A legfontosabb, hogy hasonlítson is a zenekarral játszott muzsikákhoz, meg ne is! A másik: a lehető legtöbbet mutasson meg az előadó egyéniségéből. Nagyjából ezekre a feltételekre kéne/kell „varrni gombot”. És Csík János megtette ezt!
Kérdés továbbá, hogy mennyiben vonható párhuzam a lemezanyag mondandója és Csík János életútja és életszemlélete vonatkozásában? A válaszom rá: jól érzékelhetően!
Kiskunsági gyűjtést hallhatunk először Széles András citerás (és minden bizonnyal énekes), és persze Csík János pazar előadásában, egyértelmű utalással az ünnepelt művész szülőföldjére. A rá következő moldvai blokk a magyar népzene feltétlen szeretetéről vall, Dresch Mihály parádés főszereplésével. A kalotaszegi és bonchidai dallamok tovább mélyítik ezt az érzést, többnyire a Csík zenekar tagjainak segítségével. A szövegileg kissé terjengősre írt A rózsa című, Presser-Csík szerzemény a váratlan szerelemre találásról szól, A fény felé és A boldogság kereső egy-egy lírai, illetve szimplán hétköznapi élethelyzetről. (Az utóbbiból való sor: ”Az ital nem ad választ, de feledteti a kérdést” afféle Ferenczi Gyuris „rackaság”.) A címadó, záró darab, az Úgy élni, mint a fák című Ratkó József-versmegzenésítés pedig a muzsikus hitvallásának tekinthető. Bevallom ugyanakkor, hogy a több mint tízperces szám utolsó előtti blokkja helyett a magam részéről szívesebben hallgattam volna még népzenét.
Sőt, még és még! Ez a – lemezhallgatással töltött – háromnegyed óra ugyanis túl gyorsan elrepül. Ráadás viszont - mint tudjuk - koncerteken várható csak, sajnos.
Nos, akik ismerik és szeretik a Csík zenekart, a fentebb említett hasonlóságot és a különbséget egyaránt érzékelni fogják. Tény, hogy ezzel a viszonylag rövid, talán nem hibátlan, de nagyon szerethető koronggal vált teljessé Csík János eddigi életműve, amely anyagon felbuzdulva izgatottan várjuk máris a folytatást!