Függöny, átszerelés, sörszünet. Aztán pedig az ünnepelt következett: a Firkin! Igazán nem volt szép tőlük egy laza Barba (Negra)-trükkel - az első megdörrenéssel - leszedni a fejünket, de valami oknál fogva ma jobbnak látták fejetlen közönségnek muzsikálni. (Amelyik még ugrálni is képes, akár a vasárnapi ebédhez elvágott nyakú csirke.) Ezek után meg se próbálj kenyeret dobni a Firkin színpadára, mert tuti, hogy mázsás sziklák repülnek vissza hozzád!
A Lili lány pedig arra vetemedett, hogy elektromos hegedűt használjon a továbbiakban, értem én: a hangzás egységesítése érdekében. (Innen kiindulva – komolyan mondom! - nem lepne meg, ha két-három év múlva akusztikus albummal állna elő a Firkin.) Meg annak érdekében is tette ezt, hogy minden rajongó belássa, mi keresnivalója volt a csapatnak a leghíresebb német (Wacken) metál-fesztiválon. Minden érthető és világos: égetően szüksége volt a fesztiválnak egy üde színfoltra! Magyar ír metál... Hmmm. Ebben lehet valami dög – gondolhatták a szervezők, és nem tévedtek!
Ahogyan az sem volt semmi tényleg, ahogyan a Firkin – a kvázi törzshelyén – a Barba Negrában megszólalt! Az instrumentális intró – mint jeleztem – alapból kiverte az összes, még működő agyi biztosítékot, sűrű villámokat szórva a Barba Negra „hajójára és legénységére”.
Az első vendég, a Dalriada billentyűse, Szabó Gergely „Szög” (a) The Child of Fire-ban mutatkozott be a Firkin közönségének, maradandót viszont három nótával később, a Mountin Her-ben alkotott. Közben megvolt az egyik „kötelező darab”, a Drunken Sailor Song, amelyben a vérbeli metál-dobos ESE és Bazsi, a gitáros érezhette magát elemében: képzelhetitek, mekkora állat volt a nóta!
Aztán, a Galway Races-ben megismerhettük a „M.É.Z-es” Turáni Csongort - ezúttal bendzsóval a kezében (aki nem ismerte volna). Figyeltem őt később is (sokszor jutott szerephez) és azt láttam, hogy angyali türelemmel viseltetett a csapat iránt, miként büszke apa viszonyul a fiai vásottságához. Mintha azt gondolta volna: „játsszatok csak, gyerekek”! Nem maradhatott el a legkedvesebb imám, a Borfohász sem, miközben közepesen óriás Firkin-léggömbök úsztak a nézőtér fölé: ugyan, hadd játsszon a többi gyerek is – és játszottunk mi is, ezer örömmel!
A Whiskey in the Jar ezúttal a meglepetés erejével hatott, hiszen a talán legnagyobb ír világslágert (túl azon, hogy a most kigördített „hordó” igen kemény tölgyfából készült) utóbb magyar nyelven hallhattuk a Firkin-koncerteken. Most aztán folyt a viszki (bocsánat: whiskey) az arcunkba, alig győztük benyelni! A Nincompoop-ot követően jött a Beggerman, hogy financiálisan megalapozza a jövőt (na, még csak az kellett volna)!
A guggolós-felugrós Dirty Julie pedig a közönséget tornáztatta meg, legalábbis azt a népcsoportot, amelynek a mozgásigénye ezt a mutatványt is megkívánta. A rá következő pihentető tempójú nótába belesimuló elektromos hegedű pedig nem csak a hallócsontocskákat bizsergette meg, de önön létjogosultságát is igazolta. Ezek után három nótát voltam szíves végigélvezni – csak úgy, a saját gyönyörűségemre. Mire a legutóbbi lemez első dala, a Donegal Danny akkorát ütött rajtam, hogy négy percre a nevemet is elfelejtettem. Szerencsére közénk idézte magát Molly Malone szelleme halszagúan, hogy visszarángasson mindenkit a való életbe. Rögvest Kék volt az égbolt (a Kind and Fine – magyar szöveggel). És hogy a Lord of the Dance mekkora tempót diktált már megint és mennyire keményen szólt – anyámborogass! Azt pedig, hogy az If I Could Be The Pope mekkora királyság volt – kívánom, hogy ti is megtudjátok mielőbb! A Keep On Drunking (magyarul megszólaltatva) - sajnos, sajnos - a sokszor elátkozott utolsó ráckevei HÉV miatt az aznapi búcsúszámnak bizonyult részemről. És hogy miket voltam kénytelen kihagyni? Jajjj, de fájnak!
A Hetedhét székelyt, a Finger in The Pie-t, a Drunken Lullabies-t (amely tudat alatt hatni kezdett a lelkemben 23 óra magasságában) és a Firkinful Of Beer-t. Meg az összes ráadást, a francba. Jumpin' Lovers, Igyunk pálinkát, Parting Glass... Ráadásul a buli egyik csúcspontját is, amikor a közönség elénekelte a Happy Birthday-t a szülinapos zenekarnak! Alighanem efféle ünnepi koncertről álmodik minden banda, amelyik zenélésre adja a fejét, de keveseknek adatik meg ilyen szintű egymásra találás a saját híveivel.
Ezek után talán felesleges megválaszolnom a címben feltett kérdést, amely szerint egy hatéves zenekar iskolaérett-e? Mégis megteszem. Nos, van amelyik igen, de a Firkin (leg)felsőbb kategória! Ők már „egyetemi katedrát kaptak”, tőlük csak tanulni lehet: zeneiséget ezerrel, az alapesetben hozzá tartozó munkafegyelmet, alázatot és empátiát, hosszú távra való kitartást, megbecsülést és emberséget. Nem csak ideig-óráig, hanem életre szólóan ám!