Ma 2019. június 19. szerda, Gyárfás napja van

Mini: Álomkoncert

Az Emlékutazás befejezése után (esetleg aközben) Álomkoncert szólhat a hűséges Mini-híveknek (tehát nekem is!) Első olvasatra aligha világos a mondat értelme. Máris fordítom magyarról magyarra.

Azt dobta az isteni gép, hogy a Mini fuvolával felfegyverkezett vezéregyénisége, Török Ádám olyan életkorba lépett (a hetvenesek klubjába), amely a legtökösebb rockerek közül is csak keveseknek adatik meg. Oly módon kivált, hogy a művészi pályája íve nem került leszálló ágba ebben az időszakban sem, sőt! (Elég, ha a Mini Acoustic World Bartók on rock című 2017-es albumára gondolunk, ami a zenekar pályafutásának Kékes-közeli csúcsa.) Mindez alapos ok a visszaemlékezésre, amelyet az ünnepi kiadványok nem csak emlékezetessé, hanem maradandóvá is tettek.

A könyvet, az Emlékutazást (szerzője: Ócsag Andrea, krónikása Török Ádám) már kielemeztem ezen a portálon. (Mi az hogy! Nem győztem dicsérni!)

Ne felejtsük, hogy vele párhuzamosan egy CD is piacra került. Igen, nem másik, mint az Álomkoncert! Olyan koncertmenü, amelyet soha nem tálaltak fel élőben, elejétől a végéig, kivált a lemezborítón megjelölt előadókkal, mégis álom-szerű annak létezése (a felvételek előkerülése). És ez nem minden, hiszen a lemez, pontosabban a rajta hallható muzsika jelentősége jócskán túlmutat az eddig elmondottakon.

A Mini lemezkészítési lehetőségei sem alakultak ideálisan anno: nagylemez a Papp Gyula-érából, alighanem az lett volna az igazi! Ám, a progresszív rock felé irányuló törekvéseit a kitűnő billentyűs távozása után sem adta fel a zenekar, csakhogy nem láthattuk a kézzel fogható bizonyítékát ennek. Egészen mostanáig, az Álomkoncert megjelenéséig!

Most pedig figyeljetek jól, mert ezeket az információkat – ebben a formában – nem olvashatjátok le a CD borítójáról. A lemezanyag első négy száma (Gőzhajó, Hideg láz, Vissza a városba, Rondók) egy 1973. nyarán rögzített koncert részlete. A játszó személyek: Török Ádám (fuvola, ének, örökös tag), Nagy István (basszusgitár), Németh Tamás (dob) és Gallusz György (Hammond, zongora). Az újabb három számért (Hangok és jelek, Busótánc, Sevilla se kanál)) ahhoz képest 1977. tavaszáig kellett előrelépni az időben. (Még mindig figyeltek, ugye? És tudjátok persze, hogy Mini-LP még továbbra sincs!) Viszont már Németh Károly (Fender zongora), Németh Lojzi (basszusgitár), Balogh Jenő (dob) és Dely István (konga) játszott a főnök mellett. Végül egy kis jam 1993-ból, az első(!) paksi bluesfesztiválról (amely később Gastroblues néven vált patinássá), árulkodó címmel: Paks on vagy. Tátrai Tibor (gitár), Tom Beck (dob), a szintén svájci Roland Sumi (basszusgitár) és Muck Ferenc (szaxofon) mind Török Ádámot segítették.

Amit említettem, jól ismert számmal kezdődik a lemez (Gőzhajó), de a fuvola-intró önmagában a magyar prog rock egyik apró gyöngyszeme. A dalszöveg is a régi koncertverzió! Az instrumentális középrész is sokat mondó… Kiráz a Hideg láz, mert nem értem, hogyan maradhatott le lemezről ez a nyolc és fél perces nagyszerű dal, amelyben a zenekar tagjai ugyancsak odateszik magukat. (Szóval, nagyon kellett volna az a nagylemez!) Ám, lehet rácsodálkozni pl. Gallusz György mára kissé feledésbe merült billentyűs játékára! Akárcsak arra, hogy mennyire más úton ment Vissza a városba a Mini annak idején! A Rondók a korabeli Bartók-feldolgozások értékes „maradványa”, amelyben Gallusz megint óriási!

A Hangok és jelek viszont már az első LP előképének tekinthető valamiképp. No de ilyen bivaly koncert-verzióban! Hoppácska kicsikécskét! A szintén instrumentális, tizenegy perces Busótáncról és az alig rövidebb Sevilla se kanálról hallott valaki a fiatalabb koncertlátogatók közül? Most nem csak hogy lehet, de érdemes is pótolni a hiányosságokat, mert ezek durván jó, mi több: remekbe szabott darabok!

Az évtizedekkel későbbi paksi ihletésű nóta – nem is teljesen könnyed játék a közönséggel, és micsoda hangulatban! Mondhatni, ez volt a ma is létező csodálatos fesztivál alaphang-letétele! (A színpadra hívott gitáros, Závodi Janó vajon hol bóklászott akkor? Van ötletem, szerintem igazoltan volt távol!)

A magyar rock-történelem Mini-képének hiányzó mozaikkockáját hallhatjuk, láthatjuk, tapinthatjuk most végre. A magyar progresszív rock kiemelkedő darabja – a hetvenes évekből. Jobb közreadni későn, mint soha. Szurkolok, hogy a nyolcvanas évek modern hangzású felvételeiből (pl. Tátrai-Török Tandem) is kerüljön elő egy lemezre való! Kedves Ádám! Ha a sportos biztatás hiányzik csak hozzá, jöjjön hát: „még, még még, ennyi nem elég”!

olasz