Valójában a harmadik albumunk, hiszen az elsőt (Moonshine & Wine) megelőzte egy EP, sőt, ha egy ki nem adott, 2015-ös, 11 saját dalt tartalmazó anyagot is számolok, akkor már a negyedik, hahaha. Tulajdonképpen a European Blues Challenge-nek köszönhetjük, hogy stúdióba vonultunk, egyszerűen égő lett volna egy 2011-es anyaggal kint kufárkodni, így meg mivel volt 6-7 príma dal a tarsolyban, inkább belevágtunk. Ideje is volt már. A dalokat szépen lassan otthon írogatom, a zene és a hangszerelés 90%-ban elkészül fejben, illetve egy szál gitáron, ezeket aztán Pfeff Márton basszer barátom home-stúdiójában ledemózzuk, erre írnak a szövegírók szöveget, illetve itt hallják a többiek is először. Ezután jön egy próba, és irány a stúdió.

Kellemes volt a stúdiózás?

Törökbálinton, Gazdag Lacinál egy kis projekt-stúdióban dolgoztunk, nagyon felszerelt, de nem tudok részleteket mondani, mert nem értek a technikához. De egyet tudok, ismét a mosókonyhába került az amp, ezúttal a WC csésze mellé, hahaha! Két napot voltunk a srácokkal négyesben, amikor is felszaladt az összes dob, basszus és zongi. Mezőfi István dobos, Pfeff Marci basszusgitáros és Binder Norbert billentyűs igazán nagyszerűen muzsikáltak. Ezután én még visszatértem 3 napra, és énekeltem, vokáloztam, gitároztam. Remeteként laktam egy kis panzióban, nagyon élveztem.

Egy lemezt nem lehet befejezni, csak abbahagyni, de mennyire vagy elégedett a produkcióval?

A dalokkal 100 %-ig, a hangzást illetően szellősebbre, levegősebbre képzeltük el, kevésbé kompresszáltabbra. De a lényeg így is hallható.

Milyen a cédé fogadtatása? Nehéz a minőségi muzsikát eljuttatni az emberekhez…

Annyira nehéz, hogy nem is tudom, hogyan kell! Nincsen se kiadónk, se menedzserünk, nem is fektetünk különösebb energiát ebbe, így különösebb visszajelzés nincs. A közvetlen környezetemből sem kaptam reakciókat 2-3 kivételtől eltekintve. Azért a feleségemnek és a kislányomnak nagyon tetszik, hahaha! Őszintén megvallom, nem számítottam különösebben nagy gatyaletépésre, de ekkora passzivitást azért nem vártam. Az előzőt, ahová kitettem a városban, elkapkodták, ez azonban nem  sok embert érdekelt. Így helyi szinten ez csalódás, de összességében teljesen normálisnak tartom, hogy általában nem hallgatják meg az emberek.

És ezt normálisnak tartod?!

Ki vagyok én, hogy ezt elvárjam? Track-eket esetleg meghallgatnak, de egy egész cédét??? Felgyorsult a világ, olyan döbbenetes mennyiségű zene van, hogy egészen egyszerűen erre nincs idő. Tegyük a szívünkre a kezünket: a legutóbbi Clapton lemezt, az I Still Do-t hányan hallgattuk meg tisztességesen? És az azt megelőző Old Sock-ot? És most egy világsztárról beszéltem. Mi blues-kedvelők vagyunk, de  nem hiszem, hogy általában az igényes popzenét hallgatók gyakran kísérleteznének az americana-val, vagy meghallgatnának egy ilyesféle underground magyar zenekart, mint mi. A tradkó blues arcoknak ez túl pop, a pop közönségnek pedig túl blues. Amerikában ez összemosódik, és egy Tedeschi Trucks Band stadionokat tölt meg, folyamatosan turnézik, tehát működik. Ez Magyarország, itt ez senkit nem érdekel, illetve mondjuk ki a lényeget: angol nyelvű saját számok, egy underground csapattól, ami nem pop vagy rock (ez esetben blues-americana), senkit nem érdekel. És meg kell mondjam, nekem ezzel nem sok bajom van... Ez olyan, mint amikor egy brit azon mérgelődik, hogy mindig borús az idő - bakker, ott élsz! Nem az én tisztem ezen változtatni, én csak egy profi amatőr vagyok.

Fellépések?

A 2000-es évek elején, kb. 2005-ig toltuk a rockendrollt, ahogy a csövön kifért. Iszonyatos energiával vetettük bele magunkat a muzsikálásba, volt koncert is bőven, aztán ez napjainkra annyira alábbhagyott, hogy 2015 környékén komolyan foglalkoztam a gondolattal: egy időre abbahagyom. Nem az identitásom vesztettem el, hanem egész egyszerűen a rutinom. Amikor a színpadon nem felszabadult vagy, hanem feszengsz, az nem élmény senkinek.

