Bár ennek a polipnak a kertje nem Liverpool környékén virul (finom utalással a Beatlesre ugye), mégis csápolni kell (fejben) a muzsikájára! Mert, a polip feje nem szicíliai keresztapa, hanem Subicz Gábor maga, a karjai pedig a zenekar tagjai: Jónás Vera és Kiss Flóra – ének, Benkő Dávid – billentyűs hangszerek, Csízi László – dobok, Csókás Zsolt – gitár, Fonay Tibor – basszus, Szarvas Gábor – ütőhangszerek. A lemezanyag keverését pedig az amúgy kitűnő gitáros, Fenyvesi Márton vállalta magára. Ezért a minőségi munkájáért bizony, ő is megérdemel egy csápot!
A zenei produktum egésze pedig? Agyas, kísérletezős mix, azt lehet rámondani? (Én olyan bizonytalan vagyok…) Egy kis jazz, nem kevés improvizációval, egy kis pop, egy kis funk, egy kis rock, sok elektronika. Mindez alaposan összerázva, ám mint a koktélbárban, az összetevők arányai „poharanként” változnak. Itt persze másféle koktélról: érdekes hangszínekről meg váratlan váltások soráról beszélhetünk, legyen a művelet ritmikai vagy dinamikai. Ráadásul Jónás Veráról tudni lehet, hogy lubickol az efféle közegben. Naná, hogy ebben a bandában is!
Tíz számot tartalmaz a CD, egyetlen, jeles kivételtől eltekintve mind angol nyelvű. A renitens darab pedig nem más, mint egy, az Anima Sound System által is feldolgozott népdal, az Igaz szerelem. A „minta” szín(te)tiszta elektronika, a Subtones verziója pimasz fantáziaszülemény, mellette. Álljunk csak itt meg! Kezdjük az elején.
A Jónás Vera énekével hallható, dögös Shadow of a Man tipikus popdal lehetne – máshol. Itt sokkal több annál! Csakúgy sziporkáznak az árnyék fényei, mi meg pislogunk, pontosabban: fülelünk! A rá következő What's Yours egy villanásnyira bluest mutat, a hangulatában Tom Waits-t idézi, amíg bele nem robban a XXI. század második évtizede, hogy aztán ismét visszaszökjön a megidézett szellem kicsit az időben. A sokszínűségnek, a zenei kavalkádnak később sem akar vége szakadni. Azzal együtt, hogy néhány számot jazztrombita-szóló ékesít, a muzsika kiszámíthatatlanul kötetlen, megunhatatlanul változatos. Meg még a címadó szerzemény jazzes lüktetése. Meg nahát, hogy a Vertigo-ban milyen ravaszul figyel be a ska! Hasonlóképp, mint ahogyan Afrika-mama huncut szemei, a búcsúzóul hallható U-i Go-ban.
Mért is nem ismertem hamarabb ezt a lemezt, de beláthatom legalább: felfedezni sosem késő! Ám, nem árt igyekezni! Mert.
Amire utaltam fentebb: újabb Subtones lemezanyag készült el mostanában, amelyik alighanem poposabb lett, mint az Octopus, ami viszont biztos: teljes egészében magyar nyelvű. Fizikai hanghordozón (egyelőre?) nem jelent meg, de ti biztosan vágjátok, hogy melyik elektronikus felületeken tudjátok megkeresni. Azzal együtt, hogy a nyitó nóta A Dal című tévéműsorból lehet ismerős annak, aki követi azt.
Baj, ha kijelentem, hogy rám mégis az Octopus hatott az újdonság varázserejével? Egyébiránt Subtones-koncertet akarok hallani. Most!