Ma 2018. április 19. csütörtök, Emma napja van

MÁSODIK MŰSZAK Második műszak

Megfordult már a fejetekben, vajon mi lenne a Csík zenekarból az autentikus népzenéből érkezett kulcsemberei nélkül? A válasz egyértelmű: rockbanda, ahogyan az is, hogy nem akármilyen! A bizonyíték immár kézzel fogható: az optimista „szabadidő-zenekar”, a Második Műszak debütáló CD-je, amelyen nem a megszokott gitár-zúzással „operálnak”. A Második Műszak hangszerparkja sokkal érdekesebb az átlag rockerekénél. Bár Szabó Attila kezében ott a gitár, de „Csíkos” társai közül Barcza Zsolt kirobbanthatatlan a cimbalom mögül. Bartók József a nagybőgőt részesíti előnyben – a basszusgitár rovására. Makó Péter pedig fúvós hangszereken süvölt, de úgy ám, akár a forgószél! (Nem hittem volna, hogy ilyesmit is tud a srác, de a legkevésbé sem bánom, hogy tévedtem.) A Kiscsillagból időlegesen átrándult Mihalik Ábel persze a dobokat püföli rendületlenül, a Rackák közül elkalandozott Pintér Zsolt fő instrumentuma pedig a mandolin.

A különlegesen kellemes, retróra hajazó hangzás tehát a Második Műszak legszerethetőbb, legféltettebb „titka”. „A dalok pedig csak úgy jöttek” - a zenekar elmondása szerint. Nyílt titok egy-egy nóta azoktól, akik nélkül elképzelhetetlen a rockzene illetve a magyar rock története: Elvis illetve a Kispál és a Borz. És, akik nélkül tutira szegényebb lenne: Brian Setzer és az LGT. Belefért egy Lackfi-vers megzenésítése is: A bor lelke. (Iszom a szavait, és a hangjait is persze.) Adottak természetesen Szabó Attila szerzeményei is. Mármint, amelyek sehogyan sem férnek bele a Csík zenekar repertoárjába.

Kvázi hagyományos rockos dallamvezetés és értelmes szövegek jellemzik őket. Egy-egy szám lóg csak ki a sorból, sajnos illetve hálistennek. Az előbbi, a Minden eladó talán kissé erős utánérzés. Ráadásul a Kontroll Csoport Eladom című, évtizedekkel ezelőtti dalának mondandója frappánsabb, bár a korszellem jelenléte Szabó Attila mellett – kétséget kizáróan kimutatható.

Végtére jöjjön az, ami a legeslegjobban sikerült ezen a lemezen: a Kulcs a kézben című szám, Mező Misi ihletett vendég-énekével, és ami némi (rádiós-tévés műsorszerkesztésben történő) ráfigyeléssel és kis szerencsével óriási, mega-sláger lehet! Egyetlen pillanat alatt belemászik ugyanis a füleidbe úgy, hogy nagymamám „mindentudó” háziszappana sem mosná ki belőlük! Megfogadtam, ez lesz a búcsúdalom, ha eltávozom egyszer a jelenlegi munkahelyemről, mégpedig az alábbi sorok okán: „Lassan gázt adunk, hogy ne halljunk semmit / És az út porában hagyjuk az elmebajt!” És, ha valamelyik táncos lábú kolléganőmnek olyan kedve kerekedik, egy fergeteges roki sem kizárt.

- olasz -