Nem szoktam ilyesmivel előjönni, de az első CD-jük elemzésekor megmondtam. Mármint, hogy némi (valamilyen irányú) letisztultság után meglehet a tuti! Bevallom, ekkora dobásra a legmerészebb álmaimban sem gondoltam.
Ami ezen a CD-n hallható, az nem kevesebb, mint a magyar népzene újraélesztése! Igen, sokan, sokszor temették már. Aztán 2014-ben jött a Buda Folk Band. És, a holtnak vélt (történetileg befejezettnek gondolt) magyar népzene újjászületett a kezük nyomán, a kreativitásuk által, a munkájuk eredményeként! Természetesen, nem beszélhetünk paraszti zenéről az esetükben. Egyáltalán: látott valaki Budán parasztot 2014-ben? (Soroljam őket név szerint? Na jó, ez vicc akart lenni.) Komolyra fordítva.
Városi népzene a XXI. században? Mért is ne! Városok pedig vannak, ahogyan néphagyományok is. Az egészből pedig jó is kijöhet! Mert hogy a Buda Folk Band új CD-jén ki is jött. Nyugodt szívvel állíthatom: csak az jött ki! Néhány példa.
A Tengerpart – egyebek mellett - bolgár tamburával megtámogatott lágy, nőies szépsége, Márczi Anna „Tücsi” énekével. A rá következő instrumentális darab „össznépi” vonós játékának elemi erejű sodrása, ereje. Hogyan, minként? Nos, azt gondolom, ez az, ami megtaníthatatlan! A „De szeretem”-ben ismét a vonósokat szeretem legjobban. A Verbunknak a hihetetlen virtuozitását. (Megnézném, miként táncolja el bárki is!) És még sorolhatnám vég nélkül. Hanem a vég!
A költő Csoóri Sándor megzenésített verse, az 1957-ben született Ördögpille a szerelem azon szakaszáról szól, amelyről nagyon kevés dal születik: annak utolsó előtti, szárny-szegetten vergődő, kétségbeesett időszakáról, amikor azért - egyetlen sorát idézve - „még van öröm a fájdalomban”. Ennél gyönyörűségesebbet a magáról szerelemről is keveset írtak.
Ezek után valami összegzés-féle? Bajos, mert a Magyar világi népzene után nincs hová tovább. Fokozhatatlan. Zseniális.