Ma 2018. október 17. szerda, Hedvig napja van

TRIÓ For Seven Days/Hét napra

Trió. Évtizedekkel ezelőtt a szót rövid o-val író osztrák popcsapat „dádázta” meg a világot, „very primitív egyslágerével”. De hagyjuk a popzenét (mint a dagadt mosónőt) másra: ugyanaz jut róla eszembe, ami a magyar fociról. Mindig van lejjebb, mégis az állítólagos közízlés ürügyén ránk erőltetik azokat. A magyar jazz-ben viszont – tudomásom szerint - még nem működött formáció ilyen szimpla névvel. Nos, ennek is eljött az ideje! (Szabad kijavítani, ha tévedek.)

Most ugyanis a zongorista Binder Károly triójáról van/lesz szó bőgővel (Fonay Tibor) és dobbal (Benkó Ákos): ők tehát a lemezt megalkotó Trió. A zenekari felállásnál nagyságrendekkel fontosabb az általa determinált forma hozzá méltó tartalommal való megtöltése. Elöljáróban annyit: mesterien sikerült a művelet! A részletekről néhány sorral alább.

Hiszen a lemezcím-adás sem véletlen: pontosan hét Binder-szerzeményt tartalmaz az album. Nem úgy látszik azonban, mintha azok a hét egyes napjairól szólnának. Sokkal inkább az élet ritkán adódó, különleges élményei hangulatainak percekbe sűrítéséről.

Magasztosan gyönyörűséges a prológ, az Altatódal (Lucának). A mindenek fölött való szeretet: az apai féltés zenébe kódolása. Luca helyében én a nap csúcspontjává tenném az alvásidőt, pedig – enyhén szólva – nem ez a gyerkőcök leghőbb kívánsága.

A Meghajtom fejemet – az én „olvasatomban” hasonló hangulatú, ünnepélyes programzene. Mondjuk, egy jól megérdemelt díj-átvétel apropóján, mégpedig az azt követő pihentető, elégedett (de nem önelégült) magány időszakában.

A megkezdett sornak nem akar vége szakadni. Csendes nyugalom (Pannának) – ez a következő (mondanom sem kell: lírai szépségű) szám címe. Legfőbb érdekessége: a bőgő viszi a dallamot rövid időre, mégis emlékezetes pillanatokat nyújtva.

A lemezanyag közepére került Hajnali imádság a feltételezett előzmény, az éjszakai nyugtalanság „képét” is megfesti, ugyanakkor az önmagunkkal való megbékélés igényét is kifejezi. Az elkövetkezendőkre figyelemmel pedig alighanem egy szerelmi történet kezdete, a magasba irányuló ív első vonalainak egyike.

Egyfajta templomi csoda ábrázolása is lehetne a Felfelé csorduló könnyek. Igen ám, csakhogy kihallatszik belőle a vívódás, a kétségek között őrlődő férfi magánya. Megleli-e vajon a békéjét, lesz-e megoldás a könnyeit előcsaló problémára? A szám lecsengésében szerencsére egyértelműen ott csillog az „igen”.

Zenei hangokba bújtatott reményteljes készülődés és várakozás dala a Hozzád. Minden ott feszül ebben a szűk hat percben, ami az efféle (nem ritkán adódó) tárgyba belefér.

És igen, a Ketten: egymás szavaiba vágó boldog vibrálás, talán a beteljesülés megható kezdeti szakasza. Aki akár csak egyszer is átélte mindezt, annak aligha kell magyaráznom, miért éppen ez a muzsika hallható itt, hiszen nincsen több „jó válasz”.

Emitt pedig a trió munkája dicséretének kellene következnie, holott a lemez Grammy-díjazása sajnálatos módon elmaradt. Azért nem következik mégsem, mert nincs kit kiemelni közülük. A három test – egy lélek jelszó valósággá válásával nemigen lehet mit kezdeni, hiszen az frissen bizonyított.

Az is tény, hogy az esendő, hétköznapi ember lelkének lírai leképezését kevesen láttatták a jazz nyelvén ennyire plasztikusan, valaha is. Félek, nem tudom illő alázattal megköszönni az élményt, amit most ettől a három fiútól kaptam.

olasz