Közülük ezúttal csak az egyik énekesnőt, Paár Juliannát említem név szerint. (Nem mintha a többiek nem érdemelnék meg.) Ő a kísérletező kedvű Tárkány Művek oszlopos tagja is, és íme. Ebben a formációban „gyökerekhez” való visszatérés természetes igényét példázza.
Ami pedig a Bazseva repertoárját illeti: érthető módon a történelmi Magyarország dalaihoz nyúltak legtöbbször, de nem csak a Székelyföldről valókhoz. (Most tudtam meg, hogy a dalocska, amit a Hódmezővásárhelyen született nagymamám bánatos kedvében énekelgetett, ádámosi csokorból való.) Ha pedig mégsem a határon túl „jártak” (meglévő gyűjtéseket követve), akkor az ország (átellenes irányú) határvidékeire vándoroltak. A legfontosabb tényező mégis a Bazseva különleges képessége: a hangütés, amellyel a XXI. század magyarságát szólítják meg, lassan-lassan az új évezred gyermekeire is hatva.
Remélem, lesz kellő kitartásuk tovább lépni ezen az egyre ritkábban járt(?) úton, és az első, nagyszerűen „megírt” „bekezdést” mihamarabb követi a folytatás, hiszen a Bazseva a magyar népzene legfrissebb, üde és tiszta színfoltja. Ha létezne Az Év Népzenei Felfedezettje cím, azt már most, májusban megkapnák tőlem!