Ma 2018. július 20. péntek, Illés napja van

AMIR GWIRTZMAN Babel Gumbo

A Tel-Aviv-i illetőségű Amir Gwirtzman a nád- és a fafúvós hangszerek világszerte ismert és elismert művésze. Több mint 20 éve tagja az Esta izraeli együttesnek, ám a Babel Gumbo szóló projektje. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy egyedül játszaná el a lemezanyag szűk háromnegyed órányi muzsikáját. (Egy számot azonban igen!)

Szerb dobos (Goran Milosevic), lengyel vibrafonos (Bernard Maseli), török (Sami Hosselni) és izraeli ütős (Doron Raphaell)  segíti őt közvetlenül, egy izraeli és egy magyar hangmérnök (Puha Szabolcs) pedig közvetve. A hangmérnökök munkájának szokatlan kiemelése nem udvariassági gesztus: rögvest beláthatjuk ezt, amint a CD belső borítóján elolvassuk, hogy az első darabban Gwirtzman nem kevesebb mint nyolc hangszert szólaltat meg, mintegy önmagával feleselve. Mindezeket a helyükre pakolni helyből dicséretes hangmesteri teljesítmény.

A muzsikusok összetétele változik, mégpedig az adott téma stílusa, karaktere kibontakozásának, hangsúlyozásának jegyében. A már említett (nyitó) Trans-Albania című számmal például csupán a dobosa „utazott” vele a szkipetárok „földjére”. Mégis örmény duduk, egy vietnami hangszer, kínai bambusz-furulya és arab ney képezi az érdekesebb (ha nem is mindig a legfontosabb) mérföldköveket rajta. (A szívünknek kedves tárogatóról megfeledkezett a mester, lesz szíves szólni neki valaki legközelebb.) A végeredmény mégis hihetően albán, a dallamvilágnak és -vezetésnek köszönhetően. Mégsem ez a legfontosabb tényező, hanem a fúvós hangszerek arzenálja: azok lenyűgöző sokszínűsége, invenciózus, magas fokú megszólaltatása bámulatos, gyönyörködtető összhangban.

Mindezt azért tartom fontosnak máris leszögezni, mert voltaképp ez a lemezanyag egészének legfőbb jellemzője.

A következő szám, a Makedonuts a tipikusnak gondolt balkáni muzsika egyéni, ám annál élvezetesebb átértelmezése szaxofonokkal, klarinétokkal és kétféle ütőhangszerrel. A címadó darab pedig nem más, mint meghatározhatatlan eredetű, ám elképesztően konstruktív világzene.

Ezek után egy Gillespie-klasszikus következik: A Night In Tunesia. Jazzben voltaképp, de messze eltérve az eddigi verzióktól, mégpedig a „születési” helye közelébe visszavezetve azt úgy, hogy a vibrafon sem lóg ki a sorból és a koncepcióból. Az újabb feldolgozás valódi, mennyei keleti csemege. Élvezettel „majszolhatja” bárki, aki meghallgatja! ZENE füleimnek!

Még egy spéci feldolgozás jön, ezúttal Coltrane szerzeménye: nem svéd-, hanem balkáni csavarral és kavalkáddal! Giant Balkan Steps: fogadom, hasonlóképp sem hallottátok még!

Természetesen tradicionális klezmer-dallam nélkül sem maradhat egy vérbeli izraeli muzsikus lemeze. A remekbe szabott darab az egyik kedvencemmé nőtte ki magát!

Ha már multikulti, mit szóltok egy kis kvázi kelta muzsikához – rengeteg fúvós hangszerrel, mégpedig a már-már megszokott töménységben? Naná, hogy imádni fogjátok ezt is!

Klezman. A szám címe önmagáért beszél, megspékelve Amir Gwirtzman jellegzetesen sajátos, fantáziadús játékával. Akkor mit szóljak a következő darabhoz, amelynek bő öt percét egyes egyedül muzsikája végig? Szóhoz sem jutok, kész vagyok, végem: elfogytak a jelzőim. A pörgős bonus track (mix) mi lehetne más ezek után, mint hab a tortán!

Az összegzésnek itt és most csupa szuperlatívuszból kellene állnia, de már képtelen vagyok szaporítani a szót. Legyen elég annyi, hogy a Babel Gumbo a 2017-es év egyik legváratlanabb, legfantasztikusabb és legkedvesebb meglepetésévé vált számomra. Effélét nem fog csinálni egyhamar bárki is Amir Gwirtzman után!

olasz