Ma 2017. augusztus 20. vasárnap, István napja van

„Csak a megszállottaknak való ez a műfaj”

A legendás Prognózis zenekar frontembere, Vörös István már jó ideje a saját neve alatt készíti a kiadványait. A legfrissebbek előtt 2007-ben koncert DVD-vel örvendeztetett meg bennünket, új dalokból összeállított CD-vel pedig 2004-ben jelentkezett. Most átlagot javított. A Magaslesen és a Mélyföld című CD egyszerre került a boltokba. Fülbevaló rovatunkban már olvashattok is a lemezekről.

- Amikor az anyagokat még nem ismertem, a lemezcímek alapján kíséreltem meg a „megfejtést”. Íme! Hobo az írta az egyik dalában: „hazamennek a vadászok”. Mi történt? Hobo látott rosszul, vagy visszaültek az urak a Magaslesre?

- A Magaslesen mindig ül valaki, de én most csak nézelődöm, és kilátónak használom. A vadászat egy olyan szimbólum, melyet 1984-ben a Hajtóvadászat című dalomban is használtam. A jelenlegi album címét pedig egy akkoriban felírt jegyzetemben találtam, és most aktuálisnak ítéltem.  Hogy mit jelent nálam most a Magasles? Jövünk, megyünk, próbálunk értő fülekkel, szemekkel figyelni arra, ami körülöttünk zajlik: vajon előre halad-e a világ, vagy hátra? Témalesen vagyok úgymond, és nagyobb a rálátásom, ha nem síkban, hanem magaslesről figyelem a világot. A reflektoraimat pedig ráirányítom arra az eseményre, ami megragadja a fantáziámat. 17 témakör került fel így a Magaslesen című albumra, amelyen olyan dalok vannak, mint a Vágyom egy nyári napra, Alkoholba mártott hajnalon, Álmodó csillag, Marad a kérdés, Legalább egyszer vagy a Kifogyott a puszizsák.

- Nem szeretnék mindenáron politizálni, de a Mélyföld azt a bányászbéka alatti szintet is jelenthetné, ahol a magyar nép többsége él.

- Igen, helyzet-meghatározás is. De sokkal többértelműbb. Ez a cím egyrészt a Magaslesen ellentétjátéka, a szót tovább boncolgatva, pedig, egy kis belső mélység, kis szomorúság, egy kis magány, ugyanakkor keménység, akarat, küzdés is. Személyes szinten pedig végigviszem, amiről gyerekkoromban álmodtam: úttalan utakon cipelem a gitáromat. Van benne egy kis szeretet is a szülőföld iránt.  Mindezek összefoglalása a Mélyföld.  Másrészt, addig, amíg a Magaslesen vadonatúj, illetve publikálatlan dalokat tartalmaz, a Mélyföld 17 dala, amelyeket a szóló akusztikus koncertjeimen játszom, átvezet a Prognózis-korszaktól mostanáig. Van egyszer a zenekaros énem. Társaim: Szalóki Anett, aki vokálozik, énekel, ütőhangszereken játszik. Szitás Zoltán basszusgitározik, Tót Attila billentyűzik, és ő volt az albumok hangmérnöke is. Horváth Róbert dobol, Z. Kiss Zalán gitározik. Az akusztikus lemezen közreműködött a nagyszerű szaxofonos, fuvolás Bárány Tamás, valamint Menyhért Judit is énekelt egy dalt. A Mélyföld című albumon gitárjaim különböző hangolásban szólnak, időnként gyűrűvel is játszom, mint pl. a Szorul a hurok-ban vagy mandolinon, amit nagyon szeretek. Bájos, tündéri hangja van. Megszólal még egy Dobro gitár is. Az akusztikus verziókban a szövegek sokkal jobban életre kelnek! Ez egy bensőséges műfaj. Volt, aki Cseh Tamáséhoz hasonlította az album hangulatát, amiben van valami, de természetesen mégis más. Talán a meghittsége és az előadó elhivatottsága hasonlít. 

- Miért egyszerre adtad ki a két lemezt? A régi dalaid akusztikus feldolgozásait akár évekkel ezelőtt is kihozhattad volna!

