Aki 15 éves, az ugye, kamaszodik. És ebben a korban mi más érdekelhetné az embert legjobban, mint a szerelem? Ez még akkor is igaz, ha történetesen egy zenekar koráról van szó, amikor a második lemezüket készítették, mit ad Isten, „Szerelem” címen.
Az, hogy a tiszafüredi népzenei formációban túlteng az ivararány a nőneműek javára, önmagában is szokatlan. A hangszer-összeállításuk sem hétköznapi: a hagyományos hegedű-brácsa-bőgő trió mellett oboát, szintetizátort és akusztikus gitárt szólaltatnak meg. Mindezek mellett az albumuk további érdekességet is tartalmaz. A szerkesztése, vagyis a dalok sorrendisége nem nélkülöz egy speciális koncepciót. Ez pedig nem más, mint a szerelem értelmezése az emberi életútnak, pontosabban: az ember egy-egy életszakasza, életkora, illetve élethelyzete szerint. Az ígéretes terv megvalósítása azonban csak némi aránytalanság árán sikerült.
A gyermekdalokból (az összes tízhez képest) négy sok egy kicsit, különösen, amikor két fontos tétel hiányzik a szerelem érzelmi palettájáról: a megcsalás és megcsalatás keserűsége, valamint a megtalált szerelem boldogsága. Ezek nélkül az emberi élet teljessége épp úgy megkérdőjelezhető, mint a lemezanyagé.
Kár érte! Annál is inkább, mert számos eredeti, friss, mi több: tetszetős hangszerelési megoldásban lelhetjük örömünket. Nincs különösebb gond az énekléssel sem, bár az előadás érzelemgazdagságát szélesebb skálán is el tudtam volna képzelni. Így, végső soron kicsit kevesebbet adott ez a „Szerelem”, mint amennyit ígért, bár az utóbbi tényezőhöz kétségkívül az album külleme is nagyban hozzájárult.
A hibákból tanulni azonban 15 évesen sem késő, kivált, amikor a tananyag alapjai már teljesen rendben vannak!