Ma 2019. február 21. csütörtök, Eleonóra napja van

VÁGTÁZÓ CSODASZARVAS Csillaglovaglás

A harmadik lemezével immár az egeket ostromolja a Vágtázó Csodaszarvas - az album címének megválasztásával és képletesen szólva is. Előbbi szinte kézenfekvő, hiszen a zenekar megálmodója és énekese, Grandpierre Attila hivatása csillagász.

A második tényezőnek annál nehezebb megfelelni, hiszen a VCSSZ szó szoros értelmében vett világzenéje leginkább önmagához, távolabbról pedig „nagy testvéréhez”, a Vágtázó Halottkémekhez hasonlítható. (Olvastam egy Csillaglovaglás-kritikában kényszeres összehasonlítást a két csapat között, de ez – megítélésem szerint – értelmetlen: alapból téves megközelítés akkor is, ha az énekes személye mindkét formációban azonos.) Egyedi összetételű és összetéveszthetetlen hangzást kiváltani tudó alkotóközösség lévén csakis a belső mérce, az önmaguknak való megfelelés igénye lehet a mérvadó. És, a Vágtázó Csodaszarvas ezúttal sem tévedett!

Az alaphangot megadó „Hajnali szél” a tisztán csengő hangú M. Gebri Bernadett és Grandpierre Attila énekének kontrasztjára épít. Utóbbi teljesítmény ugye, merőben más esztétikai mércével mérhető, mint társnőéé. Mégis, hosszú évtizedek óta hat, igazolva működőképességét. A dal szövege és tempója pedig egyaránt a lovaglásét idézi, amelyben a hangszerelés összeszedettségére, aprólékos megkomponáltságára is érdemes ráfigyelni.

A „Gyönyörű vágy” bevallottan a VHK-klasszikus „Aláírhatatlan történelem” 2011-es változata, részben új, részben megőrzött szöveggel és hangszereléssel. Különös, hogy a dudák mennyire más dimenzióba helyezik a dalt, ahhoz képest, amit a VHK-ban megszoktunk és megszerettünk!

A „Tábortűznél” tempója kezdetben szintén a vágtázásét hozza, egy köztes időben a szabad tűz melletti pihenés nyugalmát árasztja, minden pillanatában lenyűgözve, megbabonázva hallgatóját.

A „Borzongás” a téli ragyogás, vele a sámáni révülés finom zenei eszközökkel előidézett, zsigerig ható hangulata. A CD második leghosszabb, ám annál szívesebben hallgatott száma.

A „Lovasnépek éneke” az előző VCSSZ-lemez, a „Végtelen Ázsia” felkorbácsoló lüktetésű megidézése, amelybe M. Gebri Bernadett is bekapcsolódott. Négy szám hangzott fel nélküle – ideje volt tehát érkeznie!

Az „Égről a földre, földről az égre” a lemezanyag népzenei ihletettségét leginkább tükröző darabja, amely spirituálisan több, mint „egyszerű” táncmuzsika.

A ballada-szerűen induló, végül azonban megtisztulást hozó „Júlia szép leány” egyfajta érdekessége, hogy a zenekar korábbi nagybőgőse, a jazzes indíttatású Benkő Róbert játszik benne.

Az „Éjféli varázs” maga a megénekelt, gyönyörűen (a „Borzongás” nívóján) meghangszerelt, nem csak a címében varázsos titokzatosság.

A lemezcím-adó és azt záró, a misztikum határát súroló „Csillaglovaglás” a befogadásban elmélyültséget kívánó, azt meghálálni képes magas fokú zene. Összegez, betetőz, egyben bebiztosítja és beigazolja a Vágtázó Csodaszarvas számára a méltó folytatást.

- olasz -