Ma 2024. április 20. szombat, Konrád, Tivadar napja van

SEQUENCE Thing

Igen! Hangulatában, sőt zeneiségében is kb. így képzeltem el a Kézdy Luca és Szendőfi Péter együttes(ének) első kiadványát anélkül, hogy lett volna lehetőségem élőben meghallgatni őket. (Egyetlen mentségem: viszonylag új a formáció.) A lehető legegyszerűbb címválasztás egy dolog, az fontos a legkevésbé.

Bevallom, a lemezborító jelentését (jelentőségét) nem értettem meg elsőre, aztán  rájöttem, hogy az voltaképp a hirtelen feltáruló végtelenség ábrázolása, illetve az abban rejlő számtalan lehetőség leképezése. Vagyis paralel a duó zenei törekvésével, amiképp a kép teljesen helyénvaló.

Ami a muzsikájuk minőségét és élvezeti értékét illeti: hasonló lehet ahhoz, amikor egy Michelin-csillagos séf legújabb, gazdagon fűszerezett, fenséges konyhai remekét kóstolod, amelyben az ízek harmóniája dominál.

A múlhatatlan kísérletező kedv meghatározó tényező (Luca esetében mindig is az), mutatva az anyag egésze alapját, eredőjét. A (zenei) „felépítmény” viszont egyértelműen a két művész tudásának és tehetségének a következménye.

Az első néhány hangból nem biztos, hogy rájönnél vaktesztben, hogy milyen dallamhangszer szól, a hegedű ugyanis annyira hajaz a gitárra ekkor. Rövidesen azonban áradni kezd a hegedűszó, miközben a formáció nevét adó eszköz(ök) rendre eltárol(nak) néhány hangot, hogy azokkal is lehessen el-eljátszani. Aligha véletlen, hogy a szám címe (Sequences) magában foglalja a formáció nevét.

A második (Kézdy Luca-) szerzemény (Folk Song) középrészében ha lehet, még inkább gitár-szerű a hegedű, miközben Szendőfi Péter nem kicsit erősít bele a dobokon. Olyannyira, hogy amikor zsinórban az ő számai következnek, gyakorlatilag átveszi az irányítást (a hegedű szerepe némileg kötöttebb ebben a blokkban), de ez a leosztás teljesen rendjén való a duó-játékban. Kell, hogy legyenek időszakok, amikor az egyik muzsikus különösen elemében érzi magát az összességében egyébként tökéletesen működő produkcióban. (A Tiny című darabban kivált óriásit alakít a srác, akinek a helye egyértelműen az ország legjobb dobosai között van – ha még nem tudná valaki.)

Aztán a Timeless egyfajta időtlenséget áraszt, miközben valóságos távlatokat mutat, ugyanakkor a loopok (ezúttal is) nagyszerűen kihasználtak. Az Open Space valóságos hang-orgia, amely hallatán szinte hihetetlen, hogy mindössze két fő alkotja a zenekart - a hangtechnika áldásával. A személyes kedvencem a lemezről mégis a tempójában és hangsoraival is bámulatosan építkező Weird Little Tune. A lemezanyagot záró The Proof Of Love  - Kézdy Luca énekével - pedig nem kevesebb, mint a régi magyar népdal eddig hallott legjobb feldolgozása.

A Thing, vele a meglepetések sorozata, az újdonság varázsa - nem sokkal karácsony előtt is - szívmelengetően, lélek-bizsergetően hat, mintegy szellemi ünnepet idézve elő. Respekt, leborulás a duó előtt és feltétel nélküli Luca-imádat van, mert ahol elfogynak a szavak az érzelmek kifejezéséhez, ott kezdődik Kézdy Luca hegedűjátéka.

olasz