Hogy mi a mű alapgondolata? Autentikus népzenébe csempészni több-kevesebb elektronikát, minden valószínűség szerint a népzenével eddig nemigen találkozott fiatalok kedvéért, akik esetleg kiszippanthatók a diszkó fűszagú, pállott levegőjéből és kilökhetők a táncház eleven emberi pezsgésébe. További hozadéka is lehet a dolognak. Közelítőleg olyasféle, mint a klasszikus zene rockos feldolgozásainak. Vajon hányan vásárolták meg Bartók Allegro barbaro-ját Emersonék verziójának hatására? Bevallom, fogalmam sincs, de hogy közöttük voltam, az egészen bizonyos. (A „rövidlátó” Bartók-örökösök a Mini világszínvonalú átdolgozásait viszont letiltották. Zárójel bezárva.)

A Cserepes-album címe magyarul: Feketetó. Ha nem hangzik teljesen ismeretlenül a szó, az nem a véletlen műve, minimálisan két okból. A világzene kedvelőinek bizonyára felötlik, hogy a CimbaliBand készített lemezt a magyar címmel. A másik: az Erdély nyugati részén, Kalotaszeg határán fekvő falu (mert hogy településről beszélünk) a vásárairól nevezetes. (Feketetó egyébként máig vásárhely.) Megfordult ott egykor mindenféle náció a közeli és távolabbi környékről: román, magyar, cigány, szász, szerb és bolgár szavak kavarogtak a jeles alkalmakkor. A jó vásár pedig ok a vigalomra, a muzsikára. A zenei felhozatal az alapja (az eredeti, archív népzene) tehát ennek a forgatagnak, a „feltét” pedig a XXI. század „elvárásainak” megfelelő.

Utóbbi a lemez nyitó darabjában, a Netti/Dumnezeu legényesben nem domináns, de a figyelem felkeltéséhez tökéletesen alkalmas csakúgy, mint a választott zenedarab maga. A Netti katonakísérő érzelmi töltése másféle lélek-érintést eredményez, ugyanakkor ürügy egy szelíd elektronikus varázsláshoz, amely a rá következő Bangó bácsi című számban bontakozik ki igazán. A természet hangjaival átszőtt Fűország II. a zenei kétértelműség tökéletes példája. Remélhetőleg ragadóssá válik, hiszen az alkalmasságához nem férhet kétség. A Szerelempatak efféle, elektronikus „hordalékkal” telített áradása – megítélésem szerint - eddig el nem ért partszakaszok mosására képes. A kétrészes (összességében több mint negyedórás) Feketetó (cigány)tánc alá termett muzsikája mintegy összefoglalását adja az eddig elhangzottaknak. A befejező szám, a Doina viszont jócskán az elektronika felé billen. Mintegy kiegyenlítéseképp lehet elölről kezdeni a lemezhallgatást!

Egyelőre nehezen tudom elképzelni úgy az autentikus népzene, mint az elektronikus tánczene híveinek a reakcióját (amiket kíváncsian várok), hiszen én sem értettem meg elsőre az antagonisztikusnak tetsző elemekből vegyített zenei kísérlet lényegét. Akármi is lesz a végeredmény (mellékes, melyik tábor vagy vélemény lesz hangosabb), nincs kétségem afelől, hogy ezt a CD-t igenis el kellett készíteni így, ahogyan van!