- Saját stúdiómban, az Előjelek Stúdióban rögzítettük az albumokat. Végre egyszer, a pályafutásom alatt nyugodtan tudtam dolgozni. Nem várakozott a hátam mögött a következő felvételre váró zenekar, nem sürgetett az idő. Itt az utolsó hang is a helyére került! Lehet kérdés, hogy melyik album dalai jobbak, de az vitathatatlan, hogy ezek az albumok hangzanak a legjobban! Úgy érzem, a pályám másként alakulhatott volna, ha az első albumtól kezdve olyan lett volna a megszólalás, amilyet a dalok megérdemelnek. Akkoriban más viszonyok voltak. Örültünk, hogy stúdióba kerültünk, bár ott is pattogtam néha, hogy én bizony ezt nem így gondolom. Nem a dalok tehetnek róla, hogy az akkori technikai és egyéb körülmények nem voltak megfelelőek. Most valamelyes kárpótlást érzek abban, hogy a Magaslesen nagyon jól szól, és a Mélyföld dalai is a helyükre kerültek. Én így képzeltem el mindkét lemezt most, 2010-ben!

- A Crazy Night Bar nem épp vadonatúj szám, ahogyan az Álmodó csillag sem. Koncepciózus, vagy egyéb okból kerültek csak most lemezre?

- Voltak dalok, amelyek elsikkadtak a hosszú évek alatt. Nem csak olyanok, amelyek lemezre kerülve sokkal nagyobb sikert, jövőt érdemeltek volna. Nem jutottak el a közönséghez, ilyen-olyan okok miatt. Az általad említett számok publikálatlanok: soha nem kerültek lemezre. Az Álmodó csillag az egyik legrégebbi szerzeményem. Az első Prognózis-lemezről, az Ajtók előtt miatt maradt le, mert még egy hasonló dal sok lett volna azon az albumon. Természetesen, áthangszereltem őket, átírtam a szövegeket, az Álmodó csillaghoz hozzáírtam egy versszakot. Kicsit leporoltam őket, de a varázsukat megőrizték.

- Vannak még hasonlóak a tarsolyban? 

- Vannak!

- A honlapodon rajongók nemrég vitát kezdeményeztek arról, hogy szüksége van-e Vörös Pistinek a médiára, vagy sem. Az „illetékes elvtárs” azonban nem szólt hozzá. Itt az alkalom pótolni!

- Az a helyzet, hogy a média nagy úr! Rajta keresztül ismeri meg a közönség a dalokat. Én is – mint mindenki, aki alkot - minél nagyobb közönséghez szeretnék eljutni! Nem baj, ha valakinek nem tetszik, amit  csinálok, csak legyen módja azt mondani, hogy én nem szeretem az ilyet. Ne azért ne szeresse a dalaimat, mert nem ismeri! Gyakran hallom vissza, hogy ha valaki elhívja a barátját, barátnőjét egy koncertre, az a végén azt mondja, hogyhogy én eddig nem tudtam erről? Ezen a média tudna segíteni, de nehéz átvergődni az útvesztőin.

- Ha a bulvársajtó keresne meg, mit lépnél rá?

- Nem fenyeget a veszély!

- Ha rádiós szerkesztő volnál, és a két lemezről egy-egy számot lehetne választani a műsorba, melyikeket választanád, és miért?

- Nehéz mindegyikről csak egyet választani. Az elmúlt hetekben sok rádióban voltam vendég. Nálamnál többet senki sem hallotta a dalokat, az alkotás első pillanatától mostanáig, szinte immunisnak kellene lennem rájuk. Győrben a beszélgetés után a riporter hölgy berakta a Legalább egyszer-t. Komolyan mondom, olyan lökete volt, hogy kirázott a hideg! Láttam rajta is, hogy őt is megérintette. Ez a 2010-es Tele van a város szerelemmel: a mostani énünkről szól. Ugyanaz a lendület, hangulat, szabadságvágy, csak 25 évvel később. A lemez dalai életérzésekről, életszakaszokról szólnak. Ahogy a lemez szlogenje az óriásplakátokról is megszólít: „Az egyik dal rólad szól”, (Ha nem hat vagy hét.) A Mélyföldről a Végre elrepülhetünk-et választanám! Az eredetije sodró lendületű darab, a koncertek nagy sikere, a közönség kórusban énekli. Egy szál gitárral és minimális zongorával pedig sokkal mélyebb. Három életkép jelenik meg a dalban. Az első, amikor az érettségi után az iskolától elbúcsúzunk, aztán életre kel az egykori katonaidőszakunk, a harmadik pedig egy turnézó zenekar életébe enged betekintést.

