azt illeti, ezt a Marton-könyvet sem lehet letenni csak úgy. Erősen ajánlott olvasás közben meghallgatni a felemlegetett zeneszámokat (amíg a youtube alól nem húzzák ki az informatika sámliját, technikai akadálya nincs neki), hogy hangulatilag hitelesítse, élmény-szerűvé kerekítse a frissen olvasottakat..
Hogy ismételt megerősítést kaphassunk abban a tekintetben, hogy a zene, az mindenkor kell! Hogy átérezzük: a zene az emberi lélek legfőbb tápláléka. A Hallgatásból kilépve megtapasztalhatjuk mindezt. Sőt. Az írások többsége tükröt tart a saját életünk elé. Ne féljünk bele nézni! Mondanom sem kéne, mégis kimondom: fontos könyv a Hallgatás! Számos rétegből tevődik össze. Nem kevés olvasata, aspektusa vár arra, hogy felfedezzük, átszűrjük magunkon azokat. Hogy többek legyünk velük, általuk.