-     1996. január elején, amikor mindannyian nagyon ráértünk - Hetényi Zolira, Makovics Dénesre, meg magamra gondolok -, diskurálgattunk arról, hogy kellene csinálni egy bulit, ahol nagy kedvencünk, a Toto dalait játszanánk. Nem sokat teketóriáztunk, gyorsan összeverbuváltunk egy csapatot: a legelső formációban Kovács Peti zongorázott, Makovics Dénes basszusozott, Hetényi Zoli dobolt, Csányi Pisti szaxofonozott és énekelt, Micheller Myrtill volt a női énekes az első két bulin, és volt még egy zongoristánk, Szabó Dani, aki nagyon híres és kiváló jazz zongorista lett időközben. A második buli után váltottunk, már Keresztes Ildi énekelt, míg a második billentyűs poszt cserélődött, játszott Cselik Gabi, aztán Vincze Pali is. Később Dénest váltotta Kicska Laci, így alakult ki az a végső formáció, amivel tizenhat évig folyamatosan dolgoztunk.

-     Az első buli?

-     Egy nagyon kis helyen volt Dunakeszin, egy pince klubban, elsősorban zenészek jártak oda, illett a banda létrejöttéhez, hahaha! A második fellépésünk már egy SOTE-buli volt – a mai világban, a mostani közízlésben és zenei viszonyok között ez elképzelhetetlen, sajnos -, nézett minket vagy öt-hatszáz ember, nagyon jó buli volt!

-     A te esetedben köztudott a Toto-rajongás: mikor hallottad először a Zenészek Zenekarát?

-     Számomra a második Toto-lemez, a Hydra volt az első, hahaha! Mentem ’78-ban Salgótarjánban a főtéren és egy idősebb, népszerű gitáros jött a hóna alatt egy bakelittel és odaszólt nekem: no, öcsém, ezt hallgasd meg, mert ilyen jó rockzenét még nem hallottál! Bementünk az ifjúsági klubba, feltettük a lemezt és… Már a nyitónóta – Hydra - azonnal megfogott, rögtön a hatása alá kerültem, szerelem első látásra illetve hallásra! Valóban annyira más, annyira új, annyira magával ragadó volt, hogy egy életre rabul ejtett.

-     A Jeff Porcaro Tribute Band végül is 16 évig működött – sokat játszottatok?

-     Volt olyan időszak, amikor havi három koncertünk volt. Nagyon hosszú ideig kéthetente játszottunk a Globe Royal óbudai zenés szórakozóhelyen. Voltak egészen nagy bulijaink is, például játszottunk a Tabánban május 1-jén, több ezer ember előtt. A legnagyobb nézőszám 2004-ben, az Omega Népstadionbeli koncertjén volt: mi voltunk a vendég zenekar, 25 ezer embernek játszottuk a Rosannát meg az Africát, jókat nevetgéltünk is utána, hogy ennyi néző előtt még a Toto is ritkán játszott, hahaha.

-     Van egy stúdió albumotok is…

-     Szerzői kiadásban jelent meg, mert egyetlen kiadó sem állt mögé, ezért kereskedelmi forgalomba nem került, saját hatáskörben osztogattuk és árultuk a Játék a tűzzel című cédét.

-     A lemez története?

-     Tulajdonképpen egyszerű és magától értetődő: benne volt a zenekarban, mivel hosszú ideje játszottuk együtt és voltak szerzői hajlamok, hogy írjunk saját dalokat ebben a stílusban. Mint produkció, keverés, mastering, szóval szakmai szemmel c-kategória sajnos, mert Gerendás Peti – a legnagyobb jóindulata ellenére, véletlenül sem akarom bántani! - stúdiójában dolgoztunk, s hát az finoman fogalmazva sem volt világszínvonal, egy jó erős demó stúdiónak felelt meg. Az igazsághoz tartozik, a zenekaron belül is voltak felvétel közben nézeteltérések, nem volt gazdája a produkciónak, aki konzekvensen végigvitte volna azt, hogy ez egy nemzetközi szinten szóló anyag legyen. Ezt már csak azért is sajnálom, mert magát a zenei anyagot jónak tartom. Kár érte!

-     Van rajta egy nótád, a Kétszáz dal, ezt játszhatták volna a rádiók éjjel-nappal, de még ma is, tuti sláger!

-     A nóta szerintem is jó, de a többiről az Edda-dal jut eszembe: Álom…

-     Végül is miért lett vége a Jeff Porcaro Tribute Band-nek?

-     Kár szépíteni a múltat: az utolsó években már nyögvenyelősen ment a történet. Mindenki annyira elfoglalt lett, elsősorban Kovács Peti, aki az év nagy részében külföldön játszott, aztán Ildinek is sok munkája lett, szóval a végén már nem volt értelme folytatni. Szépen, csendben abbahagytuk, nyugodtan mondhatom, két lábon állva, nagyobb véráldozat nélkül ért véget a sztori…

-     A Toto egy ikon, miért nem nagyon játsszák a dalaikat itthon?

-     Szerintem két összetevője van a dolognak. Egyrészt nagyon kell szeretni ezt a fajta zenét, másrészt nem árt, ha az ember bizonyos felkészültséggel rendelkezik erre a feladatra. Nem azt mondom, hogy nincsenek ilyen felkészült emberek, de önmagában a felkészültség kevés, mert csak akkor tud hiteles lenni a történet, ha valakinek kellő mélységű kötődései vannak ehhez a műfajhoz. Az adott hangszeres embert kell reprodukálni az adott poszton és ahhoz nem elég az, hogy valaki mondjuk elvégezte a jazz tanszakot és lediplomázott jelesre, mert azt a fajta muzikalitási koncepciót, azt a fajta hangszerkezelési koncepciót is ismerni kell, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy relatív hitelesen szólalhassanak meg ezek az egyébiránt zseniális dalok.

-     Öt év szünet után léptek ismét színpadra – miért is?

-     Egy ideje már beszélgettünk róla, hogy kellene csinálni egy ilyen bulit, de valahogyan mindig csak tervezgettük. Év elején aztán összejöttünk és eldöntöttük, legyen egy komoly műsor, komoly megszólalás, komoly buli – ahogyan az illik egy igényes zenészhez illetve zenekarhoz. A Barba Negra Track partner lett rögtön, a VIP-színpadon pedig minőségi megszólalás lesz.

-     A műsor?

-     Nyilván vannak azok a kötelező dalok, amiket mindenféleképpen el kell játszani – ezekből elég sok van, hahaha! - és emellett az új albumról is fogunk játszani, de azt a műsorszerkezetet vesszük alapul, amely az idei Toto-turné váza. Nyomunk két órát, szerintem kielégítő, vaskos a program!

-     Elindíthat-e bármit ez a buli vagy csak nosztalgia?

-     Azt beszéltük meg, hogy egyelőre csak ez az egy buli lesz, de abban az esetben, ha normális körülmények közé - nem akarunk már elmenni kocsmasarkokba kínlódni! -, hívnak a jövőben, ahol méltó feltételek között tudunk zenélni, nos, akkor miért ne játszanánk egy jó Toto-műsort mindannyiunk boldogulására?