Ami pedig a rendkívül sokoldalú, és sokoldalúan képzett miskolci muzsikust illeti: a fent említett lemezanyaga kapcsán mutattam be őt nektek. Nem szeretnék ismétlésbe bocsátkozni, ezért azt javaslom, használjátok bátran a portál kereső funkcióját. Az eredmény garantált. (További információk: www.gabrealsounds.com.) Nekem is könnyebb, mert a feladatom így csak a Perpetual Adventure anyagának ismertetésére szorítkozik, amely kilenc (inkább hosszabb, mint rövidebb) számot tartalmaz: Gabreal szerzeményeit.
Elöljáróban leszögezem: minden dal szuverén világgal illetve zenei koncepcióval rendelkezik. Gondolatiságának summázata pedig nem más, mint az ismeretlen felfedezése, és az ettől való félelem. Vegyük hát sorra annak aspektusait, az egyes darabok segítségével, a szerző-előadó hathatós útmutatásai alapján, ám e sorok írójának saját véleményével súlyosbítva azokat. Tehát.
A nyitó szám, a Kataklysm pt.1 (One minute later) inspirációja William R. Forstchen: One second later című könyve. Történetesen. Mi történne, ha a technológiánk összeomlana és hirtelen a középkor szintjére süllyednénk vissza? Hmmm. Merész ötlet, amelynek zenei fázisai érzékelhető élességgel különülnek el. Számomra úgy fest: nem lenne katasztrófa! Az egy dolog, hogy ez a véleményem, de hát a zene is ezt tükrözi! Ezt nem csak hogy megúsztuk, de jól is jöttünk ki belőle.
Máris a lemezcím-adó szerzemény jön.. Perpetual adventures. Maga az élet, a „Folyamatos kalandok” sorozata, ahol sosem tudhatjuk mi történik a következő percben. És ez – teszem hozzá – így van rendjén! Bele is bolondulnánk, ha látnánk a saját jövőnket. Az egyik téma lassan, de biztosan bontakozik ki egymás után. Azonban folyamatos dobütéseket hallunk, feszes tempóban, mintha gályaraboknak szólna, csata közben. Oké, az élet nem annyira egyszerű, mint amennyire bonyolult, de ezt talán mégsem érdemeltük meg. Vagy mégis
Far from the safe house. A „biztonságos ház” lehet az otthon, vagy lehet egy menedék, ami híján védtelennek érezzük magunkat. A hozzá tartozó muzsika változatos, meggyőző, markáns, kifejező. Ezúttal – valamely rejtélyes oknál fogva – a monoton ütem csapásai sem hatnak zavaróan.
Highlander Mood. A skót felföld rideg, mégis csodás tájai zenében megálmodva. Valóban. És, hegedűszót is hallok végre. Máris otthon érzem magam errefelé!
Journey to the black hole. A fekete lyukat vehetjük csillagászati értelemben is, de úgyis, mint ismeretlen cél, vagy akár a kiszámíthatatlan jövő. Akár. Ám a saját értelmezésem szerint kitűzött cél igencsak ismerős és felettébb szimpatikus. (Értve vagyok, fiúk?) Ám, a hozzá vezető út akadályokkal teli, alapesetben.
Antigravitation. Felfelé repülni, minimum helyben pörögni. Kellemetes érzés. Tuctuc nélkül személy szerint jobban élvezném, és legalább egy rövid időre meg is kapom a kötöttségek nélküli elszállást.
Mechanical dinos. A Jurassic Park és a Westworld hatása.. Mi történik, ha az ember újraalkotja azt, aminek nem szabadna jelen lennie többé? Nos, a magam részéről semmi kivetnivalót nem találnék a zenei megvalósításában, ha nem köszönnének vissza megint a francos „tekknó” alapok. De hát visszaköszönnek, micsinájjak.
Through the eyes of a Dragon. A tudatmódosító szerek hatása, mely eleinte izgalmas, de abban a pillanatban, mikor a „sárkány szemén át” látod a világot, elszabadul a pokol – így szól a magyarázat alapja. Ezek azok a percek, amikor személy szerint hiteltelenné válok, mivel ilyesmit sosem próbáltam. A műfaj alapból a halálom, a zene azonban attól még hiteles lehet (kivált hegedűvel turbózva fel ismét), akkor is. Az effajta sárkányt meg ott egye meg a fene, ahol van.
Requiem for Cassini. A 2017-ben a Szaturnusz bolygó felszínére irányított és ezáltal elpusztított Cassini űrszonda „gyászdala”. Ha gépként is, de egyedül volt évtizedekig az ismeretlenben, jócskán túlteljesítve a célját, szolgálva az emberiséget. És, igen. A valaha volt space-rock mai, méltó „utódjának” hallom ezt a számot, a lemez záró akkordjaként, és a csúcspontjaként, egyszersmind.
Nos tehát. A bevezetőben említettem, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett ezzel a CD-n is hamarosan hozzáférhető lemezanyaggal, holott annak saját kritériumai szerint elégedett is lehetnék. Igen, ez egy ellentmondás, amit fel kellene oldanom, de gyorsan. Tény, hogy az egyik célt maximálisan teljesíti: mindig erőteljes, mi több: domináns az egyes számcímek és a hozzájuk tartozó zenék viszonya. Mégis.
Érzek egy stílustörést a progresszív rock, illetve az elektronikus popzene vonatkozásában, mivel e két tényező nálam kizárja egymást. Mert. Az előbbi híveit (nem kicsit) zavarhatják ez utóbbi elemei, másrészt az utóbbi rajongóit aligha hatja meg a muzsika összetettsége, és aligha fogják fejvesztve rohamozni a lemezboltokat pl. Rick Wakeman műveiért. Holott Gabreal – az ő kvalitásai alapján – ezt a visszahatást bőven megérdemelné.