Ma 2018. január 19. péntek, Sára napja van

PANDAMOOD Watch Out!

Bevallom, az ízletesen kifőzött és feltálalt kvázi elektronikus alapú, olykor elgondolkoztató szöveggel fűszerezett magyar popzenék által kiváltott első reakcióm nem az elismerés, nem is a csodálat (akkor sem, ha rászolgál a zenekar), hanem a féltés. Miért, mert.

A foci rangjára „emelt” médiában mantrázott „popmuzsikát” úgy vélem, felesleges minősíteni. Lényeg az, hogy úgy a francos médiának, mint az általuk „kinevelt” hallgatóságnak túlságosan magas a fent említett minőség. Ennél fogva rejtély számomra, létezik-e olyan közönségréteg, amelyik hajlandó befogadni az ilyesfajta muzsikát? (Bármilyen irányú észérvet örömmel fogadok ez ügyben.) Ha igen a válasz, vajon miként jut el hozzájuk az arra érdemes anyagok megjelenésének híre? Hát hiszen, a hírek útjai (olykor) kifürkészhetetlenek, de reméljük a legjobbakat!

A 2013. óta létező Pandamood bemutatkozó albuma kapcsán a remény a minimum, amit az megérdemel, mert az iránta való (előzetes és visszaigazolt) bizalom nyilvánvaló. Annál is inkább, mert nem ismeretlen csapatról van szó, hiszen az Ez a divat nevű formáció az elődzenekaruknak tekinthető. Név szerint kikről is?

Horváth Nina Sára (ének – akit a világzenei szcénából is ismerünk), Kiss Árpád (trombita), Kovács Ádám (szaxofon). Gál-Stefán Dániel (billentyűk), Nagy Gergely (basszus, ének) – nem tévesztendő össze pl. az egykori Kimnowak alapemberével, valamint Bene János (dob).

Muzsikájuk eredménye pedig nem más, mint elektronikus alapú, jóféle pop-soul-hiphop elegy! Az énekesnő hangfekvése: mélységek felé hajló, mégis meleg tónusa sajátos kontrasztot kínál a zenekar visszafogott, ám szépen felépített, összeszedett muzsikájának. Az összhatás pedig tagadhatatlanul kellemes, mi több: élvezetes!

Mindez már a nyitó dalban, a Step by Step-ben a maga teljességében, széles spektrumában megmutatkozik. Az egyszerre tempós és lírai One Day mintegy aláhúzza, megerősíti mindezt. A Saw You Gergely és Sára énekével hangzik fel először (a srácé gyakorlatilag párhuzamban fut azzal, amit Horváth Nina Sára énekhangjával kapcsolatosan elmondtam az imént). Később ugyanis magyar szöveggel is megszólal a dal: ekképpen egyetlenként az albumon, mégpedig az énekesnő előadásában! Igen, a lányokat szeretem, mégsem tudok választani a két verzió között, minőségi alapon.

A Soldiers of Music az a dal, amelyben a soul-elemek dominálnak, nem annyira a változatosság, mint a sokszínűség jegyében. Ocean: ne kérdezzétek miért, de távolról Norah Jones-t idézi számomra, mégpedig a lehető legpozitívabb értelemben, és a hangszerelés finomságaira is figyeltem ám! Jólesően konstatálom, hogy a Do What You of Love-ból funky-t is kihallok, de természetesen nem ez az egyetlen erénye a nótának. A Sunday-t pedig valahol az Ocean szellemi testvérének érzem. Az utolsó darab, a Le Beefsteak jól megérdemelt, jazzes zenekari jutalomjáték.

Ez a lemez nem kevesebbet nyújt, mint visszaadja a popzenébe vetett hitét azoknak az embereknek is, akik (okkal) elpártoltak ettől a műfajtól, vagy túlléptek rajta. Végül egy személyes megjegyzés: a kritikusnak mindig öröm bemutatni tehetséges, életerős fiatal zenekarokat, dolgozzanak bármilyen műfajban. Mondanom sem kell: a több mint biztató jelenben szurkolok a Pandamood jövőjéért, hiszen a Watch Out!-ba fektetett energiájuk nem volt elfecsérelt idő.

olasz