"Paolo Gilberto" tipikus képviselője annak a shredder generációnak, amelyet Mike Varney, a Shrapnel Records producere talált meg, bátorított és indított el a pályán. Tizenévesen már a híres Los Angeles-i GIT (Guitar Institute of Technology) hallgatója, és - utólag úgy tűnik - szerencsés módon nem az akkoriban tucatjával megjelenő instrumentális gitárhős albumok kiadásával indította karrierjét, hanem Jeff Martin énekessel megalapították a Racer X nevű viszonylag sikeres hard rock együttest (1985-1988; 1999-től újra tag). A nagy nemzetközi áttörést azután a méltatlanul lehajbandázott Mr. Big (1988-1997) hozta meg, de a kilencvenes évek végére már elérkezettnek látta az időt arra, hogy inkább szóló karrierjére összpontosítson.
Az összpontosítás nyilván nagyon megy hősünknek, amennyiben az elmúlt egy évtizedben tíz szólólemezt jelentetett meg és szinte megszámlálhatatlan projektben vett részt, beleértve olyan figyelemreméltó tribute formációkat, mint a Yellow Matter Custard (Beatles), Hammer Of The Gods (Led Zeppelin), Cygnus and the Sea Monsters (Rush), és az Amazing Journey (The Who). Tavaly teleszólózta Neal Morse "Sola Scriptura" című albumát és - olyan előadók nyomdokain, mint Eric Johnson, Yngwie Malmsteen és John Petrucci - turnézott a Satriani-Vai féle G 3-mal.
Nos, Gilberto mester ilyen előzmények után lépett (immár másodszor) színpadra székes fővárosunkban. A majdnem pontosan 1 óra 40 perces produkció során elsősorban az idén megjelent "Silence Followed By A Deafening Roar" című albumra koncentrált. Három dal híján az új lemez teljes anyagát eljátszotta. Emellett azért előkerültek a Racer X korszak kötelező instrumentális darabjai: a Scarified, Technical Difficulties, illetve a Viking Kong, valamint a korábbi szólólemezekről hallhattuk pl. a Hurry Up, Jackhammer és Burning Organ című szerzeményeket.
Az új album szerintem egy eleve meglehetősen jól sikerült darab, de így élőben, megtámogatva a bájos oldalborda, Emi billentyűmunkájával sokkal kevésbé volt steril. A stúdiófelvétel nekem (pl. a dobhangzás miatt) egy kicsit szárazra sikerült, és bár a lemezborítón szerepel Emi közreműködőként, erősen kell figyuszkázni, hogy az ember észrevegye. Hál' Istennek ez egyáltalán nem volt jellemző a koncertre; itt Emi mindenki számára nyilvánvalóan bebizonyította, hogy Gilbert mester nemcsak a két szép mandula szeméért vette feleségül. A Burning Organ-ban vagy pl. a ráadásként játszott Jimi Hendrix klasszikusban, a Red House címen futó blues alapműben olyan gitár-billentyű párbajok sorjáztak, hogy öröm volt nézni-hallgatni.
Ha muszáj lenne a kákán is csomót keresni, akkor bizony megemlíteném, hogy Gilberto gitár sound-ja hagyott némi kívánnivalót maga után. Az egyébként sem túl tetszetős bárd véleményem szerint iszonyú nyersen szólt. Persze a laposkás, jócskán lecsupaszított megszólalás egy koncepció része, hiszen a mester korábban már többször említette, hogy tudatosan vissza kívánt térni ifjúkorának Ramones ihlette punk-rock-os hangzásához. Lelke rajta. A koncert másik zavaró momentumáért sajnos a magyar közönség felelős, akik a Paul és Emi által duettben játszott "Suite Modale" alatt végig hangosan beszélgettek. Tudom, hogy egy élő koncert szükségszerű eleme a közönség aktivitása és nem reális tőlük teljes, megilletődött csendet elvárni, de a szellős kis darab hátterében hallható kocsmai alapzaj nemcsak dühítő, de a zenészekkel szemben tiszteletlen is volt.
Gilbert egyébként lazán, a vérprofik fesztelenségével vezényelte le a bulit. Mert gitárhős lenni, bámulatos sebességgel és tiszteletreméltó pontossággal játszotta ki a legnehezebb futamokat. Egy ilyen nyers, éles hangzás mellett minden maszatolás kizárva. Számomra az este fénypontja a neo-klasszikus hangulatú Viking Kong volt, amivel Paul olyan sikeresen idézte meg a "gran maestro", Yngwie Malmsteen szellemét, hogy egy pillanatra látni is véltem mindig durcás, behízott fejét a tömegben.
El kell ismerni, Paul Gilbert nagyot varázsolt ezen az estén. Még sokáig elhallgattam volna ezt a hangorgiát, és a végére beindult közönség reakcióit figyelve ezzel nem voltam egyedül. Hála és köszönet a Livesound-nak (akik a jó programokért és pontos kezdésekért külön dicséretet érdemelnek)!