Ma 2024. április 26. péntek, Ervin napja van

Arató Zenekar: Vízmelléki prímások (Fonó Budai Zeneház)

Néhány (többé vagy kevésbé fontos) adalék az Arató Zenekar munkájához, időben kissé messzebbről fókuszáltan.
Az Új Pátria sorozat 1998-ban rögzített 21. CD-jét 2010-ben publikálták közép-vízmelléki muzsikusokkal, Ádámos és Magyarkirályfalva népzenei kincseivel. Ki merem jelenteni, hogy ez a lemezanyag az egyik legerősebb zeneileg a 68 db-ot számláló sorból! És persze a hagyomány, akár a nemesség kötelez, bár az is igaz, hogy e lemez adatközlői nem a legszerencsésebbek közül valók, hiszen széles körű ismertségre inkább a szászcsávásiak tettek szert, pl. egy chicagói koncertjük közreadásával… Még közelebb visz az Arató ténykedéséhez az Ádámosi Banda 2006-ban kiadott anyaga (Sövényfalvi lakodalom 1980-ban), hiszen annak prímása, Kozák József a zenekar egyik mesterének tekinthető csakúgy, mint néhányan még a Fekete Antal gyűjtéseit tartalmazó további CD-k főszereplői közül.

A fiatalok lemeze címének sugallatával ellentétben vízmelléki prímások ugyanis nem vendégeskednek a felvételeken, személyesen legalábbis. (Talán pontosabb lett volna a Vízmelléki prímások nyomában, vagy valami hasonló megjelölés.) De a szellemük, a muzsikálásuk itt él tovább velünk. Hogyan és miként?
Köszönhetően a népzene-oktatás népszerűségének és magas színvonalának, bár a muzsikálás apáról fiúra örökítése kétségkívül hatékonyabb.
Az Arató Zenekar prímása, a budapesti születésű Tóth Luca Réka (törvényszerűen) az iskolai képzésben vett részt (immár maga is tanít), az erdélyi nagy öregektől pedig elsősorban azok budapesti koncertjein tanult, de gyűjtőutakat is tett. Mégis a kevéssé ismert vízmelléki prímások játék-módja került bele a szíve csücskébe, köztük az említett Kozák Józsefé. Őt és három kollégáját igyekszik megidézni, zenei örökségüket reprodukálni a kis csapat. (Az „adatközlő” prímások neveit a bookletben olvashatjátok.) Nagyszerű vállalás, ugye?
Az Arató Zenekar tagjai Tóth Luca Réka, Sándor István (brácsa) és ifj. Földesi János (nagybőgő), akiknek – közreműködőként – Hetényi Milán (ének) és Liber Endre (cimbalom) sietett a segítségükre. A munkájuk eredményéről pedig csakis az elismerés hangján szólhatok. Mert megérdemlik. És nehogy azt gondolja bárki, hogy első lemezes trió lévén szikár muzsikával álltak elő! Szó sincs róla, és lemezre préselten meg sem tehették volna, a Fonónál legalábbis biztosan nem.
A Sűrű verbunk igen erős felütés és tempós kezdés. Ugyanakkor mindez jól reprezentálja a trió zenei tudását, felkészültségét, a muzsikálásra és egymásra való hangolódásukat. A Katonakísérő, lassú, gyorscsárdás és szökő, valamint a(z ádámosi) Hajnal egy másik szögből világítja meg, mi több: árnyalja és felfokozza azokat a pozitívumokat, amelyeket az előbbi blokkban Milán karakteres éneke emel magasabbra. (Nagyon csodálkoznék, ha az itt mutatott kvalitásokkal nem kapna újabb felkéréseket.) A Féloláhos és székelyverbunk, ahogyan a Zsíros lüktetése (kimondva és kimondatlanul is) táncra csábít, másként fogalmazva: az effajta muzsikálásban is működőképes, sőt otthonos az Arató!
Az érzelmek gazdagsága? A zenekar alap-pillérét képezi! Hallgassátok kicsit ilyen füllel a Keserves, lassú, gyorscsárdás és féloláhos-t! Tánc, hallhatóan? Ritkásan kerül lemezre ilyesmi, de most megtörtént! Mert a Feketeszárú cseresznye megszólalása közben szinte látjuk is a mozdulatokat lelki szemeinkkel!
A lemezanyag folytatása pedig csak aláhúzza az egyes darabok apropóján elmondottakat, felkeltve és megérlelve a zenekar iránti kíváncsiságot. Épp ezért, előadás közben is igyekszem majd meggyőződni az Arató lendületes és szívből jövő muzsikája nyomán áradó tehetségéről, jó értelemben vett, zsigeri ösztönösségükről, kisugárzásukról.
Ami még tény-kérdés: az Arató Zenekar sokszínű debütáló albuma eklatáns példa arra, hogy több generációváltás után is tovább öröklődik, és jó kezekben marad a magyar népzene.

Olasz Sándor