Tavaly tavasszal részt vettetek a legnagyobb európai blues seregszemlén Dániában, hogyan éreztétek magatokat?

A saját szereplésünkkel kapcsolatban naiv voltam. Azt gondoltam, hogy készítek egy friss CD-t, és ha valaki megszimatolja, hogy itt micsoda jó kis egyedi muzsika van, annak lehet eredménye vagy valami hozománya. Tévedtem, igazából senkit nem érdekelt, hogy ez a magyar zenekar miféle lemezt készített. Én azért osztogattam. Sok zenésszel megismerkedtem, ebben nem volt hiba.

Hogyan tetszett maga a verseny?

Az elsődleges szempont az értékelésnél az volt, hogy mi mennyire szórakoztató. Mondjuk engem a győztes angol hölgy heavy-blues műsora nem szórakoztatott ­- sokkal inkább elszomorított -, de hogy kit mi szórakoztat, az ugyebár szubjektív. A minőség az, ami nem nézőpont kérdése, de ezen a versenyen, mint már mondtam, az domborított, akit szórakoztatónak tartottak. Lehet ezzel vitatkozni, de előfordulhat, ha én szerveznék blues-fesztivált, amin igazán nagy számú közönséget kellene szórakoztassak, lehet, hogy én is a BluesBones-t hívnám, akiknek a zenéjét eszem ágában sem lenne a kocsimban hallgatni. Míg ott van a szívem csücske, a horvát zenekar, a Rolin Humes Band - nála egyedibb, impulzívabb, különlegesebb előadót nem nagyon láttam mostanában (be is rohantam az öltözőjükbe buli után), de be kell látnom: sokkal inkább megérinti a szélesebb tömegeket az előbb említett, lényegesen fantáziátlanabb BluesBones (akik másodikok lettek), míg az abszolút újító Rolin Humest meg sem említették. 

Milyen az itthoni blues-klíma?

Nem túl kellemes. Önző módon ezt a dolgot is a saját nézőpontomból vizsgálnám meg, nem annyira globálisan. A 2000-es évek elejétől kb. 2005-6-ig, minden nyáron volt egy-két nagyobb fesztivál, ahol egy-egy  kisebb színpadon éjfél után, kiskedden volt lehetőség játszani, oda is verődött mindig pár száz ember, akik nem akartak már nyomorogni és sörözgetve hallgatták a blues-t. Ilyen már évek óta nincs. Gyakorlatilag nem koncertezem, most a békéscsabai dolgokat nem számolom, mert azt én intézem, de például Budapesten az elmúlt 4-5 évben összesen kétszer jártam, amikor is előzenekarként nyomtunk negyven percet a Muzikumban. Békéscsabán pezseg a klubélet, a zenekarok egymásnak adják a kilincset, évente két nagy fesztivált is szervezünk, de mi nem nagyon járunk sehová. Félreértés ne essék, csak magamat hibáztathatom: valójában nem vagyok elég meggyőző élőben. Ha valaki nagyon jó, azt hívják. Ha csak elég jó, azt nem. Koncertek hiányában szépen, lassan a teljesítmény romlik, és ez ide vezetett.

Van civil munkád, de hogyan lehetsz mellette zenész is?

Az az igazság, korábban irritált a "profi zenész" kifejezés és éreztem, hogy kívülállóként kezelnek, ami nem esett túl jól. Mára ez letisztult és megértettem a lényeget. A "profi zenész" kifejezés természetesen nem arról szól, hogy ki milyen ügyes a hangszerén. Sokkal inkább arról, hogy valaki felteszi az életét a zenélésre és abból él. Jól vagy rosszul, ez most mindegy, de csak azzal foglalkozik. Felkel reggel, jönnek a tanítványok, szerkeszti a honlapját, beszél a menedzserével, posztol a face-en, gyakorol, próbál, este koncert, és így tovább. A rengeteg kilométer, amit megtesz, az áldozat, amit a műfajért hoz, ez az, ami megkülönbözteti. Őszintén tisztelem, de nem irigylem őket. A blues zenéből hosszútávon jól megélni nem lehet egyszerű feladat. Én ezt sosem mertem megpróbálni. Nem is vagyok hozzá elég tehetséges. Jó dalokat tudok írni, jól hangszerelek, ennyi... Gyakran vannak kiváló előadók, akik nem jó dalszerzők és nem tudnak egy épkézláb számot összehozni. Ha ezt nem ismerik fel, tovább csinálják, rossz dalokkal. Szerencsésebb esetben rájönnek, és hívnak valakit, aki ír nekik egy dalt. Az én esetem nehezebb, mert én tudok írni, csak nem tudom előadni. Magam helyett viszont kit küldjek a színpadra? De legalább rájöttem, ez nem olyan veszélyes, mintha azt hinném, hogy jó vagyok.

