Az EastWing Betyárvilág című lemeze (angolul külön írva – amibe nincsen szándékomban belemagyarázni semmit az égvilágon, a betyárvilág minden kincséért sem) ezek közé a produktumok közé tartozik! (Az Őserdő című dalba alighanem véletlenségből kerültek bele ebben a formában az alábbi sorok: „Ej, te világ, betyár világ, Szegény embert húzza az ág”.)
Tényleg. Mit szólna „a külföld” ehhez a muzsikához? Költői kérdés lenne, de most én teszem fel. Beájulna alapból (nem lennék meglepve), netán „csak” élvezné a jazzt? A magyar népdalfeldolgozásokat, népzenei motívumokat vajon felismerné-e, és ha igen, díjazná? Remélem, előbb-utóbb kiderül, mert ez a csapat megérdemelné! Hogy kik ők?
Két gitáros: Kéri Gábor és Eichinger Tibor, akik bebizonyítják, hogy képesek megférni egy bandában, sőt inspirálják egymást! A basszusgitáros Megyaszay István. Nem ismered őt? Hallgasd meg a Csillagok intróját, máris a kedvenceid közé sorolod! Frankie Lato? Ha hiszed ha nem, immár végérvényesen kilépett Grapelli árnyékából! Mogyoró Kornél. Ahol ő ütőzik az Üzgin Üver óta, ott nincs idő unalomra! A doboknál Szendőfi Péter. Ezzel mindent elmondtam, ugye? Annak pedig, hogy hogyan sikerült rábírni a csatlakozásra az ízig-vérig autentikus népzenész, népzenekutató, énekes Agócs Gergelyt a csatlakozásra, csak sejtem az okát. Talán úgy, hogy itt kötöttségek nélkül használhatta a (népi) hangszereit!
Népdalfeldolgozások, abból vett motívumok átdolgozása, valamint népzenei ihletésű saját szerzemények. Közelítőleg így áll össze a repertoár. De hogy hogyan lett egy Petőfi-versből (nem árulom el, melyikből) cigány keserves, azt ne tőlem kérdezzétek, hanem a zenekartól! Jöjjön mindezek „hivatalos” megokolása, amit azért adok közre, mert nem olvashatjátok a CD belső lapjain.
„Bartók Béla 1910-ben, amikor a csallóközi és az Ipoly menti dudások között lefolytatta első hangszeres gyűjtéseit, közzé tett egy tanulmányt 'A hangszeres zene folkloreja Magyarországon' címmel. Bartók itt egyebek mellett arról értekezik, hogy a dudások közjátékaiban fellelhető improvizatív elemek valójában a régi, elveszett 'abszolút' magyar hangszeres tánczene ősi maradványai. A dudások, de mint később kiderült az erdélyi, vagy felvidéki vonósbandák közjátékaiban nemegyszer az 'érvényes' népdalok egyes kiragadott motívumait ismételgetve variálják ugyanúgy, ahogyan az a dzsessz repetitív groove-jaiban történik. Megállapíthatjuk tehát, hogy ezen a ponton a dzsessz és a népzene összeér.”
Milyen igaz! Műfaji határok? Ugyan! Amint fentebb látjuk, korábban leomlottak, mint a berlini fal. Maradt a szabadság, a spontán kalandozás, kísérletezés öröme. Ezt az EastWingtől már soha senki nem veszi el. Ők azonban nem tartják meg maguknak, hanem tovább adják a hallgatóknak. Olyan hőfokon, amennyitől az ember fülcimpája is kitágul!
Azt, hogy mit fog szólni a barátom ehhez a zenéhez, már most tudom. Annyit fog mondani: „ilyen pedig nincs is, a betyárossát!”