Nem akármilyen utca ez: olyan, amilyen, sőt zömmel szép és erős ifjak: leányok és legények lakják. Vállaikon pedig az ő mázsás problémák: a szerelem és a szerelem, meg még a szerelem is! Ami bizony nem csekély rizikófaktor, bár ők még nem tudják olyan biztosan, mint a korosodó és csúf felnőttek. Mert mi (legtöbben) a saját kárunkon tapasztaltuk meg ennek a tehernek az igazi súlyát, vagy – jobb esetben – a másokén. Mármint, a szerelem remélt következményének, a házasságénak. (Régebben a fiatalok ezt a módját célozták meg az együttélésnek, és nem akképp álltak össze, mint a krumplis tészta.)
A házasság, vagy ha úgy tetszik, a párválasztás alighanem a legnagyobb esemény az ember életében. Mondhatni, meghatározó jelentőségű, amely „vagy holtig örömre, vagy örökös búra” fordulhat – legalábbis a vőfély-vers veretes bölcsessége szerint. Ez a sor nem hallható a lemezen, mégis ideiktattam, hátha nem mindenki vett részt afféle mesterkurzuson, amilyen egy falusi lakodalom. Más kérdés, hogy az imént jelzett aranyigazság sem általánosítható teljes mértékben, vagy mégis? De legalább a gyorsan múló jelenbe tekintsünk optimistán! Na azért! (Vagy azért is!)
Legyen hát a fiataloké a szerelem és a szerelem, no meg a szerelem, mégpedig az általuk kívánt mennyiségben! Ennek az ügynek szurkol ez a lemezanyag is! És, aki ismeri a már említett Kerekerdő rejtekét, nem csodálkozik azon, hogy az írás tárgyát képező kiadvány annak szerves folytatása. Elég egyetlen pillantást vetni a lemezborítókra, viszont hiba lenne beérni ennyivel. Kellemesen bizsergető érzés megtapasztalni, hogy a kettő hányféle módon kapcsolódik, kötődik egymáshoz.
A mesélő kedv persze visszafogottabb, hiszen azt a gyerkőcök igényelik leginkább. A hangütés (és az előadásmód) diszkrét bája azonban minden korosztályt képes magával ragadni. Mindezt a (sámáni értelemben vett) felső világba emeli a népzene varázsa és ereje. Azaz, a fent emlegetett érzelmek zenében való leképezése, kifejeződése.
 Ugyanakkor (mese-szerűség ide vagy oda) felettébb szemléletes Paár Julcsi meglátása: „A Kerekutca szereplői ... egy-egy darabka valóságból lettek gyúrva. Sokfélék, valódiak. Van aki különc, van aki bölcs, van aki fél, van aki vakmerő. De egy közös bennük, mind a saját útjukat járják, mely során mernek körbenézni, merik megismerni egymást, elfogadni a másikat. Merik teljességében látni a világot, teljességében élni az életet.”
Megtörve kissé az eddig felvázolt ívet, essünk át gyorsan a „nemszeretem” tényezőn, amely nem más, mint az egyébként ütős „ezerlejes mulatós” nóta felbukkanása az utolsó blokkban. Megértve és örömmel akceptálva a népzene élő mivoltát, nálam legalábbis furán veszi ki magát az idegen pénznem felemlegetése. De hát ez legyen a legnagyobb problémám, ami voltaképpen az is.
Annál is inkább, mert mire idáig eljutunk, számos, igazán nagyszerű pillanatot élhetünk meg. Ilyenek: Julcsi folyamatos tündér-éneke és magával ragadó (történet)mesélő kedve. A kvázi alkalmi zenekar tagjainak magas fokú stílusérzéke, átható, feltűnő egymásra figyelése. Szabó Dániel szenzitív cimbalomjátéka (Fehér liliomszál). A Kétféle menyasszony örök-érvényű tanulsága az egyes házasságok milyenségének felületes és rövid távú megítéléséről. Néhány, szokatlanul izgalmas hangszeres szóló (Széles a Duna). Vagy Kiss B. Ádám kedélyesen ízes éneke, példának okáért „Az öreg” juhász szerepében. A pajzán-pajkos Guminéni, a Fonóban fergeteges forgataga, és sorolhatnám még.
A Kerekutca mint olyan, nem rejt zugokat és kitérőket, ezért könnyen és gyorsan bejárható. Sétáljunk hát benne minél gyakrabban, hiszen a tüdőnk – mint egy újonnan felfedezett barlangban - egészségesen tágul a közelmúlt meglepő frissességgel áradó levegőjével.