Ma 2018. július 20. péntek, Illés napja van

CHALABAN Gleimim

Új lemez, régi, jól ismert mottó: „Vissza a gyökerekhez!” A marokkói-magyar (az új olvasók kedvéért pontosítok: Magyarországon alapított marokkói) Chalaban-ban (nem meglepetésre) az előbbi nemzet muzsikája a domináns: hangsúlyos és fajsúlyos, bizonyos megoldások tekintetében jobban, mint a korábbi lemezanyagaikon. Mindez azzal együtt igaz, hogy a Gleimim-en nem a tradicionális marokkói dallam-feldolgozásoké a főszerep (természetesen azokat sem nélkülözzük), hanem a zenekarvezető énekes, sokoldalú hangszeres játékos Said Tichiti írta rá a legtöbb számot.

A szülőföldje muzsikától persze nem rugaszkodott el, hiszen mi más adhatná a zenekar egyéni hangjának, hangzásának legfontosabb összetevőjét.

A magyar bandatagok szerepe sem elhanyagolható a speciális hangzás kialakításában leginkább, a szaxofonosoké kivált. Vázsonyi János és Jelasity Péter (előbbit a Drums-ból, utóbbit a Gymesből ismerhetjük korábbról) azonban egyre otthonosan mozognak az arab zenei világban (nem kizárólag a rituális eredetű, mára a berber kultúra szerves részeként kiteljesedett gnawában) annyira, hogy szinte beleolvadnak. Már, amikor efféle feladatot kell megoldaniuk. Amikor pedig nem arabul „beszélnek”, akkor jazz-beszéddel szólítják meg a többieket.

És, épp ettől válik a Chalaban valami mássá, többé, nemzetközi mércével mérten is elismerésre méltóan különlegessé, mégpedig nem gyengébb erő, mint az iszlám fundamentalizmus ellenében. Ezzel, ezúttal egyfajta karakteres fúziós arab muzsika jött létre, nem nélkülözve az afrobeat immár hagyománnyá érlelt stíluselemeit, sőt a napjainkra divatosabbá vált sivatagi bluest. A legtöbbet persze a marokkói transz-zenékből merített. Az arányok számonként változnak, ami normális és törvényszerű.

Ezzel együtt nem elhanyagolható húzása és dinamikája van a muzsikának, miközben Said európai fül számára kissé szokatlanul ropogtat, pörget a hazánkban kevesek által megfejthető arab dalszövegeket. (Ami szintén így természetes.)

Sokan tisztában vannak azzal, hogy az arab világ európai központja Franciaország. Mindez azt is jelenti, hogy annak a zenekarnak, amelyik nem innen próbálkozik betörni a nemzetközi színtérre, nagyságrendekkel kevesebb az esélye az ott tanyát vert kollégáiénál.

Mégis, a Chalaban kivétel lehet, hiszen minden adottságuk megvan hozzá zenei téren. (Az egyéb szükséges kvalitásaikat nem ismerem.) Tény, hogy értek már el jelentős nemzetközi sikereket: még Marokkóban is rájuk csodálkoztak. (Mi ez, ha nem a „homokot a sivatagba” tipikus esete?)

A Gleimim pedig – megkockáztatom: a zenekar eddigi legjobb lemeze – ismétlem, rendelkezik azzal az átütő erővel, amely a nemzetközi piacra való kikerüléshez szükséges. Tudjuk, ellenül szól az a tény, hogy a fesztiválszervezők olcsóbb bandákat is találnak a zenei agorán a Magyarországról indulóknál.

Ám, akinek van füle hozzá, meghallja: a Chalaban megéri a pénzét! Ami a bizonyítékot illeti, nem kell messzire menni érte: itt tartom a kezemben!

olasz