Ma 2018. április 19. csütörtök, Emma napja van

Csík János: Úgy élni, mint a fák (Csík János 50)

Nem ismerek muzsikust, aki Csík Jánosnál jobban megérdemelt volna egy reprezentatív, gyönyörűen kivitelezett CD-ben megtestesült ajándékot az 50. születésnapjára! Miért, miért. Mert soha (mondom: SOHA), egyetlen pillanatra sem láttam őt kedvetlenül állni és muzsikálni a színpadon. Csakis sugárzó derűvel, szívvel-lélekkel, hite, küldetése teljes tudatában: a magyar népzenét a lehető legszélesebb tömegekhez juttatni el.

Természetesen, ez a – teljes mértékben megvalósított – program Kossuth-díjat érdemelt, de a kerek születésnap alkalmával kigurított tulajdonképpeni szólólemez annak a kiadónak a gesztusa, amely valamennyi, a Csík zenekar által készített albumot megjelentette. Kimondva vagy kimondatlan, egy kvázi szóló lemezanyaggal szemben „elvárások” vannak, függetlenül az ünnep örömétől. Azt, hogy mik azok, pedig csak leírni egyszerű.

A legfontosabb, hogy hasonlítson is a zenekarral játszott muzsikákhoz, meg ne is! A másik: a lehető legtöbbet mutasson meg az előadó egyéniségéből. Nagyjából ezekre a feltételekre kéne/kell „varrni gombot”. És Csík János megtette ezt!

Kérdés továbbá, hogy mennyiben vonható párhuzam a lemezanyag mondandója és Csík János életútja és életszemlélete vonatkozásában? A válaszom rá: jól érzékelhetően!

Kiskunsági gyűjtést hallhatunk először Széles András citerás (és minden bizonnyal énekes), és persze Csík János pazar előadásában, egyértelmű utalással az ünnepelt művész szülőföldjére. A rá következő moldvai blokk a magyar népzene feltétlen szeretetéről vall, Dresch Mihály parádés főszereplésével. A kalotaszegi és bonchidai dallamok tovább mélyítik ezt az érzést, többnyire a Csík zenekar tagjainak segítségével. A szövegileg kissé terjengősre írt A rózsa című, Presser-Csík szerzemény a váratlan szerelemre találásról szól, A fény felé és A boldogság kereső egy-egy lírai, illetve szimplán hétköznapi élethelyzetről. (Az utóbbiból való sor: ”Az ital nem ad választ, de feledteti a kérdést” afféle Ferenczi Gyuris „rackaság”.) A címadó, záró darab, az Úgy élni, mint a fák című Ratkó József-versmegzenésítés pedig a muzsikus hitvallásának tekinthető. Bevallom ugyanakkor, hogy a több mint tízperces szám utolsó előtti blokkja helyett a magam részéről szívesebben hallgattam volna még népzenét.

Sőt, még és még! Ez a – lemezhallgatással töltött – háromnegyed óra ugyanis túl gyorsan elrepül. Ráadás viszont - mint tudjuk - koncerteken várható csak, sajnos.

Nos, akik ismerik és szeretik a Csík zenekart, a fentebb említett hasonlóságot és a különbséget egyaránt érzékelni fogják. Tény, hogy ezzel a viszonylag rövid, talán nem hibátlan, de nagyon szerethető koronggal vált teljessé Csík János eddigi életműve, amely anyagon felbuzdulva izgatottan várjuk máris a folytatást!

olasz