Gary Willis - van, ki e nevet nem ismeri? Az elmúlt két évtized legnagyobb hatású basszusgitárosáról nehéz olyasmit mondani, amit valaki, valahol, valamikor már nem állított volna. A kivételes tehetségű amerikai férfiú esetében felettébb mulatságos lenne a szebbnél szebb jelzősszerkezetek alkalmazása. Vannak magától értetődő dolgok, példának okáért az ég kék, a fű zöld, Gary barátunk pedig csak és kizárólag Jaco Pastoriushoz mérhető-hasonlítható géniusz.

Olyan zenész, akinek minden megmozdulása élményszámba megy, akinek játéka ha nem is forradalmasította, de alaposan és mélyrehatóan megváltoztatta a basszusgitározást. Egy másik zsenivel, a gitáros Scott Hendersonnal alapított együttese, a fusion talán legfontosabb gárdája, a Tribal Tech működése tizenhat éve alatt kilenc örökérvényű albummal hagyott kitörölhetetlen nyomot a világ zenei életében. Eleddig két, persze, hogy parádés szólóalbumot jelentetett meg (1996 No Sweat, 1998 Bent), a tavalyi esztendőben pedig különösen termékenynek bizonyult a néhány éve Spanyolországban élő fenomén. A Slaughterhouse 3 névre keresztelt trió lemeze év elején ejtette ámulatba a nagyérdeműt, ősszel pedig megjelent a várva várt harmadik szólólemez.

Mr. Willis három esztendővel ezelőtt arról beszélt a budapesti koncertje után, hogy a hagyományok maximális tisztelete mellett új utakat keres a zenélésben, szokatlan és formabontó megoldásokkal próbálja az eddigi határokat tágítani. Hosszasan elmélkedett arról, hogy az elmúlt években a drum n' bass érdekli a legjobban, azt próbálja tanulmányozni.

Az Actual Fiction tökéletesen beleillik a képbe, ennek a vallomásnak a tökéletes lenyomata. Az albumon ugyanis a főszereplő basszusjátéka mellett csak dob hallható (a régi tribalos barát Kirk Covington tolmácsolásában).

Tipikusan olyan anyag, amely elsőre meghökkenti, tán zavarba is ejti még az edzett hallgatót is, ám a kitartás ezúttal is meghozza a gyümölcsét. A harmadik-negyedik ismerkedés után szépen, lassan, de biztosan kezd emészthetővé válni e nem mindennapi csemege. Innentől pedig nincs megállás, mint valami jófajta stimulálószert, egyre jobban és jobban kívánja az ember, hiszen tán sosem látott területekre, mélységekbe és magaslatokba visz magával e különleges muzsika.

Az Actual Fiction nem a basszusgitározásról szól. Sokkal többről. Arról, hogy a hangszer nagymestere az öt húr kínálta lehetőség segítségével milyen új irányba viszi a fúziós jazzt. A basszus az eszköz a cél elérésében. Az út megtétele közben elképesztő megmozdulásokat, hihetetlen szólókat hallhatunk, úgy basszusgitározik, ahogyan senki sem, ám ez is magától értetődő és egyértelmű. Gary Willis olyan ötvenhárom percet produkál, amely jelenleg még nem is értékelhető igazán. Annyira friss, annyira előremutató, annyira új, hogy alighanem csak évek múlva aratja le az igazi babérokat.

Gary Willis ismét megelőzte a korát.

Hogy az a jónevű tengerentúli jazzkritikus cseppet sem veszítette el a józan eszét, nos, az e páratlan anyag kellő ismeretében másodpercig nem kétséges.