Ma 2017. november 19. vasárnap, Erzsébet napja van

Dr. Bajnai Klára – Borsos Tibor - Simon Géza Gábor – Dr. Török Róbert: A Sternberg császári és királyi hangszergyár története és gramofonlemezeinek diszkográfiája

A Riff portálon eddig megjelent írások – stílustól függetlenül - a minőségi zenére fókuszálnak, a zenét magát állítva a központba. Ezúttal kivételt teszünk annyiban, hogy bár ez a könyvkritika is a zenéről szól, mégis kicsit más módon: minőség-centrikusan ugyan, de a muzsikát közvetve érintve, ráadásul a múltban merülve el. Egyfajta (hiánypótló) zenei történelemkönyvet vehet a kezébe, aki ezt a frissen megjelent kötetet olvasni fogja.

Véletlenek pedig nincsenek. Nem mintha az eleve elrendeltetés elkötelezett híve volnék, jelen esetben azonban több mint szokatlan egybeesések adódtak.

A Sternberg cég 1912-ben nyitott zenepalotája a Rákóczi út 60. alatt állott. Évtizedekkel később, a szocialista érában a kötet társszerzője, Simon Géza Gábor részére ugyanitt vásárolta meg első magnetofonját a nagymamája. (Természetesen nem Sternbergéktől.) 2000-ben pedig ugyanannak a lakásnak a negyedébe költözött, ami egykor Sternbergék tulajdonában állt. (Nem mellesleg, már akkor tervbe vette jelen kötet létrehozását.) Nem semmi történések, ugye?

Ami pedig a Sternberg cég történetét illeti: véleményem szerint messze túlmutat önmagán. Annyiban példaértékű, hogy érzékletesen vázolja: miként, miféle értékek mentén építhető fel sikeres vállalkozás – tiszta piaci viszonyok között. Ezért az nem a ma, mint a holnapután vállalkozóihoz szól inkább – mondom én - ebben az olvasatban.

A másik olvasata egyik kedvelt témáink, a hanglemez-forgalmazás korai időszakának kiváló dokumentálása. De ne szaladjunk ennyit előre (kezdjük az építkezést az alapoknál), hiszen a legkezdetibb, egyszemélyes időszak (az 1800-as évek végén vagyunk) egy eldugott pesti műhelyben még a hangszerjavítás jegyében telt. A társas (mindvégig családi!) vállalkozás pedig már míves hangszerkészítéssel és a kor színvonalához mérve modern felfogású kereskedéssel is. (A hangszerjavítással sem hagytak fel.)

A gyors fejlődésről tanúskodik a már említett Rákóczi út 60. pompázatos homlokzata, amelyet rajzon láthatunk a könyvben, a háború után sajnos nem maradt fenn. Ami pedig az épület „belterét” illeti: a rádiók és a hanglemezek térhódításával itt rendezték be (a kiszolgáló egységek mellett) az ország akkori legnagyobb, rádiókat bemutató termét is. A legkülönbözőbb funkciókat szolgáló erősítőkkel elért sikereiknek köszönhetően, a harmincas években saját hangfelvevő stúdiót építettek, nem kizárólag professzionális hasznosításra.

Külön fejezetet kapott a könyvben a hangszergyártás, közte (hangsúlyosan) a saját fejlesztésűeké, valamint a jazz-hangszereké. Apró érdekessége ennek a résznek: ki hitte volna, hogy pl. a gitárcitera nem korunk találmánya?

A hazai piacon túlmenően – nemzetközi vásárokon való részvételek útján, császári elismeréstől övezve, máig tanulságos üzletpolitikával -  gyakorlatilag a világpiacra is betörtek. A cég lapja, a Sternberg Híradó 50 ezer (!) példányban tájékoztatta a nagyközönséget a hangszer- és egyéb újdonságokról. És egy nem véletlenül kiragadott mondat a könyvből: „A reklámfolyóirat a rendszeres jazz híradásával tulajdonképpen az első jazz-folyóiratnak tekinthető.” Az 1935-nen kiadott Jazz-Album mintegy ráadásként járult ehhez. (A gramofonlemez-gyártással és forgalmazással aztán tömör, összefoglaló jellegű írás foglalkozik, egy másik szerző tollából.)

A krónikához tartozik, hogy az egyik alapító atya, Sternberg Ármin 1928-ban bekövetkezett halála után a család tovább működtette a céget (annak mikéntje tanítható, de a családi összetartás nem igazán), amelyet 1948-ban államosítottak.

A kötet cégtörténeten túli fejezetei: Névmutató, Sternberg családfa, a jelen ismeretek szerinti legalaposabb Diszkográfia, a kutatói vénával megáldott olvasók kedvéért pedig Lemezszám-mutató.

A szerzők szándéka szerint nem tudományos igényű munka az övéké, de hogy – a kiegészítések által különösen - annak megfelelő alaposságúra sikeredett (amellett, hogy olvasmányként lebilincselően izgalmas), ahhoz nem férhet kétség.

Igen fontos munka ez, hiszen nagyságrendekkel több, mint könyvlapokra írott ipartörténeti adalékanyag.

Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány (JOKA) 2017.

- olasz -