- Én voltam! Egy hangszer adta az inspirációt hozzá. Én ugye elektromos gitárokon játszom, de vettem egy elektro-akusztikus gitárt is. Nagyon jó áron kaptam egy Takamine márkájú gitárt, és elkezdetem rajta dalokat írni. Akusztikus gitárral teljesen más a dalírás megközelítése, mint a zenekari próbákon. Annyira hozta az ötleteket a gitár, annyira inspirált, hogy ez lett belőle. Először nem voltam biztos benne, hogy ebből Angertea-lemez lesz, aztán feldemózva (gitár, ének) megmutattam a többieknek. Annyira megtetszett nekik, hogy azt mondták, csináljuk meg! Annyi furcsaság adódott csak, hogy soha nem dolgoztunk így, hogy én előre megírom a dalokat, ők pedig utólag játszanak rá.

A lemezfelvétel is úgy zajlott, hogy felvettem a gitárokat tak-jelre, ők pedig hetekkel, hónapokkal később játszották rá a saját részeiket, amikor épp ráértek. Az első alkalom volt tehát, hogy így stúdióztunk, de lehet, hogy az utolsó is. Tulajdonképp kipróbáltuk, hogyan működik ez a munkamenet. Eddig mindig élőben játszottuk fel a lemezeket úgy, hogy egy mankó-gitár ment a dobosnak, de egy stúdióban dolgoztunk mind a hárman. Úgy gondolom, hogy a rockos számokat így feelingesebben lehet felvenni, hiszen vannak bennük gyorsulások, lassulások, itt meg ugye sztenderd a tempó, hiszen ezekhez a dalokhoz ez illett.

- A kiadótok rögtön az ügy mellé állt?

- Abszolút! Semmi ellenvetésük nem volt! Furcsállottam is, hiszen elmondtam nekik, hogy ez akusztikus anyag. Öt albummal már megmutattuk, hogy nagyon kemények tudunk lenni. Ez most – azokhoz képest – egy kis fellélegzés. Most ennek jött el az ideje.

- Tudunk külföldi metál-zenekarok akusztikus lemezeiről. Közülük melyek állnak legközelebb hozzátok?

- Leginkább talán az Alice in Chains. Ez érződik is, kivált az énekben és néhány zenei megoldásban. Ők is metálzenekarként készítettek akusztikus lemezeket. Az MTV Unplugged-on kívül egy négyszámosuk volt Sap címmel, a Jar of Flies viszont teljes lemez volt, vadonatúj dalokkal. A Pearl Jam is kedvenc, de azért az más kicsit. Magyarok? A Black Outnak volt ilyen, régebben. Most már sokan csinálják. A Room of the Mad Robots zenekarral sokat koncertezünk együtt. Ők most egy EP-t hoztak ki úgy, hogy nem tudtunk róla, hogy ők is ezt akarják. Kiderült ráadásul, hogy nagyon rokon gondolatokkal. Nálunk hét saját, vadiúj dal van az albumunkon.

- Az akusztikus basszusgitár szintén spéci hangszer?

- Nem. Egyetlen számban, a Geese címűben szerepel egy fretless, amit már használt Miguel egy régebbi dalunkban. A lemez többi részét viszont elektromos basszusgitáron játszotta fel! Ottó kért kölcsön hangszereket, talán dzsembét, és olyan dobverőket használt, amelyekhez nem kellett akkora erő. Ő egyébként metál-dobos, aki teljes erőből játszik, és nem metronómra. Itt viszont teljesen másként kellett dobolnia. Furcsa volt persze neki, de kihívás is, ami inspirálta őt. Sőt Migit is annyira, hogy gyorsabban jöttek neki a témák. Igazából most egy jobb időszakunk van. Az előző lemezünknél elég sokat kellett várni, mi is rossz passzban voltunk, és a felvétele is problémásabb volt, de végül jól sikerült.

- Minden elképzeléseteket sikerült most megvalósítani, vagy volt, ahol kényszerűségből valamiféle kompromisszumot kellett kötni?

- Nem mondhatnám, hogy sokat kellett volna. Egyedül az utolsó dalban. Seprűdobbal kezdődött, és így is ment végig. Ottó mondta a legjobban, hogy neki ez nem áll össze valami miatt. Aztán kitaláltam, hogy az elejéről vágjuk le a dobot, hiszen a felépítése azt nem kívánja meg. Így gitárral kezdődik, majd bejön a basszus és az ének, végül a dob. Hammond orgona is van benne, de a szerves része gitár. Végül Ottó szerint is sokkal jobb lett így a dal.

- Mennyire vagytok megelégedve a végeredménnyel: a lemez hangzásával? Kijön-e szerintetek minden finomság belőle, amelyeket beleraktatok?

- Igen, abszolút, pedig több új emberrel dolgoztunk. A szentesi Gődér Csabi vette fel az egész lemezt, és a Nova Prospect gitárosa, Kiss József keverte. Teljesen másként viszonyult a munkához, mint Vári Gabi, akivel eddig dolgoztunk. Az volt a koncepció, hogy szellősebb legyen a hangzás. Gabi szeret kieditálni minket, még az éneket is, az utolsó hangig, nagyon egyenesen. Itt pedig az volt a felfogás, hogy maradjon meg az a feeling, ami bennünk van. Így aztán maradt benne néhány pici hiba is, hogy ne legyen teljesen kipontosítva, mert azok nem mi vagyunk.

- Egyetlen nem saját nóta mégis van a lemezen, mégpedig egy Wackor-szám. Mért épp tőlük vettétek át dalt?

