A harmadik, 2012-re elkészült DVD mondhatni, „egyetlen” vendége – egyetlen szám erejéig - az Echo Quartet. Ám a Djabe joggal magabiztos, hiszen a lemezanyagot a világ számos pontján, sok országban bemutatták. A kiadványt eredetileg 2007. karácsonyára szánták, ám Sipi tragédiája felülírta a terveket. Tudjuk azonban, hogy a Djabe kiadójánál (cégénél) akarati tényezőkben sosem volt hiány, és amit egyszer elterveztek, azt előbb-utóbb véghez vitték. Ahogyan most is.
Olyan koncert-különlegesség vált hozzáférhetővé, amelynek minden valamirevaló Djabe-gyűjteményben ott a helye, és nem csak ott. A magyar (etno-)jazz klasszikusainak kincsestárában is! Érv mellette tengernyi. Ellene egy csepp sem. Igen, ezt látnotok-hallanotok kell, ideig-óráig azonban lesztek szívesek beérni az olvasással.
A DVD-n rögzült koncert tulajdonképpeni nyitánya a Doromb. A nevezett hangszer kétségkívül megadta nem csak a darab, hanem az egész buli alaphangját, de sasszemeket meresztve sem sikerült kiderítenem, hogy – a zenekar tagjai közül – ki szólaltatta azt meg? A dorombolás ténye kétségkívül fennforog, ám egy biztos csak: nem a macskafélék népes családjába tartozik az elkövető. Mindegy is, hiszen nem a doromb a lényegi kérdés. Az csupán ürügy arra, hogy miként lehet egy sor dallamot felfűzni egyetlen, szimpla ritmusképletre. A szám pedig attól az extra vitalitástól vált igazán különlegessé, amely az előadásában benne van!
Az Üzenet a jégvilágból azon kevés kompozíciók egyike, amelyek korábbi lemezekről valók. Aligha véletlenszerű ez a választás, hiszen annyira kifejezőn, annyira hitelesen érzékeltetik a srácok a játékukkal a címben jelzett szitut, hogy beleborzong az ember. Mindezt megdobják a színpadi fények: a „nagy kékség”, amelyek kvázi a jégtömböket is láttatják.
A Sóhaj a számos, nagyszerű Barabás Tamás-szerzemények egyike. Nem csupán a lélegzetvétel érzése az, amit kifejez, sokkal inkább egyfajta befelé fordulásé, amely a nézőt/hallgatót ugyanúgy megigézi, mint magukat az előadókat.
Az Omachule nem más, mint afro-latin királyság, egészen pontosan a Városligetben, ahol Sipi a legfőbb uralkodó. Közben – nem mellékesen - az is megmutatkozik, hogy a Djabe valamennyi tagja teljes jogú ura a hangszerének.
A Hajsza a ménes után nem annyira magyaros témájú, amint azt a címe alapján várnánk. Sokkal inkább Al DiMeola Race With Devil On Spanish Highway klasszikusára hajaz – mélyen tudat alatt, persze. Annyira viszont mégsem ördögi a kompozíció, hogy az ostorcsapások ne lennének jól kivehetők belőle.
Vízesés. Jó nézni és kellemes hallgatni. Fátyolos, mint a Szalajka-völgyi, de sokkal hatalmasabb, hidegebb és fenségesebb annál.
És jön a lemez-címadó Életképek, amelynek a koncertről hiányzó (a lemezen viszont oroszlánszerepet vállaló) Ben Castle a keresztapja. Annyira sokszínű és kifejező a darab, akár az élet maga!
Habi városa képzeletbeli hely, de ez után a rendkívüli előadás után el is helyezhetjük azt a magunk képzeletbeni térképén, kedv, hangulat és fantázia szerint mindig máshová.
Gyerekszoba. Megint egy beszédes cím és megint egy bűbájos előadás.
Venezia. Égerházi Attila egy szál gitárral idézi meg a várost, aztán bekapcsolódik Sipi, majd Barabás Tomi, és szép lassan a többiek. Az első témát olyan méltóságteljesen követik, ahogyan a vaporettók követik egymást Velencében. Persze, a karneváli forgatag hangulata sem hiányozhat, hogy aztán teljes nyugalomban leszállhasson a velencei éj. (Közben elvesztettem a fonalat valahol, mert ez többszámos blokk volt valójában, de egy komplett velencei kavalkádnak is felfogható, akár.)
Immár a ráadásban: a megunhatatlan Anklung, a maga egyszerűségével, varázsával. Az igazi ráadás a Fátyol mögött. Egy kitárulkozni akaró, zenében leképezett, szabadságvággyal megáldott-megvert világ érzete, egzotikuma, titokzatossága. Mindez nem jelenti azt, hogy a Djabe muzsikusainak oka lenne visszafognia magát, hiszen egy-egy szóló mindenkinek kijár, különös tekintettel a ritmusszekcióra.
Jöhetnek az extrák. A suondcheck a Djabénál sosem érdektelen. Tudtad, hogy a Sóhaj klipes nóta? Sebaj, hiszen itt láthatod is. No és, az elmaradhatatlan fotógaléria. Összességében nem kevés, sőt!
Eléggé meggyőző voltam, ugye?