Ma 2024. szeptember 12. csütörtök, Mária napja van

KALÁSZ BANDA Dúzs 2017

A lemez címéről – meglehetősen távoli asszociációval – a rozé-királyként tisztelt szekszárdi borász, Dúzsi Tamás juthat eszünkbe. És majdnem jó nyomon vagyunk. Sem az igazságtól, sem pedig Szekszárdtól nem járunk túl messzire, ugyanis az album felvételei a dúzsi Lehmann Pincében készültek. Innen szinte csak egy ugrás Paks, ahonnan beúszik a tudatomba az évenként megrendezett Gastroblues Fesztivál egymondatos „filozófiája”, amit nem iktatok ide (szubjektív mellékszál lévén nem kívánom az olvasóimat errefelé terelni), de az érdeklődőkkel szívesen megosztok. A Tékában pallérozódott fiatal prímásra és társaira amúgy is irigy vagyok, az „álom-munkahelyük” okán.

Kalász Máté első lemeze annyiban tipikus a maga nemében, hogy ő is szeretné megmutatni azt a sokféle muzsikát, amelyek hatottak rá, amelyek megihlették. Ám, ez a koncepció legkevésbé sem a kiforratlanság következménye, hanem az ambicionáltság, a „mindent tudni akarás” vágyának csalhatatlan jele, amely természetes, egyszersmind felettébb szimpatikus jelenség.

A hagyományaikat évtizedek óta átörökítő erdélyi és moldvai falvaktól a Sajó mentéig húzódik a virtuálisan (azaz, zeneileg) bejárt vidék. A lemezanyag keretét buzai (Észak-Mezőség) dallamok adják, a Micu nevű prímás játéka után, szabadon. A közel negyedórás első etapot az a Paár Julianna is erősíti, akinek az ének-tudásáról csakis felsőfokon értekezhetünk. Az ízesen és magával ragadón muzsikáló trió két további tagja a brácsás/kontrás Kaszap Attila és a hamarosan bemutatásra kerülő Esszenciát is erősító bőgős. Bognár András. A záró, lényegesen rövidebb, ám ugyanolyan markáns hangszeres darab szintén az ő előadásukban hangzik fel.

Az itt hallható moldvai muzsika viszonylag ritkán lemezre kerülő, igen erőteljes, csupa tűz kobza és hegedű duó. Az előbbi hangszer mestere a sokoldalú Róka Szabolcs, ami önmagában érték- és fokmérő.

A két, egymás után következő, látszólagos zenei egyszerűsége ellenére mély érzelmi töltéssel ható szatmári blokk egyike nevesített: Kisar a származási helye. Elmondhatom: az ottani Csárdás és ugrós nélkül mindannyian szegényebbek lennénk.

Nem beszélve a kvázi négyhúros kontra-centrikus Sajóiról, amelynek folyama strázsa nélkül tart fogva, az első másodpercétől az utolsóig.

A következő „állomás” az újkori magyar népzene bölcsőjét őrző zsákfalu, Szék. Kalász Máté pedig igazolja: a néhai Ádám István „Icsán” és bandája nyomán igenis, lehet érvényeset alkotni tánc alá akár, most is, mint rég. A másik, korán újra-felfedezett helyszín, Magyarpalatka nem rövid zenei blokkjának teljes szépségében való kibontásában, háromhúros kontrán Fekete Antal „Puma” is partner. Végül, de nem utolsósorban nem érdektelen megismerni a remek képességekkel megáldott, szép jövő előtt álló prímás, Kalász Máté vonatkozó hitvallását: “A népzene maga egy csoda, ami mindig mozgásban volt, és mozgásban is marad. Ezért nem szeretem, ha megváltoztathatatlan tényeket és értékeket aggatnak rá. Én annak örülnék, ha mindenkinek a legkevesebb befolyás nélkül lehetne része ebben a csodában: szabadon, a saját fantáziájára bízva. Aki ismer engem, tudja, hogy a népzenéről alkotott véleményemet a „szerintem” szóval kezdem. Szerintem még mindig nem ismerjük igazán a népi kultúránkat, de ez nem feltétlenül baj. Viszont mindenképpen törekednünk kell rá, hogy ismeretlen mélységeihez mégis hűségesek maradhassunk.”

- olasz -