Ma 2018. december 15. szombat, Valér napja van

DRESCH VONÓS QUARTET Forrásból

Igen. A Forrásból másabb, mint Dresch korábbi muzsikái. Koncepciójában, hangszerelésében, szemléletében, és a zenekar tagjainak személyében egyaránt. De mért is kellene alapból hasonlónak lennie a régebbi történésekhez, amikor a  változás logikusan következik az előzményekből?

A jazz, amint az köztudott, Dresch Mihály természetes közege, sőt a népzene iránti affinitása, elkötelezettsége sem ismeretlen előttünk. A mostani „egyenlet” megoldóképlete a zenei összetevők arányában, azok változatosságában keresendő. Nézzük meg mindezt első körben valamelyest távolabbról.

A Buda Folk Band oszlopos tagja, Csoóri Sándor Sündi, továbbá Lajkó Félix „örökös” brácsása Brasnyó Antal, valamint az Esszenciát is erősítő nagybőgős, Bognár András játékából mi következhetne más, mint a városi folk, a mai, kvázi autentikus népzene. (Ők hárman egy szuper csapat, mégpedig a Vonósok, a kvartett nevét és összetételét boncolgatva.) Márpedig „alaphangon” ez (mármint a népzene) dominál, tehetséges vendég-muzsikusok néhány szám erejéig történő bevonásával (Lőrincz Hortenzia – ének, Szabó Dániel – cimbalom). Dresch Mihály imprói pedig a szinte tiszta népzene felett ívelnek át. Nos, így született meg – nagy vonalakban - egy új minőség, egy új fejezetet, legalábbis tiszta lapot nyitva a majdan megírandó Dresch bio-diszkográfiában!

Ami pedig a műsor-összeállítást illeti: az alighanem a lehető legszélesebb körű! Kezdjük az elején, természetesen.

A Legényes variációi még alig nevezhetők jazzesnek, hiszen a téma népdalok esetében sem szokatlan változtatgatásában merülnek ki csak. Bevezetőnek, csalinak ideális megoldás! Az Öreges viszont az első sebességbe kapcsol a jazz széles országútján. Ni csak! Egy Sárgarigó röppen fel a nyomábann, úgy is, mint az első, majdhogynem tipikus, improvizáció tekintetében remekül felépített Dresch-alkotás!

Nem maradhatunk vokális szám nélkül sem, ugye belátjátok? Az első ilyen a Ha felmegyek kezdetű népdal, Dresch Misi szenvedélyes énekével és remek variációival. Ahogyan Moldvai nélkül is szinte elképzelhetetlen „újkori” Dresch-lemez – ezúttal női énekkel, valamint a vonós szekció lüktető, hathatós segítségével.

A lemezanyag második részét a Le az utcán című szám vezeti be – lassan, de biztosan, mi több: méltóságteljes vonulással. A balladai erejű és szépségű Maros partján karakterét ugyancsak a zenekarvezető éneke nyomatékosítja - nagyszerű hangszeres teljesítmények közepette. A tempós Becei zene viszonylagos, ezzel együtt megkapó egyszerűsége a hallgatóit is magával ragadja. A Karácsony Lázár héjszája című darabba szemernyi kedvem sincs bármit belemagyarázni, annál inkább a színpompás hangszeres játékot méltatni.

Végül pedig egy csodálatos Zsoltár bukkan elő a tiszta Forrásból. Méltó, egyszersmind méltóságteljes zárása ennek a szokatlan hangvételű, remekbe szabott alkotásnak.

Kétség nem fér hozzá: különlegesen ritka kincs került a birtokunkba ezzel a CD-vel. Dresch Mihály és új társai muzsikája eddig ismeretlen, felfedezetlen, de korántsem követhetetlen magasságokban szárnyal.

 

- olasz -