Az egységes tematika szerint készült lemezborító ezúttal zöld. És ez annyira természetes, mint az angliai rétek és/vagy a dél-amerikai esőerdők színe. A világ egésze persze jóval sokszínűbb, miként a világzene is. Mindezt ez a nagylemeznyi összeállítás remekül reprezentálja.
Egy brit világsztár, Sam Lee rúgja ránk az ajtót. A számos tradicionális hangszert megszólaltatni tudó énekes ezúttal nem a zenekarát, hanem a legutóbbi lemeze, a 2024-es Songdreaming producertét, a Suede alapító gitárosát, Bernard Butlert hozta magával. Az eredmény? Egy bensőséges, mégis felkavaró, magával ragadó dal.
Éles váltással egy idős pakisztáni hangszeres mester, Ustad Noor Bakhsh európai füleknek minimum különleges, megkockáztatom: egzotikus produkciója következik. Ha viszonyítani kéne valamihez, azt mondanám, hogy az instrumentuma, a benju (billentyűs citera) hangja a tekerőlantéra emlékeztet leginkább. Ráadásul mindkét hangszer önmagában is szinte zenekari hangzás-élményt nyújt. Ha nem hiszed, térj be bátran a Magyar Zene Háza boltjába, és hallgasd meg ott. Érdemes!
A ghánai Alostmen mondhatni, tipikus afrikai banda. Hangszereik egyszerűek, vérpezsdítő előadásukkal mégis képesek transzba ejteni, minimum táncra késztetni az arra hajlamos hallgatóikat. De ki az, aki nem fogékony az effélére?
A Tikaniki a Réunion sziget hagyományos muzsikáját, egy ritmus-kavalkádot, vagyis a maloyát hozta el nekünk, amely eredetileg a rabszolgák titkos zenéje volt. Most már közkincs: a miénk, magyar „rabszolgáké” is!
A felszabadultság pedig fokozódik! Az ottani, fiatalabb zenekarokra nagy hatást gyakorolt perui zenekar, a Los Wemblers de Iquitos osztogat a hangszóróinkon átjövő pezsdítő, pszichedelikus boldogság-hormonokat.
A lemez megfordításával egy másik „világ”, pontosabban egy másik zenei kultúra felé fordulunk. Hallottatok már női torokéneket? Nos, a tuvai származású világpolgár, Sainkho Namtchylak épp ennek az avatott művésze. Szólóban is több mint érdekes (egyik lemezéről tudom), de ezúttal társakat is talált, mit ad isten, magyarokat. A régebbi felállású Jü tagjai álltak a rendelkezésére, kemény másfél napos próbafolyamatot követően. (A dobos, Halmos András a lemez értő szerkesztője is.) Lenyűgöző? Talán ez a megfelelő szó a közös produkciójukra.
És ha Tuva „lánya” megszólalt, szólaljon meg még valaki a kvázi szomszédos Altajból. Arról a vidékről, ahol nyomokban még mindig él a sámán hit és az eposz-mesélés hagyománya. Cheinesh Baitushkina előadásának részlete repít minket oda. „Véletlenül” megint fantasztikus torokéneket hallhatunk. Nahát!
Ha Madalitso Band, akkor malawi, afrikai muzsika következik ismét! Ebből pedig mi következik? Az arcon mosoly, a szívben öröm, a lábakban pedig a bugi!
Az egyiptomi Mazaher ugyancsak mélyre ás. Több évszázados hagyománnyal bíró rituális zenéjükön azonban épp az nem fog, ami amúgy mindannyiunk legnagyobb ellensége: az idő!
Újabb virtuális utazás következik oda, ahol a gamelán zene terem: a Jáva szigetekre. A Ki Purbo Asmoro produkcióját látni is kellett volna, hiszen akkor és ott árnyjátéknak lehetett részese a közönségük. Számunkra, akik utólag értesültünk az eseményről, lesz-e vajon „legközelebb”?
Az LP hallgatása közben az a feeling jött le, mintha a londoni központú világzenei szaklap, a Songlines válogatás CD-mellékletét tettem volna a lejátszóba. Mégis ez az összeállítás volt az, ami valahogy emberibbre sikerült azoknál. Nem hinném, hogy kizárólag az élő előadás varázsa hiteti ezt el velem, de végül is mindegy is, mert ez a válogatás egy kivételesen nagyszerű anyag!