Ez pedig ritka szép és ritka finom gyümölcs, de véletlenül sem olyan, amilyet bármelyik sarkon találhatsz.
Ez valódi ínyencség.
Különleges csemege.
Little G. olyan albumot gördít elénk, amely az ő egygitáros-akusztikus-tradicionális létezésében is formákat bont és nyit, átértelmez és újrafogalmaz. Végighallgattam az idén vagy hatvan-hetven új bluescédét, de ennél izgalmasabbat, érdekesebbet nem találtam. Ez az album olyannyira hagyománytisztelő, hogy nagybetűs 2017-es blues.
Gabi úgy gyúrta egybe a hetvenes évek Amerikájának soul és funky ízeit, ama bizonyos igazi dögös feka-zenét a saját hangjával, hogy a végeredmény új dimenziót nyitott. Annyira rhythm and blues és annyira soul és annyira funky és annyira fekete – de leginkább annyira Szűcs Gabi, hogy az valóban kivételes. Külön öröm, hogy ezt a merényletet magyar zenészekkel követte el – azokkal, akikről (szintén) jó ideje tudjuk, hogy nemzetközi színvonalat képviselnek: Premecz Mátyás csodásan orgonál, Borsodi Laci nagyokat gitározik, Pfeff Márton gyilkos groovokat bőgőzik, és persze Daniel Harper méltán elismert dobos az USA-ban. Az tovább emeli a színvonalat, hogy nagyon jól szól a lemez.
Tíz nóta, tíz telitalálat, ha osztályoznom kéne, az is tízes lenne, de én nem pontozok, hanem hallgatom. Újra. És újra. És újra…