Szóval, 2003-ban Bryan elkészítette bemutatkozó albumát. Az elektromos és akusztikus basszus mellett zongorázik és énekel, s régi barátait-zenésztársait hívta segítségül: Mike Keneally (minő meglepetés…) gitározik és billentyűzik, Rick Musallam is hat húroson nyomul, Joe Travers és Toss Panos dobol, Fausto Cuevas percussonozik, Jeff Babko hammondozik, Colin Keenan énekel és a Spock's Beard vezér Nick D'Virgilio felügyelte hangmérnökként az anyagot.
Akusztikus basszusgitáron előadott kétperces bevezetővel indul a lemez, szó se róla, a komoly darab megadja az alaphangot, hogy aztán a Seven Percent Grade pazar basszusával, izgalmas zongorájával és lehengerlő gitárjával üssön egy nagyot. A Supermarket People egy fokkal még gyilkosabb nóta, az orgona és a gitár lélegzetelállító. Egy kis torzítgatós gitáros közjáték után következik a Get Things Done, hát, istenuccse, ez még dögösebb az eddig hallottaknál, a basszusszóló pedig annyira állat, hogy az már…
Jól is jön egy háromperces akusztikus basszusjáték, hogy aztán bemutassák a lemez első énekes számát, erősen rockos hangulatban, keményen, határozottan. Az Eighteen Weeks olyan nyolc percet nyújt át nekünk, amely nyugodt hangulatával elgondolkodtatja az embert. A Projectile egy rövid kis metáltündöklés, majd a Wildflower ismét elringat bennünket. Az újabb basszusszóló bemutató címe No, de akkora igen-igen-igen, hogy az csak na. A See You Next Tuesday egy igazi őrület, széttorzított gitárokkal, széttört harmóniákkal. A lemez záró darabja a címadó szerzemény. Ha azt mondom, egyszerűségében nagyszerű, semmit sem mondtam. Méltó lezárása ennek a kiváló produkciónak.
Bryan Beller nevét tessenek megjegyezni. Jazz, rock, progresszivitás, káprázatos hangszeres tudás - mi kell ennél több?