(Sőt. A Paár Julcsi legújabb albumán közreműködő cimbalmos, Szabó Dániel neve alatt megjelent muzsika is az övékéhez hasonló minőségű, amelyről, illetve amelyekről külön írás készül a közeljövőben.) Kalász Máté zenekarát egyébként alighanem az ugrásszerű fejlődés jellemzi a legjobban. Mondhatnám, hogy a Mozgásban náluk voltaképp a „fejődésben” szinonimája. Annál is inkább, mert az együttesben csupán egyetlen személyi változás történt, Molnár Péter lett a nagybőgős. A koncepció viszont változatlan: a második Kalász Banda-lemez fókuszában éppúgy az erdélyi népzene áll, mint az elsőében. A lemezcím-választást a banda persze másként magyarázza. A fenti gondolatmenet a saját verzióm. A „hivatalos” pedig az alábbi: „Mozgásban vagyunk, mert a népzene is mozgásban van ritmusaival, dallamaival, a lassú és gyors tempók váltakozásával. Meggyőződésem, hogy nem lehet egy intervallumból hagyományt csiholni, ezt mozgatni érdemes, mert így tehetjük élővé a jelen és az utókor számára.”
Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy olyan dinamikája, húzása lett a (jellemzően) vonós bandának, mintha a legjelentősebb erdélyi zenekarok valamelyikét hallanánk! A közöttük lévő kapocs abban rejlik, hogy a kontrás Fekete Antal „Puma” gyűjtőként (is jelentőset alkotva) a „régi öregek” közvetlen közelségébe került, értékes tapasztalatokat szerezve. Ez a lemez mégsem kizárólag erdélyi tájegységről való muzsikákat tartalmaz. Ám bárhonnan is nézzük, „lejön” a lemezről a Kalász Banda népzene iránti elkötelezett, feltétel nélküli szeretete.
Erdély sűrű emlegetése a második számtól kezdve válik igazán érvényessé, mivel a nyitó, több mint tízperces összeállítást a felvidéki Abaújszináról „importálták” a fiúk. A másik prímásuk, Halmos Attila éneke élvezetes, sokszínű vonós muzsikát vezet fel. A következő zene-folyam a Marostól ered, és ereszkedik tovább (virtuálisan persze) a Sajóig, olyan híres prímások játékát és szellemiségét idézve meg igen személetesen, mint amilyen a magyarpéterlakai Csiszár Aladár. Nem mellesleg, a marosi blokkot Czimber Ferenc (cimbalom) és Könczei Bálint (harmonika) játéka színezi, tömöríti.
Az „utazás” további, nem rövid és nem könnyű „terepen” tett szakasza „Szováttól Palatkáig” tart, könnyed természetességgel, mi több: stílusbravúrokat bemutatva abszolválva azt. Majd az egyébként brácsás Kaszap Attila „váltóhangszerét”, valamint férfi énekeseket „használva” a Szaxis Kalotaszegről című összeállításban van alkalmunk gyönyörködni, amelynek egyik zenei mozaik-kockáját a Csík Zenekar tette szélesebb körben ismertté. És, ahogyan a debütáló Dúzs 2017 című albumon, ezen is megidéződik egy Bál, ezúttal Bonchidáról közvetítve, mégpedig a tánc hangjai és hangulata felhasználásával.
A megfigyelések mindegyik műfajban azt támasztják alá, hogy egy zenekar valódi kvalitásait a második lemezük árulja el, mintegy determinálva az együttes további sorsát. Minimum jelzés-értékű, hogy a Kalász Banda második albuma viharos gyorsasággal vált a személyes kedvencemmé a maga kategóriájában. Az indokokat hadd ne ismételjem meg itt és most: ha jól figyeltetek, a fentiekből kiolvashatjátok.
A jelen és a jövő Kalászos „termése” magas sikertartalmúnak ígérkezik. Hosszú, száraz nyarakat kívánunk hát nekik, ami mint tudjuk, az egyik legfontosabb feltétele a nyugodt aratásnak.