Ma 2017. szeptember 23. szombat, Tekla napja van

Mihály Dresch Quartet with Chris Potter: Zea

A 2016-ban megjelent Dresch Quartet-lemez (Tördelős) kapcsán az alábbi magvas eszmefuttatást bírtam tenni: „...gondoljatok bele: miként hatna valamelyik jazz-világsztár meghívása egy-egy vérbeli Dresch-felvételsorozatra, ami nyilvánvalóan nagyban segíthetné a betörést a nemzetközi piacra. Mégis. Szintem akárki lenne az illető, Dresh Misi muzsikája többé nem lenne ugyanaz, ami miatt mi megszerettük azt. Ezért marad ő és a zenéje – alighanem egy életre – kizárólagosan a miénk, amit a hazai közönség szemszögéből tekintve egyáltalán nem bánunk.”

Elnézést kérek mindenkitől! Beismerem: súlyos tévedés volt a kijelentés, hogy nincs az a jazz-világsztár, aki képes lenne sérülés nélkül hozzátenni bármit is a Dresch Quartet muzsikájához. Annál is inkább, mert ez a koncertfelvétel (mármint a Zea) már akkor elkészült, amikor a fenti sorokat leírtam! Nem is értem, hogyan eshetett ki az emlékezetemből a Dresch Quartet 2012. április 16-i előadása a MüPában, amelynek vendége Chris Potter volt. (Hadd vigasztaljam magam: öt év hosszú idő, mégis csak.) Ám a beavatottak nem feledték el, hogy arról hangfelvétel készült – olyannyira, hogy én bánom a legkevésbé, hogy rácáfolt a fenti gondolatsorra. Mert azt tette, méghozzá alaposan! „Szabályerősítő” kivétel lenne Chris Potter személye és muzsikálása? Nem tudom, de nem is tartom már fontosnak. („Megvan” persze a 2002-es Hungarian bebop is, ahol Archie Shepp csupán egyetlen számban szerepel.)

Felmerül a kérdés: kellett-e ennyit (2016-ig) várni a CD kiadásával? Anélkül, hogy ismerném a dolog hátterét, azt gondolom nem ártott, mert kellő mélységben foglalkozhatott Misi a saját dolgaival a köztes időben. (A már említett Tördelős előtt piacra kerülhetett Lukács Miklóssal a Labirintus, zenekarával a Kapu és kert. Közreműködhetett a Rendhagyó prímástalálkozó második lemezén, és számtalanszor vendégeskedett a méltán népszerűvé vált Csík Zenekarnál.)

Ami alighanem ennél is fontosabb: igenis, megérte várakozni erre az anyagra! Nem feltétlenül azért, mert az igazi jazzmuzsika egyetemes és időtálló. Sokkal inkább, mert különleges mix került a birtokunkba: a magyar népzenei gyökerű és a nemzetközileg általánosnak mondható modern jazz speciális szintézise.

Udvarias házigazdaként a vendégé az első kezdeményezés: nevezetesen az egyik Ed Blackwell-szám (Togo) Chris Potter-féle feldolgozása. Nos, ez a muzsika rögvest az előző mondat második felébe foglalt konzekvenciát erősíti, mégpedig nagyban! A rá következő Potter-szerzemény (a lemez címadó darabja) meglepően közeli rokonságot mutat a Dresch Quartet zenei világával. A jócskán felfokozott tempójú Legényes pedig elvileg nem táncolhatatlan, kivált, ha valaki a lukács Miklós diktálta cimbalom-tempóra figyel. Na hát, ezt a táncot megnézném magamnak!

Az Amott legel iskolapéldája annak, hogy mennyire magas hófokon képes együttműködni Dresch Mihály és Chris Potter. Ahogyan Potter leköveti basszusklarinéton a Dresch által felvezetett témát, az taníthatatlanul varázslatos. Chris Potter Free című darabja valahol a Legényesre hajaz, megmutatva ugyanakkor a magyar kvartett alkalmazkodó képességét. A már-már Dresch-klasszikus Hazafelé szinte csak annyiban különbözik a korábbi verzióktól, hogy immár kettecskén ballagnak. Egyszer aztán egy szépséges és hosszan tartó Ereszkedő következik el...

És, a lemezanyagot záró Futás Miska méltó összefoglalása annak, amit eddig hallhattunk, meggyőzve mindenkit arról, hogy ezzel a csapattal és ezzel a műsorral nem csak az országot kellene bejárni, de körbe lehetne turnézni vele a világot.

Ez a lemez pedig? Gyönyörűséges zenei utazás. Alig várom, hogy csatlakozhassak a túrához újra és újra!

olasz