Mivel a Góbé először kap teret portálunkon, illendő hát bemutatni őket röviden. 2007-ben alakultak, már akkor elismerten tehetséges muzsikusokból. Autentikus népzenét is szívesen muzsikálnak táncházban. Az új lemezükön azonban csupán az első számuk, a Fel című emlékeztet valamelyest ebbéli ténykedésükre. (Az sem a tempója, sokkal inkább hangzása, húzása által.) A továbbiakban egészen másról van/lesz szó. Alap-koncepciónak azt gondolom (remélem, helyes a megfejtés), hogy jól ismert népdalokat vesznek alapul, és adják elő azokat olyan csavarokkal, olyan invencióval, plusz-töltetekkel, ahogyan senki más. Vagyis. Szétszedik azokat itt a földön, és összerakják valahol egy másik, többé-kevésbé ismeretlen dimenzióban, egy privát univerzumban. És, ezek az egyéni megoldások – egyetlen kivétellel – működőképesek. A „kakukktojás” épp a kissé szimplára, laposra sikeredett lemezcím-adó szám – ami gyakorlatilag megmagyarázza jelen írás első mondatainak mögöttes gondolatát, jelentését.

Szokatlan bátorság, pajzán játékosság és páratlan fantázia jellemzi tehát az anyagot. Azzal együtt, hogy a Dunántúli blues hangulatilag a Rackajam-re hajaz, egyedi, nem hibátlan, viszont nagyon szerethető lemezt készítettek a fiúk.

Mintegy bónusz ajándékként találtak egy rendkívül érdekes Kodály-idézetet, ami a CD belső borítóján olvasható. „A világ egyre jobban feltárul, s az egy népre szorítkozó művészet hovatovább értelmét veszti. A világzene megvalósulásához közelebb járunk, mint a Goethe képzelte világirodalomhoz.” Évszám nincs a szöveg mellett, mégis teljesen bizonyos, hogy olyan korból származik, amikor a mai értelemben vett világzene ismeretlen fogalom volt. Ennek ellenére, mi több: ebben a formában ma is helytálló, sőt aktuális a gondolat.

Külön köszönet ezért is, srácok!