Ma 2019. április 20. szombat, Konrád, Tivadar napja van

Muzsikus-portré: Tárkány-Kovács Bálint

Balogh Kálmán „egyeduralkodása” óta ha úgy vesszük, megtöbbszöröződött azoknak az országos ismertségre szert tett zenekaroknak a száma, amelyeket cimbalmos vezet. „Prímásaik” közül Tárkány-Kovács Bálint a legfiatalabb. (Krisztusi) kora dacára alapos (értsd: megalapozott), határozott és markáns véleménye van a zenéről és az azt körülvevő világról. Aligha véletlen, hogy nemrégiben még a Fonó művészeti igazgatója volt.

 

- Az első találkozásunk alkalmából muszáj megkérdeznem: miért épp a cimbalmot választottad gyerekként, és miféle megpróbáltatások ellenére tartottál ki máig mellette?

- Zenetagozatos általános iskolába írattak a szüleim Óbudán, ahol kötelező volt hangszert választani. Hét évesen pedig már határozott véleményem volt a világról. Úgy voltam vele, hogy nem fogom a szülők véleményét kikérni. Majd én választok! És már az a tulajdonságom is megjelent, hogy szeretek egy kicsit az árral szemben úszni: csak azért sem csinálom azt, amit mások! Akkoriban a furulyán meg a zongorán kívül nemigen ismertem hangszereket. Mindenki ezek közül választott az osztályban, akkor én már csak azért sem! A cimbalomtanárnő, Béresné Szöllős Beatrix (Béres János felesége) tartott egy bemutató órát. Ki lehetett próbálni a hangszert. Odaálltam elé – mellig ért - , eljátszottam az Éliás-Tóbiást. Nagyon megtetszett! Hazamentem és közöltem a szüleimmel, hogy a cimbalmot választottam. Azt tudták rá mondani: „Jól van, fiam!” Így kezdtem el cimbalmozni.

Eközben – ami egy másik fordulat volt az életemben – az órarendben szerepelt néptánc is. Strack Orsolya volt a tanárnőm, aki az Állami Népi Együttesben táncolt éveken át. Olyan szeretettel, lelkesedéssel és elhivatottsággal csinálta, hogy engem nagyon magával ragadott. Ő az egyike azon tanár-egyéniségeknek, akik nagymértékben befolyásolták az életemet. Akkor nagyon komolyan gondoltam a néptáncot, nagyon belemerültem. Az órarendi órákon kívül a legendás Bartók Táncegyüttes gyerekcsoportjába is jártam. Gyermek szóló táncversenyekre mentünk. Az azon való jó szereplésért jutalmul mehettünk Erdélybe, ahol parasztasszonyokkal táncoltam. Meg, Téka-táborokba jártam: legalább tízben ott voltam. Tizennégy éves koromban kezdtem el járni Téka-táncházba a legendás Bem rakpart 6-ba. Tizennégy-tizenöt évesen, amikor eszmélni kezdtem a gimnázium elején, rájöttem, hogy én egy népi hangszeren játszom, viszont akkor még nem volt népzene-oktatás. Bemutattak hát Balogh Kálmánnak, hogy tanuljak tőle cimbalmot.

Kálmán volt a másik olyan tanár-egyéniség az életemben, aki nagyon nagyot alakított rajtam. Teljesen a hatása alá kerültem. Úgy döntöttem, hogy cimbalomművész leszek, mint ő. A Bartók Konziban, ahol klasszikus zeneoktatás ment, hogy úgy mondjam, nehezen jöttünk ki a főtárgy tanárommal. Ez eléggé a kedvemet szegte a cimbalmos pályát tekintve. Nem hagytam abba, de a szüleim unszoltak, hogy kell valami civil pálya. Hogy mik voltak az akadályok? Ez például, hogy elmentem egy közgazdasági főiskolára és megszereztem egy közgazdász diplomát. A cimbalom nagyon fontos hobbi maradt, de a főiskola volt az első.

Volt még némi kitérő az életemben. Amikor lediplomáztam, kimentem Ausztráliába, másfél évre, majd Németországba, fél évre. Aztán elmentem az athéni olimpiára. Meg, keresztülutaztam Ázsiát. Hongkongba repülővel mentem, onnan hazavonatoztam. Két hónapos utazás volt. Kína, Mongólia, Oroszország – tizenhétezer kilométer.

Azok az évek nem a zenélésről szóltak. Újrakezdeni a zenélést, viszont nagyon-nagyon jó volt. Megerősített abban, hogy azt nekem mindenképpen csinálnom kell. Kipróbáltam nélküle, és úgy volt rosszabb!

