Persze, annak a zenekarnak könnyen megy az ilyesmi, amelyik az egyik legkarakteresebb magyar jazz-fúvóst, Grencsó Istvánt tudhatja a soraiban – mondhatnák az ellendrukkerek, ha lennének. (Nincsenek.) No de. Grencsó mindig is megválogatta a játszótársait, nem mellesleg nem tegnap került az együttesbe: bizonyítottak ők közösen is, számtalanszor! Ezen a CD-n szintén. A jazz, az egyedi ízű, a magyar undeground hőskorában gyökerező gitárjáték és a szürreális ének speciális elegye most is magával ragadóan varázslatos.
A hangszerek közül ezúttal talán a gitár kapta a legkezdeményezőbb szerepet, dacára annak, hogy a címadó, rövidke főtéma éppenséggel egy fojtott fúvós improvizációból bontakozik ki, no meg a többi hangszer által keltett „zajokból”. Az 5. track szintén stílusbravúr, mégpedig a lebegős fajtából! A belassult 6. pedig egy sosem volt éjszaka különös hangjait idézi. A lemez soron következő, leghosszabb száma pedig mintha az ébredést, az eszmélést, az önmagunkra találást szimbolizálná, Kenderesi Gabi utánozhatatlanul sejtelmes énekével megtámogatva. A 8. track („Pistié”) a zene nyelvére lefordított játékos elevenség. A záró darab, a régmúltban keletkezett, váratlanul újra elővett „Szépsége titkos”, titokzatos, nehezen megfejthető, a korábbi változatot alapjaiban rengető átdolgozás. A klasszikus Kampec-nóta titka csakúgy titok marad, mint a lemez egészéé.
Leszögezhető tehát: a Kampec Dolores olyan misztikus tudás birtokában van, amely nagyon keveseké. Szerencsénkre, annak eredménye megosztásával, közreadásával nem fukarkodnak az utóbbi időben.