Amikor lesz ideje az embernek figyelmesen hallgatni végig Istvánfi Balázs új lemezét, első dolga lesz rácsodálkozni a dudára, erre az ismeretlen-ismerős hangszerre. A lehetőség adott, hiszen sok a szólódarab. Ezekben tisztán kivehető, hogy mennyire nem kizárólagosan dallamhangszer a duda. Vagyis, hogy avatott kezekben szólóban is komplex zenei élményt képes nyújtani!
„Tradicionális és kortárs duda-zene Magyarországról” - olvasható a borítón, angol nyelven. A számcímek mellett azonban nincs feltüntetve, hogy melyik tradicionális dallam vagy annak feldolgozása, és melyik kortárs szerzemény. Mindez leginkább a diszkográfusokat zavarhatja, a hallgatót talán kevésbé, mert a műsor végtére is egységes képet mutat. Azonban - az illendőség, no meg a kíváncsiság okán – jó lett volna tudni, hogy ki írta a zenéket, még ha erős gyanú is vetül Istvánfi Balázsra. Tisztán tradicionális dallamokat ugyanis – egyetlen kivételtől eltekintve - nem igazán vélek felfedezni a lemezen. Így alighanem tradicionális motívumokkal megtűzdelt (tehát nem elsősorban a klasszikus zene hagyományain alapuló) kortárs duda-zenéről beszélhetünk inkább.
A kortárs duda-zene, mint olyan, nálam - mivel csak hírből ismerem Balázs korábbi lemezeit - az újdonság erejével hat! Alapjában véve tetszik a dolog, hiszen alig egy-két szám közben éreztem csak azt, hogy kevesebb több lett volna. Nem teljesen világos azonban, hogy Istvánfi Balázs – a CD címére utalva –mennyiben tekinti ezt a munkáját programzenének? Általában a zenét helyezi-e időn kívüli, idő felett álló dimenzióba, vagy konkrétan ennek az albumnak az anyagát? Ám, alighanem így is, úgy is igaza van! Ez a lemez a maga nemében tényleg iskolateremtő lehet!
Egy azonban egészen biztos: Istvánfi Balázs elkápráztat a játékával. Akiből olyan dudás válik, mint amilyen belőle vált, annak a népdal szerinti pokoljárását alighanem mennyei utazás követi. Meg is érdemli, hiszen a kortársnak mondott dudazene megteremtése érdekében kifejtett erőfeszítései mindenképpen elismerést érdemelnek.
(Fonó/Hangvető)
