Ilyen messzeségbe – effajta eredménnyel - még soha nem merészkedett a magyar népzene. Nem csupán a földrajzi távolságra gondolok (kvízkérdés: vajon Amerika vagy Pakisztán van közelebb hozzánk), sokkal inkább a zenei világok közötti, valószínűtlenül távolinak hitt különbségre. Hiszen például a Woven Hand és a Muzsikás együtt-muzsikálásaiból e sorok írásáig tudomásom szerint még nem született komplett hangzóanyag. Ebből a magyar-pakisztáni kooperációból viszont igen!

Az egyszem magyar résztvevővel, Burns Katalin népdalénekesnővel készült interjút már olvashatjátok a portálon. (Beigazolta a sejtést: nem volt egyszerű összehozni ezt a produktumot. Hiába: az „úttörők” dolga soha sem egyszerű.) Arról pedig, hogy miként sikerült befogadnom ezt az extra-különleges lemezanyagot, itt és most!

Elsőre bizony, nem ment, bevallom. Fáradtan hallgattam akkor. Úgy véltem, ez olyan, mintha követ raknánk egy fazék tiszta vízbe – aminek következtében nincs vegyülés, nem történik semmi az égvilágon. Természetesen, adtam még egy esélyt a lemezanyagnak, frissen, odafigyelve. És megtörtént a csoda: megfőtt az egzotikusan ízletes mesebeli kőleves! (Mindezt azért írtam le, mert tán más is járhat hasonlóképp.)

Miből is készült a „kőleves”? Az alap elsősorban a moldvai csángó muzsika Burns Kati jóvoltából, az igen bőséges, gazdag hangszeres-énekes csatolmány, kiegészítés, díszítés, ízesítés pedig hindusztáni. (Hadd ne soroljam annak meghatározó stílusirányzatait: olvashattok róluk röviden a CD belső borítóján.) Mindvégig pedig egy-egy rendkívüli alkalmazkodó képességgel megáldott fuvolista és gitáros aláhúzza és összeadja a kétféle nemes zenei anyagot.

Belefér egy instrumentális Gergelem is, amelyben Kati kavalon játszik, és amelyben messzire viszik be őt a fiúk a pakisztáni „erdőbe”, mégsem annyira messzire, hogy ne találna ki belőle. A szatmári zsidó dallam, a Szól a kakas (vö. a hasonló címet viselő Muzsikás-lemezzel) tökéletes természetességgel illeszkedik pakisztáni zenei párjához. A végül Pünkösdi rózsa címet kapott dallamsor az, amelynek előadása közben Kati kiesik népdalénekesi szerepéből és – némileg önmagát is meglepve – az éppen felhangzott hindusztáni hangsorra improvizál. Mondhatni, ezek a legérdekesebb, legkülönlegesebb percei az egyébként is érdekes és különleges lemezanyagnak! A Gyöngyvirág a legrövidebbre sikerült az átlagban tízperces elszállások közül, ezzel együtt ez a leglíraibb, leginkább megkapó darab. A furcsa könnyedségű Tavasz, tavasz pedig tempós, egyszersmind méltó lezárása a programnak: mindenki teljes megelégedettségére.

Ha kedveled a ritka, egzotikus zenei csemegéket, a legjobb nyomon jársz e sorok olvasásakor. Már csak szét kell kapnod a lemezboltokat a Madhuwanti-CD birtoklása érdekében!