- A Wackort nagyon régóta ismerjük, nagyon jó a barátság közöttünk. Emellett én iszonyatosan nagy rajongójuk vagyok, akárcsak a többiek. A harmadik lemezükre felkértek háttér-vokálozni, szinte az összes dalba. Én a Wackort tartom az egyik olyan zenekarnak, akik nagyon-nagyon jók: világszínvonalú a banda, de nagyon-nagyon alulértékeltek. Nincsenek elismerve, itthon legalábbis. Amikor tíz ember lézeng a koncertjükön, akkor is olyan zenét nyomnak, hogy seggre ül tőle bárki. Ezt nagyon igazságtalannak tartom, de hát ez jellemző Magyarországra, hogy az újító zenekarok, akik nem koppintanak amerikai bandákat vagy magyar rocksztárokat, azok nem érdekelnek senkit. Erre a jelenségre szerettem volna felhívni a figyelmet, és arra, hogy van egy Wackor nevű zenekarunk.

Egyébként nem is feldolgozás, hanem átdolgozás lett a számukból. Ilyet eddig nem csináltunk: teljesen átírtuk, a saját képünkre formáltuk a dalt, kb. újra interpretáltuk. A srácok azt mondták rá, hogy betegek vagyunk, hogy szinte csak pár alap-dallam ugyanaz, még a dalszerkezet sem. Így van csak értelme feldolgozást csinálni, nem pedig annak, hogy eljátszom én is ugyanazt.

- Ez a lemezborító is a te munkád. Ez teljes kép, vagy részlet?

- Volt a zebrának még egy keze, de egy nagyon pici részlet lett csak kivágva belőle.

- A lemezt zeneileg alapvetően lírai hangvételűnek, gondolom, de szövegileg nem tudom megítélni, az angol nyelvvel most ismerkedőként. Mi az igazság ebben a tekintetben, másabbak-e mégis ezek a dalok?

- Kettő kifejezetten agresszív szövegű. Az első, a Slaves in Dark Inferno, meg a címadó Sidetracks. Ezek arról szólnak, amik körülvesznek bennünket. Hogy a politikai vezetők gazdagodnak, miközben minden rohad körülöttünk: a kórházak, iskolák. Nyilván ez túlzás valamilyen szinten, de sok benne az igazság. A Slaves… egyébként akkor íródott, amikor egy újabb barátom is emigrált. A Sidetracks abból a megközelítésből mutatja meg mindezt, hogy kérdések vannak csak, mit kellene csinálnunk: maradjunk csendben, lapuljunk, vagy menjünk az utcára és üssük az ajtókat. Vannak dalok, amelyek a felnőtté válásról szólnak. Arról, hogy ez embernek benő a feje lágya egy idő után, amit magamról például nem hittem volna, pedig most megtörtént. A Moonsoon, a Wackor-szám egy szerelmes dal, én legalábbis azt hallom ki belőle. Az utolsó szám, a The Devil’s Last Foil kicsit az úton levés és az otthon megtalálása. A Loam is, amúgy!

- Milyen fogadtatásra, illetve milyen eredményekre számítotok az akusztikus album kapcsán? Bővülni vagy csökkenni fog vajon a rajongóitok tábora?

- Úgy gondolom, hogy nem fog változni túl sok minden. Nemrég beszélgettem egy koncertszervező sráccal. Megállapítottuk, hogy kezd eltűnni a koncertre járó, aktív réteg az undergroundból. A nagy zenekarokra persze eljárnak az emberek, de a magunkfajta underground bandákra már nem. Idősödnek, gyerekeik születnek, lusták kimozdulni. Nem veszik a zenét, nem hallgatnak rockot és ez egy borzasztó folyamat.

És, egy kis kitérő,közben. Ez a lemez megrendelhető az angertea@gmail.com címen, de pólók és támogató csomagok is, hogy a következő lemez előállítását is ki tudjuk fizetni. Nagyon nehéz ugyanis egy zenekart fenntartani.

A támogató csomagban pl. eredeti grafikák vannak, amelyeket felhasználtunk a borítóra. Kézzel írott dalszövegek, pengetők, ilyesmi. Ezek egyre népszerűbbek a közönség körében, a zenekaroknál pedig a „csináld magad” forma működik. Több százezer forint lemezt kiadni, hiszen nekünk kell leszállítani a CD-ket a kiadónak a saját költségünkön, és ezzel szeretnénk a zenekar jövőjét megalapozni kicsit. Aki teheti és támogatni szeretne minket, tegye meg, legyen szíves!

Nagyon sok ember nem érti meg, hogy miért kellene fizetni a zenéért, ha az ingyen is letölthető. Azért, hogy a zenekar fenn tudjon maradni!

Visszatérve az előző gondolathoz. Érdekes, hogy a felvázolt folyamat csak itthon van! Amikor megyünk például Szerbiába, a legdurvább esős időben is teli vannak a klubok, ismerik a dalokat. Mintha tényleg az lenne, hogy az ember nem lehet próféta a saját hazájában. És a helyzet egyre rosszabb.

Aki nyitott beállítottságú, annak tetszeni fog ez a lemez, de abban is biztos vagyok, hogy megbotránkoztatunk vele bizonyos személyeket. Hogy új embereket elérhetünk-e vele? Nem tudom, néhányat talán. Főleg úgy, hogy egyetlen lemezbemutató koncertünk lesz az egész országban! Itt, Szentesen, februárban. Nem akarunk akusztikus zenekarrá válni: hangos metál-zenekar vagyunk és maradunk.

- El tudtok-e képzelni néhány számot erről a lemezről, elektromos megszólalásban?

- Egy dalt már eljátszottunk próbán, így ezt a folyamatot nem tartom elképzelhetetlennek.