Ma 2017. július 22. szombat, Magdolna napja van

ÁCS GYULA Szép fehér pekulár

Ha egy kamarazenekar nyitott az Epicával való kooperációra (komolyra fordítva ezzel a szimfonikus metál műfaját), akkor egyéb váratlanságokra is képes, ha kell, úttörő-szerepet vállalva. A fiatal erőkből álló miskolci Reményi Ede Kamarazenekar ezúttal azzal hívta fel a figyelmünket, hogy hangversenyeket íratott magának. Olyat, amelyben a zenekar minden tagja jól érzi magát, mert játszhat egy jót benne a saját és persze, a közönsége kedvére. Hogy mi ebben mégis a különös? Nem egyéb, mint hogy ezek népi hangszerekre íródtak – amennyiben a tárogatót is annak számítjuk, hiszen a másik, a duda kétségkívül az.

A háromtételes Dudaversennyel kezdődik a muzsika. Mindössze húszperces a zeneanyag, összességében. A szólóhangszer mestere Bese Botond, akitől egyszer egy Vágtázó Csodaszarvas-lemezre kaptam autogramot. (Ezzel azt szerettem volna közölni: a szélesebb közönség-réteg onnan ismerheti őt.) Itt (is) különös műgonddal ügyelt arra, hogy hangszere olyan tisztán szólaljon meg, amilyen tisztán egy duda megszólalni képes. Az egész lemezen nagyon tetszik a kamarazenekar hangzásvilágának sziporkázó sokszínűsége. A Dudaversenyből a második tétel romantikus szépsége fogott meg leginkább.

A tárogatóra írott hangversenydarab vezető hangszerét maga a zeneszerző és a kamarazenekart vezénylő Ács Gyula szólaltatja meg. A hét rövid tételből álló mű a Joc (Zsok) címet viseli. A népzenei alapok Elek község zenei hagyományaiból merítenek. Elek egyébként román többségű falu a békési határon, amire (román nyelven) az egyes tételek alcíme is utal. Érdekes, hogy vannak tételek, amelyekből nagyon kihallatszik az eredeti népzene tánc alá való mivolta, más tételek esetében viszont sokkal kevésbé érződik ugyanez, ami persze semmit nem von le a munka értékéből.

Három népdalfeldolgozás került még a lemezre. Kettő Mezőkövesdről való, a harmadik pedig (a címadó darab) egy ismert moldvai csángó pásztor-ballada. Ebben a blokkban énekesnő szerepeltetése is szükségessé vált. Török Tilla gyönyörűen, mégis szinte eszköztelen tisztasággal oldotta meg az egyébként nem könnyű feladatát, hogy aközben remekül alkalmazkodott ahhoz a színes előadás-felfogáshoz, ami a produkció egészét jellemzi.

Kétségkívül szerencsésebb lett volna, ha homogénebb muzsika születik. (Úgy értem: egy teljes lemezt kitöltő. Kezdetnek azonban így sem rossz, sőt! Jó esélyét látom annak, hogy idővel a klasszikus muzsika rangjára emelkedjen ez a fajta egyedi, bekategorizálhatatlan próbálkozás. Örömteli kíváncsisággal várom a folytatását!

olasz