- Balogh Kálmántól milyen szemléletmódot, útravalót kaptál?

- Lehet – és kell is – beszélni technikákról meg efféle dolgokról. Kálmánnak olyan módszertan van a fejében, ami a magyar cimbalmosok körében teljesen egyedülálló. Próbálja az összes iskolát asszimilálni, integrálni az ő rendszerébe. Gondolok a románra, a magyar cigányzenére, a népzenére és a klasszikus zenére. Más ütőhangszeresek, így a dobosok ütéstechnikáit is megtanulta, átvette, és ezeket tanította nekem. Éppen emiatt: például az ütéstechnikával, hangszerkezeléssel kapcsolatban meg vagyok róla győződve, hogy az ő hozzáállása is egyedülálló Magyarországon. A legtöbb cimbalmos csak egy-egy részét birtokolja mindannak, amit Kálmán összeszedett, és egy rendszerré összegyúrt a fejében. Ez egy pedagógiai rendszer. Ő sokat tanít, és mint zenepedagógus, igen jelentős.

Ezen a szinten túl Kálmántól – mint minden jó tanártól – szemléletet lehet tanulni. Ő harcművészetekre is tanított engem, lelki ráhangolódásra, légzéstechnikákra, koncentrációs gyakorlatokra, testtartásra. Ezekkel is komolyan foglalkozik régóta. Ő egy spirituális, meditatív ember. Nem úgy, mint egy guru, hanem csak a saját lelki élete és testi épsége érdekében csinálja ezeket. Ő egy nagyon finom, érzékeny ember és finom, érzékeny zenész. Ezt is meg lehetett tőle tanulni. Tudatosan csinálja azt, amit, sőt el is tudja magyarázni mindezt. Egyike annak a kevés népzenésznek, akik a kilencvenes években Zeneakadémiát végeztek, ezért is emelkedik ki annyira a mezőnyből.

- Több zenekarban játszol. Melyikhez miért kötődsz, ráadásul ott van számodra a Tárkány Művek is, amelyik minden bizonnyal a teljes önkifejezés lehetőségét adja?

- Két másik zenekarban vagyok állandó tag: a Tündök és a Fonó Zenekarban. A Tündökben vagyok legrégebb óta. Oda emberileg is szeretek járni: a barátaim az ottani zenészek. Autentikus népzenét játszunk. Elsősorban táncegyütteseket, azon belül gyermek táncegyütteseket kísérünk. Így a Príma Primissima-díjas Csillagszemű táncegyüttest, a megyei Príma-díjas tatai Kenderkét vagy a Budai Babszemet. Szóval, gyermek táncegyüttesek munkájában veszünk részt. Táncházakat tartunk, meg koreográfia kíséret van, meg próbák, ahol együtt dolgozunk, ahol az is cél, hogy a gyerekek jó zenét kapjanak. Vannak közösségek, amelyek a művészeti iskolák köré szerveződnek: a szülők, a segítők, az ott dolgozó tanárok mind barátok, haverok. Nagyon jó ilyen közösségnek része lenni, ami emberi dolog. Ezzel együtt háttérmunka, ami nem nagyon kap figyelmet. Nem kerül reflektorfénybe, nem írnak róla, nem kerül be a rádióba. Mégis jó, mert ott igazi emberek vannak: gyerekek, tanárok, akikkel beszélgetünk, sörözünk, táncolunk, mulatunk, énekelünk.

Ezzel szemben a Tárkány Művek és a Fonó is inkább koncertzenekar, bár a Fonó Zenekarral csinálunk táncházakat is. A koncert – egészen más dolog! A zenekar fenn van a színpadon, a közönség pedig a nézőtéren. Itt a kommunikáció nem közvetlen: egészen más szintű.

A Fonó Zenekart azért szeretem nagyon, mert ott én vagyok a legfiatalabb, és az öreg rókáktól sokat tudok tanulni! Ráadásul, kevés rajtam a felelősség, mert Agócs Gergő viszi a vállán az egészet. Itt elmélyült népzenei munka zajlik. Novemberben jelent meg az új, Vadbarokk című lemezünk, nagyszerű zenészekkel. Szalonna, Agócs Gergő, Navratil Andi, Gombai Tamás: óriási zenei múlttal és végtelenül hosszú diszkográfiával rendelkeznek. A világ legnagyobb színpadain szerepeltek. A népzene koncerten való előadásába vetett hitemet erősítették meg. Mert, voltak kételyeim abban, hogy az autentikus népzene alkalmas színpadi műfaj-e vagy sem. Vannak barátaim, mint például Soós Andris, aki a Téka prímása, és meg van róla győződve, hogy a népzene nem színpadi műfaj, hanem táncházba való. Ebben azért van nagyok sok igazság, mert ha az eredeti közegéből kivesszük és felrakjuk színpadra, necces, hogy hogyan tud ott megélni. A MüPában például a közönség ül mozdulatlanul a székekben, én pedig játszom a színpadon a bulizenét, amire lakodalomban táncolni kéne. Nagyon furcsa helyzet! Nagyon át kell dolgozni hozzá a népzenét úgy, hogy nem alakítod át, mégis másként kell interpretálni, hogy az a színpadon valahogyan megéljen. A Fonó Zenekarban azt hiszem, ez elég jól sikerült: igazából mindenki előadja magát! Van értelme csinálni velük! Ezt adják ők nekem.