- Lelkes rajongótábornak játszol, amiről a honlapod Fórum rovatába beírt gyors és olykor szakavatott reagálások tanúskodnak. Adnak-e erőt, vagy megerősítést ezek a bejegyzések?

- Igen, feltétlenül! Mindenki véleményére odafigyelek, és átgondolom a javaslatokat.  Néha olyan beírások is vannak, amiken csodálkozom: valóban ezt akartam mondani? Ugyanakkor örülök neki, mert a dalaimat mindenki úgy fordítja le, ahogy neki tetszik, miután útjukra bocsátottam őket, önálló életet élnek. Beköltöznek sokak autójába, lakásába, életébe. Ott vagyok, ugyanakkor mégsem.

- Részt vettél mostanában segélykoncerteken, a zenekaroddal együtt. Ezek a koncertek olyanfajta nemes segítségnyújtásról szólnak, amit zenészek képesek tenni. Mégis, megkockáztatom a kérdést: visszahatottak-e ezek a lépések a zenekarod ismertségére? - Remélem, mi is segítettünk valamelyest a rászorulókon, és a konkrét célon túl többen megismertek.

- Azt gondolom, hogy dalaid nincsenek a méltó helyükön…

- Én is így gondolom, és a közönség is így gondolja, állandóan azt kérdezik, hogy miért nem hallják a rádióban a dalokat.  Azt hiszem többnyire nem a dalok színvonala alapján döntik el, hogy mit játszanak. Itt sem a minőség és a munka alapján ítélnek. 

- Szerintem jól látod, és jól kezeled az egészet, de talán nyomulhatnál jobban is!

- Nem a nyomulásomnál vannak bajok. Mindenhova eljuttattam a lemezeimet. A nagy fesztiválokra nehéz bejutni, itt sem a minőség dönt. Pedig nálunk jobb koncerthangulatot kevesen produkálnak. (És ezt nem én mondom.) Nehéz ma rést találni, ahová egy produkció újként betehetné a lábát. Egy valamiért érdemes mégis csinálni: az évtizedek óta hűséges közönségem, meg persze az újak elvárják tőlem, játsszak, és új dalokat írjak. Ez a két album úgy született meg, hogy a Rockaréna 2. rendezvényen beszélgettem Kiss Zéróval, a Karthágóból. Kérdezte, mikor lesz lemez? Mondtam, már nem érdemes lemezt csinálni. Dolgozom rajta évekig, erőt, szellemi energiát fektetek bele, majd rögzítem. Izgalmak, feszültségek. Végre odajutok, hogy elmondhatom: na, ez sikerült! A lemez megjelenik. Érdemi kritika elvétve jelenik meg róla. Aki szereti, öt perc alatt letölti, lemásolja, és megkérdezi: mikor jön a következő. Erre ő azt mondta, hogy akik ismernek és szeretnek téged, várják és elvárják tőled, neked ez a dolgod! Igaza volt, megcsináltam a lemezeket, annak tudatában, hogy ez a műfaj csak a megszállottaknak való.

- Mit tehetsz még ebben a helyzetben? - Tervezünk jövőre egy nagy koncertet. Január elsején pedig nagy buli lesz a József Attila Művelődési Központban, Angyalföldön. Nem mondhatom egyikre sem, hogy lemezbemutató lesz, persze az új dalokból is fogunk játszani, de a korai számok és a kilencvenes évek lemezei is helyet követelnek a műsorban.  A www.vorosistvan.hu-n mindent megtaláltok.

Olasz Sándor