Nem átlagos muzsikus-találkozás az övék, hiszen egy vasúti váróteremben improvizáltak először együtt. (Valószínűleg nem Magyarországon, mert itt egy komplett lemezanyagot kigyakorolhattak volna, vonatra várva.)
Első közös albumuk létrejöttét azonban más körülmény befolyásolta, méghozzá alapjaiban. Vincent Courtois édesanyja (egyensúly-zavaros betegsége következtében) olyan szerencsétlenül esett el, hogy végül belehalt az esés következményeibe. Nos, ennek az eseménynek a hangulatát követi le a muzsika, amely a duó kétszemélyes jazz-laboratóriumából kiszabadulva e lemezen öltött testet.
Apropó, jazz-labor. (Már amennyire beszélhetünk jazzről, ez esetben. Nyomokban ugyan, de mégis.) A lemezanyaghoz való másik közelítés abból az általános teóriából indul ki, hogy mihez kezd egymással a másikat kevéssé ismerő, de vele szimpatizáló muzsikus? Hát persze, hogy alapos kísérletezésbe fognak! Természetesen ezúttal sem történt ez másként, nem is történhetett volna. A fentebb vázolt események hatására, szinte célirányosan vált olyanná ez a muzsika, illetve ez a lemezanyag, amilyenné lett: experimentális kortárs zenévé, jellemzően. Nyilván a rögtönzés is fontos eleme a megszületésének, amit azok a legváltozatosabban kicsalt hangok támasztanak alá, amelyek kinyerhetők egyáltalán a hangszereikből. No, nem öncélú játszadozással, hanem az aktuálisan megszólaló zenedarab funkciójának és mondanivalójának, az események és az azokat kiváltó okok és érzelmi folyamatok alakulásának alárendelve, megfeleltetve. Vagyis az imént felvázolt koncepció megfelelő pontjainak függvényében.
Az első, a Descent című darab olyan, zaklatott helyzetet vetít elénk, amelynek a folytatásában bármi megtörténhet. Történik is, nyugtalanító jelek adás-vételének formájában, egyelőre. Figyelj hát a hangok különös, borzongató, baljós színe-változására! A címadó szám felvezetéséből azt hihetnénk, hogy rendben vannak a dolgok, mégis. A baj bekövetkezése azonban egy pillanat műve akkor is, ha nem gondol rosszra az ember. Még. Valami azonban sejthető, amit nem csak a zongora kopogó hangjai vetítenek ki, hanem a Bariolages egész, felkavaró tarkasága. Vagy egy fordulat következik, mégis? (Virages) Még mindig nem egyértelmű, hogy ez milyen irányba fog elmozdulni. Ám, a színek (mint a hangszínek) kifakulnak. Elkomorulnak. Jöhet ezután bármiféle szenvedély (Agitato), a lélek felkorbácsolása, átható tüzű belső izzása.
A csendes, de feszült, mindenre is felkészült várakozás. Aztán elkövetkezik az idő, amikor a történés bevégeztetett. Amit egy lamentáció oldhat valamilyen mértékben.
Nos, nem ígérem, hogy minden héten meg fogom hallgatni ezt a lemezt, mert igen fajsúlyos, kissé nyomasztó és már-már fájdalmas. De ha bekövetkezik egy nem várt és nagyon nem vágyott helyzet az életemben, ezt veszem elő. Nem tudom, mennyi erőm és energiám lesz gyönyörködni a muzsika felhők fölé kilőtt művészi magasságában, azt azonban akkor is tudni fogom, hogy kevés olyan előadás született ebben a megnevezhetetlen kategóriában, ami akár csak megközelíti ennek nívóját.
Egyáltalán. Mindig furcsa kissé, amikor a halál bármiféle zenei produkciót kelt életre. Nem szoktunk még eléggé hozzá a rekviemekhez (lám, most jazz-közelben született egy), pedig tudjuk, hogy a halál az élet része. Legalábbis a régi öregek mifelénk így tartották.