És igen, a Tárkány Művek a szabadságot adja. Ott lehet kísérletezni, próbálkozni, kipróbálni mindenféle ötletet.

- Arról mit gondolsz, hogy hol a határ a népzenei feldolgozások terén, meddig  lehet elmenni a népzeni ihletésű szerzemények kibontakoztatásában?

- Már Bartók Béla meghatározta azt a három fokozatot, ahogy népzenei témához érdemes nyúlni. Az első, amikor fogsz egy népzenei témát, és mint egy drágakövet, foglalatba helyezed gyűrűbe vagy nyakékbe, a drágakő szépségét kiemelve. A zeneszerző ilyenkor úgy látja el az eredeti népdalt valamiféle kísérettel, hogy az a népdal zenei szépségét minél jobban kidomborítsa, kiemelje. A következő fokozat az, amikor belenyúl a konkrét népzenei témába is: átalakítja, átformálja úgy, hogy még mindig felismerhető a kiindulási alap. Az utolsó pedig, amikor például A kékszakállú herceg várában népi jellegű motívumok vannak, olyanok, amelyek Bartók eredeti szerzeményei, csak érződnek bennük a népdal tipikus fordulatai – a hangulatában, a ritmikájában. A népzenei világ megidéződik, de már nem népzenét hallunk, hanem a szerző saját művét.

Igazából a Tárkány Művekben én ugyanezt az utat próbálom bejárni. Voltak és vannak olyan számaink, amelyekben konkrét népdalt látunk el harmóniával, betétekkel kiegészítve. Aztán elkezdtem jobban átdolgozni a dalokat, most meg már írok saját számokat, amelyekben ott van azért a népzene, vagy a ritmikában, vagy a harmonizálásban, vagy a dallamvezetésben, vagy a hangszerelésben, vagy az alap-lüktetésben, vagy mind együtt.

- A Fonó Zenekar énekese, Agócs Gergely a Felszállott a páva című tévés műsorsorozat zsűritagja. Mi a véleményed erről a vetélkedőről?

- Az egész Pávának alapvetően örülök, mert ennek örülni kell! Jó dolog, hogy eljutott a televízióba. Sajnos, a magyar kultúra úgy működik, hogy a tévének olyan hatása van, hogy hivatalossá teszi a dolgokat. Az a közkultúra, a közvélemény, ami a médiában elhangzik. Az emberek arra vannak szocializálva, ha a véleményük ütközik ezzel, akkor az magánvélemény, amit ő privátban elmond, zárt ajtók mögött. 

A Táncház-mozgalom pedig szerintem a legjelentősebb, legtámogatottabb, legtöbb aktív résztvevővel rendelkező kulturális mozgalom a jelen Magyarországán. 190 ezer regisztrált néptáncos van az országban! Ez óriási szám. Nyilván, vannak sokan, akik nincsenek regisztrálva. A regisztráltak heti 2-3 alkalommal táncolnak. Van a mozgalomnak egy holdudvara is, akik mondjuk, havonta egyszer elmennek táncházba, mert régen többet jártak, és táncolni is tudnak. A 190 ezer néptáncoshoz a zenészek nincsenek hozzászámolva. Ott vannak a kézművesek is, mint a népi iparművészet része. Sőt, a közönség, amelyik passzívan foglalkozik ezzel a kultúrával. Nem túlzok, ha a passzívakat még egyszer annyinak mondom, az aktívakhoz képest. Ez minimum félmillió ember! Tessék nekem mondani még egy olyan kulturális mozgalmat, amivel ennyien foglalkoznak Magyarországon! A hiphoppal? A heavy metállal? Nagyon érdekes ellentmondás, hogy mégis ez egy búvőpatak. Lappangó, látens kultúra, mert nincs benne a tévében, rádióban. A média alig foglalkozik vele. Az emberek „hivatalosan”, vagyis a közgondolkodás szintjén nem vesznek róla tudomást.

