Szabály-erősítő kivétellé vált – mondhatni.
Hogy miért érzem szükségét a „bázis-alapú” összevetésnek? Azért, mert idő közben bekövetkezett két tagcsere! Ez által a Góbé lett közelítőleg az egyetlen olyan úri társaság, amely egészének működését az egyharmados létszámarány eredményesen befolyásolhatja. És ha valami nem tilos… Nos, az akár új impulzusokat, új lendületet adhat a csapatnak!
Például Várai Áron, aki a vezető énekes szerepét vette át. Nála a szereplés szó szerint értendő akár, hiszen hatalmas empátiával és könnyedséggel simul hozzá a dalok mondandójához. Olyannyira, hogy miután a karcosság és a még nagyobb vivő erő kifejtése rendszerint a zenekarra hárul, sajátos módon (közvetlenül és közvetve is) járul hozzá a briliáns összteljesítményhez.
Az új nagybőgős, basszusgitáros Hegyi Zoltán pedig játéka nagy fokú intenzitását dobja a közösbe, hozzájárulva ahhoz, hogy a muzsikájuk az eddigieknél is (nem kicsit) összetettebb legyen.
A Góbé működésének alappillére változatlan: továbbra is a magyar népzene, amelyet igyekeznek a lehető legszabadabb módon megközelíteni és tovább építeni úgy, hogy a dalok hangulata és szellemisége véletlenül se sérüljön, sőt. Ilyen, kezdésnek mindjárt a ravaszul ritmizáló betyár-nóta, a Fekete föld. A „keresd az egyet” című izgalmas, ritmus-centrikus „kimittud” pedig folytatódik a már-már veszélyesen lendületes Ex, és a nem kevésbé tempós Chikós elővezetésével.
Reggae-be oltott magyar népzene? Nem lehetetlen küldetés ugye? Amint meghallod Te is a Borozóst, elmúlik minden kételyed, amelyek előjöhettek volna ezeket a sorokat olvasva. De nem jönnek elő, mert az előadás hihetetlen könnyedsége Téged is lenyűgöz! A hegedű-centrikus részlet kivált, azt külön megígérhetem.
Ahogyan azt is, hogy Bogár Imre balladáját sem hallottad még, ehhez közelítőleg sem hasonló felfogásban! És nem csupán azért, mert Busa Pista is hozzáteszi rap-ben a magáét. Én pedig csak annyit: a betyárossát! (Jó, jó, én is tudom, az írásmód helytelen, de milyen jól hangzik az kimondva!)
Tudom fokozni. Az, hogy ismerős az Ellenpontozó dallama, kellemes dolog. A lényeg, hogy ezek a Góbék most is meglépik a váratlant, ugye? A ritmuskavalkád pedig az élettel teli Korcs-csal folytatódik. Bírjátok még odafigyeléssel? Mert bírni pedig muszáj. Miért, miért. Mert érdemes, azért!
A rá következő nóták agyafúrt zenei-szövegi megoldásain már meg sem lepődünk, mert a Góbé addigra olyan szinten kényeztetett el bennünket.
Ahogyan a Pekulár újszerűsége sem kizárólagosan Szokolay Dongó Balázs vendégszereplése miatt érdekes. Persze azért is, figyeljétek csak!
Összességében. A Góbé 22-es lemezének muzsikája (sejthetitek ezek után) tíz pontból tízet ér, az nyilvánvaló. Az életörömöt megképezni (zenével, előadásmóddal) viszont eleve kunszt, de így tudni átragasztani a hallgatóságra, az a másik. És ez az igazi, a kivételes bónusz ajándék!