Ma 2018. május 25. péntek, Orbán napja van

Borlai feldobolta Alapi új albumát

Mint arról már hírt adtunk, Alapi István új gitáralbumán Borlai Gergő dobol.

Hazánk közismert gitármestere 2016 januárjában járt a világ legnagyobb hangszerkiállításán, a NAMM-on - a DV Mark standján bemutatózott -, s ha már a tengerentúlon járt, meglátogatta Los Angeles leghíresebb jazz- és rockklubjait is. A kéthetes amerikai látogatás annyi inspirációt adott az Edda Művek hathúrosának, hogy hazaérkezése után két hétig szinte ki sem lépett a lakásából, egy hét alatt komponált 8 nótát, amelyeket a következő héten rögzített házi stúdiójában. A rockos gitáralbumon István játszotta fel a basszus és a billentyűs részeket is.

Az anyag két évig pihent a fiók mélyén, mígnem két héttel ezelőtt a befejezés mellett döntött a szerző. Csak Borlai Gergőt tudta elképzelni a dobtémák feljátszására, ezért felhívta a három éve Los Angeles-ben élő, zseniális ütőst, aki a nóták ismeretében azonnal igent mondott a felkérésre.

A munkálatokkal nem sokat várt Gergő, már be is fejezte az anyag feldobolását, amelyről készített is egy kis videót.

- Iszonyú erős a matéria - nyilatkozta Borlai - , gyakorlatilag csak jó nóták vannak, amelyek rendkívül inspiráltak, ráadásul Pista szabad kezet adott, ami mindig extra inspirációt jelent. Nagyon karakteres, vastag, érthető lemez lesz, ami egy briliáns anyag Pista kezei közül. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy rám gondolt!