Ezért nagyon-nagyon fontos, hogy végre bekerült a médiába, mert azzal jöttek, hogy nincs rá igény (vajon, honnan ismerős ez szentesiként? O. S.), nem hallgatja senki. Ez baromság! Nagyon sokan hallgatnák, nagy igény lenne rá, de nem akarok belemenni, hogy ennek milyen okai vannak, milyen szerzői jogi, gazdasági érdekek húzódnak amögött, hogy nem kerül be kereskedelmi tévébe vagy rádióba. Mert hiszen az a műsoridő, amit egy nem szerzői jogdíjas elfoglal egy szerzői jogdíjas elől, pénzkidobás! Az alatt berakhatna olyan szerzői jogdíjas műsort, amelynek a szerzői joga ugyanannak a médiacsoportnak a tulajdonában van, amelyik a médiumot is birtokolja.

A Páva segítségével azonban valami elkezdődött! Egyébként nagyon sok szempontból béna volt, meg hülyeség: nem értem, mért kellett ebből versenyt csinálni! Egy egészen más szerkezetű műsort kellett volna létrehozni. A borzalmas díszletek, amiket odaraktak! A csillogó fények és egyebek... Az is lejött, hogy nincs a televízióban olyan felkészült szakmai gárda, amelyik egy népzenei-néptánc előadást képes lenne megfelelő szakmai színvonalon közvetíteni, mert nem beszélik a tánc meg a zene nyelvét! Emiatt rossz helyen vágja el: nem a sor végén, hanem a közepén. Nem a figura, a pont végén, hanem a közepén. Amikor az egész alakot kellene mutatnia, csak a lábat mutatja, vagy fordítva. A „látványos” díszletből is kitűnt, hogy a televízió munkatársai nem hisznek abban, hogy a műsor elég érdekes! Emiatt rendszeresen megcsinálták azt, hogy amikor egy énekes énekelt vagy egy táncos táncolt, kizoomoltak. A főszereplő összetöpörödött, és az ő díszletük töltötte ki a képernyő 98 százalékát, amivel ők azt közlik, hogy a műsor nem olyan érdekes. Ebben nagyon tévednek! Mindez az ő hozzá nem értésük tükre. De én még erről is azt mondom, hogy nem baj, legalább elkezdődött, és ha lesz folytatása, idővel lesznek olyan operatőrök, hangmérnökök, vágók, szerkesztők, akik megtanulják, és a zsűri is beletanul. Végül, kialakul ennek a kultúrája, mert a könnyűzene tévében való megjelenítése már vagy negyvenéves múltra tekint vissza. Ennek a folyamatnak a kezdetén van most – sajnos – a népzene, néptánc.

- A Tárkány Művekkel még nem foglalkoztunk eleget ebben az interjúban. Úgy tudom, hogy 2012-ben új albumot terveztetek kiadni. Egyelőre egy „kislemez” jelent meg helyette.

- Most is dolgozunk a nagylemezen. Kissé nehéz szülés. Minden zenekarnak vannak nehezebb korszakai. Egyébként látványos sikereket értünk el az őszi időszakban. Megkaptuk a Príma Junior díjat. A Jazzy dalversenyén a legjobb hangszerelés díját nyertük el az Itt a nyár című számunkkal. Mindezek mellett voltak a zenekarban olyan belső feszültségek, amiket nehéz volt kezelni és feloldani. Emiatt ment nehezen a munka. Már 11 számot felvettünk. Ha minden borul, ezt már ki tudjuk adni, de még 3 számot fel akarunk venni, amiből nem biztos, hogy mind felkerül az albumra. Ha minden jól megy, pár hónap telik csak el az utómunkálatokkal és a sokszorosítással. Tavasszal mindenképp szeretnénk előrukkolni az új lemezzel, amin már a saját szerzemények lesznek többségben. A népzene bizonyos értelemben háttérbe szorul, és lesz egy kis jazz is: Gershwin meg Coltrane!

- Milyen további céljaid vannak még bármelyik zenekaroddal, amelyeket 2013-ban szeretnél megvalósítani?

- Szeretnék csinálni egy kifejezetten népzenei szólólemezt végre! A Tárkány Művekkel szeretnénk készíteni videoklipeket is, és összerakni egy karácsonyi műsort, esetleg kiadni egy karácsonyi albumot. A Tündök zenekarral jó lenne összehozni egy lemezt egyáltalán, amihez már „csak” a közös akarat hiányzik. Felsorolva rövidek ezek, de megcsinálni nagyon nagy dolgok. A saját szóló lemez terve például legalább öt éve húzódik. 

Olasz Sándor