A csabai blues klubba még szervezel bulikat?

Dánia és egyebek  miatt volt egy-másfél év mostanában, hogy nem nagyon volt időm ezzel foglalkozni. A Csabai Csípős Blues Clubban viszont vannak lelkes emberek, akik levették a vállamról a terhet és intézkedtek. Mostanában újra aktív vagyok, szervezzük a klub bulikat és van egy évben két szép fesztiválunk is. Jó ide tartozni.

Little G. Weevil új lemezén játszottál, további közös tervek?

Ez igazán testhezálló feladat volt! Pont azt kellett csinálnom, amihez értek: egy kicsit belepiszkáltam a dalokba. Sokat nem kellett, Gábornak elég határozott elképzelései voltak. Azért elücsörögtünk két napot nálunk Csabán, iszogattunk, és agyaltunk a nótákon. Néhány akkordot cseréltem itt-ott, illetve írtam is egy dalt. Aztán Pfeff Márton basszista barátommal és G-vel ezt az anyagot is ledemóztuk, Marci segített a groove-ok kiagyalásán és iszonyú basszusmeneteket játszott fel.  Aztán próba és jöttek is a koncertek, remek volt. Gábort ezer éve ismerem, de azért a színpadon állva, közvetlen közelről figyelve nekem is óriási élmény volt őt hallgatni! Sokat tanultam és egy kicsit végre zenésznek éreztem magam. Tavasszal jön az újabb turné, a távolabbi jövőt viszont nem ismerem. 

Mi az ars poeticád?

Nem tudnám egy mondatban leírni. Ki van meglepődve, hahaha. Egy internetes falfirka jut eszembe, miszerint: "A legnagyobb veszély nem a tudatlanság, hanem a tudás illúziója". Ezt már fentebb feszegettem. Tudnod kell, hogy miben vagy jó, abban higgy és csináld, de tudd, hogy hányas a kabát. Lásd magad reálisan, feszegesd a korlátaid, de ne ugorj túl nagyot. Főzz inkább kevesebb fűszerrel, de a végeredmény legyen nagyon finom!

Idei tervek?

Talán úgy tűnhet, hogy egy megkeseredett, tervek nélküli ember vagyok, de a válaszom erre határozott nem! 2018-ban egy új műsorral jelentkezem, full-full blues anyaggal. Saját számokat nem játszunk, Albert King, B.B. King, és Freddie King dalaiból viszont átgyúrunk egy alapos szettet! Az alapzenekar mellé érkezik egy négytagú fúvós kar, bitang keményen fog szólni. Már most van érdeklődés Budapestről, a Muzikumban a tervek szerint egy egész estés bulink lesz. Év elején csak próbák, abból sem túl sok, májusig maximum öt alkalom, aztán promo-videókat készítünk, majd begyújtjuk a rakétákat!

Hol tart most Borsodi Laci? Elégedett ember vagy? 

Ha valaki 20 évvel ezelőtt belenéz egy jövőbe látó üveggömbbe, és azt mondja:  "..látlak, ahogy Tátrai Tibusszal ülsz egy kocsiban és indultok közösen koncertezni, látlak Török Ádámmal a PECSÁ-ban a nagyszinpadon, látom Ferenczi Gyurit a szülinapi koncerteden, ahogy fellép veled, látlak Bill Kapitánnyal játszani ezrek előtt...", és itt aztán még sorolhatnánk a neveket nagyon sokáig, szóval akkor azt mondtam volna neki, hogy elment a józan esze, hahaha! Elégedett vagyok, mert mindent, amit a zenétől kapok, ajándékként fogom fel. Nem tettem én semmi különöset ezért a műfajért, de rengeteget kaptam és kapok is folyamatosan. Remélhetőleg az új műsorral meglódul egy kicsit a koncertek száma, és vélhetően jó pár lemezt is összerakok még! Lehiggadtam már, otthon vagyok a családommal, ott is szeretek a legjobban lenni, együtt utazgatni, főzögetni, tekerni egy fröccsöt a garázsban... De a zenét, azt soha nem adom fel! A célom egyszerű: fejlődni, jobb előadóvá válni, és jó koncerteket adni. A varázs még megvan...