A magvas bevezető után könnyen kitalálható a lemez koncepciója: a spanyol és a magyar zenei világok egymáshoz való közelítése, az esetleges érintkezési pontok megkeresése és aktiválása. Igen, hallottunk hasonlót – nem egyet. A Cirkusz-KA muzsikájában jól érzékelhető e törekvés, de mint kolorit van csak jelen benne, sajátos eszközként szolgálva a lírai belső én kibontakoztatásához, kivetítéséhez. Az Ethnómada zenei spektruma pedig sokkal szélesebb énekesnője szólóalbumáénál, bár az előadásmódban, annak temperamentumában nem kevés a párhuzam.

A fentebb vázolt zenei program kivitelezéséhez immár megszületett az ideálisnak tekinthető, a mai ismereteinknek megfelelő, lehető legteljesebb megoldás annak ellenére, hogy az Ethnómada tagságával a legminimálisabb az átfedés: csupán egyetlen számban fedezhető fel egy közreműködő.

Adott azonban egyfajta közös nevező: a cigányos motívumokból építkező dallamok, amelyek megkönnyítik a fenti törekvés el- és befogadását. Innen csak egyetlen lépés a flamenco és a magyar (nép)zenei motívumok összebékítése, számos érdekességgel elegyítve, gondolok itt – bizonyos zenei megoldásokon túlmenően - a magyar vendég-muzsikusok kiemelkedő szerepére.

A dalok pedig (hogyan másként, mint) spanyol és magyar nyelven szólalnak meg, olykor egyetlen számon belül is. Megalkotásukban, illetve feldolgozásukban a lemezt jegyző énekesnő kulcsszerepet vállalt. Előadásukhoz pedig mindig a hozzájuk legjobban illő, váltakozó összetételű csapatot szerződtetett.

A lemezanyagot indító, azt lazán felvezető Niebla legénységét például spanyol kvartett képezi. Érdekessége, hogy a hegedűs nagyobb szerepet kap benne, mint a flamenco-gitáros, mégis a mediterrán elemek dominanciája érvényesül. Az Agua-ban viszont máris felértékelődik a gitárjáték – magyar bőgőssel a kvartettben, cigányos játékossággal a muzsikában.

A Naposholdas – mondanom sem kell – magyarul szólal meg, magyar flamenco-gitárossal (Illés János) és megható líraisággal, az év legszebb sorainak egyikét jegyezve: „Tengerből tó, véredből só, könnyeimből hó”. Olvasni is gyönyörűség, nemhogy hallgatni – magyar népdalfeldolgozásba oltva! Már itt bebizonyosodik: Mária vállalkozása sikerre ítéltetett!

Az Aire érdekessége a beskatulyázhatatlan énekes, Tóth Evelin közreműködése – méghozzá spanyolul! (Ugyanő később a Rituáléban is szerephez jut.) Egy spanyolos hatású, de végső soron klasszikus tempójú Blues követi mindezt – mindkét nyelvet elővéve.

A Cómo no romper az a nóta, amelyet bármelyik spanyol cigány formáció örömmel fogadna. Azt azonban kétlem, hogy nagyobb érzelem-gazdagsággal, magyarán: több melegséggel, szívet tépő szenvedéllyel tudnák előadni, mint Keck Máriáék.

És jön a már említett Rituálé, benne Kézdy Luca. Alig vannak szavak rá, hogy mit művel a hegedűjén megint ez a tünemény! Olyasféle káprázatot láttat, amit egyedül ő képes megidézni. Boszorkányosan repíti az ég felé a magyar népdalfeldolgozással induló, de boszorkány-átokkal folytatódó számot - a másik nagy kedvencemmé emelve azt! A magyar dallamvezetésű, de ízig-vérig spanyol Entre cielo y tierra újfent visszaigazolja az énekesnő elképzeléseinek erejét, csakúgy, mint a másik, ezúttal trió-formációban elővezetett Tierra.

A dalok sorát záró magyar népdalfeldolgozás, az Indulj el pedig mindegy aláhúzza, összefoglalja az addig hallottakat.

Flamenco fusion – áll a lemezborítón információ, illetve alcím gyanánt. Tény és való: nem találkoztam ennél finomabbnál, pontosabbnál és kiforrottabbnál az effajta fúzióban. Ennyire nyilvánvalóan - tudomásom szerint - senki nem találta meg az oly távolinak tetsző spanyol és a magyar zenei világok természetes közelségét.

Kétség nem férhet hozzá: a De Cobre ezen a téren az év felfedezése, egyszersmind 2017. legcsodálatosabb, magyar kiadású CD-n testet öltött alkotásainak egyike.