Megőrizve meghaladni: ez az, amit csak a legjobbak tudnak. Meggyőződésem, hogy itt és most ez történik. Számonként szétszedni, kielemezni, majd megpróbálni újra összerakni: ez viszont az újságíró gondja. Rettenetesen nehéz, számomra hónapokon át tartó megold(hat)atlan lecke (volt).
A számos hangszerelési ötlet, az innováció, a tulajdonképpeni „saját gyűjtés”, az autentikus népzenéhez hozzáadott értékek kiragadása és felsorolása megint csak megoldhatatlan, hiszen egyetlen számba is annyi van belőlük belesűrítve…
A dalok, a lemezanyag hangulatának egésze? Olyan csodálatosan egyben van minden ezen a téren is, hogy a megzenésített Radnóti-vers (a Virágének) sem (igazán) lóg ki belőle. Ha csak a Kavalos nem? Egyáltalán nem, hiszen volt alkalmam meggyőződni felőle, hogy a kétszemélyes darab mekkorát képes ütni és mekkora siker koncerten amellett, hogy a zenekar többi tagjának alkalmat ad a pihenésre.
A zenekar teljesítménye? Csakis felső fokokban lehet beszélni róla, hiszen ha úgy akarnák, olyan lemezt is készíthettek volna, ahol teljes egészében a virtuozitás dominál. Természetesen itt is jelen van, de mértékkel: akkor és ott, amikor és ahol lennie kell! Egyébként minden hang az adott szám mondandójának alárendelt, és ez így van rendjén.
Bárhonnan nézem, kifogástalan a lemezanyag. Fogást is lehetetlen találni rajta, nemhogy hibát benne. Szintén bebizonyosodott: komplett koncertműsor épülhet rá. Ám, itt a Buda Folk Band harmadik albumának dicsérete kellene hogy álljon, ha nem fogytam volna ki a dicsérő szavakból.
Mégis: gyöngyszem, mérföldkő, vagy egy kődarab, amely pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy belé vetve felkavarja a nemzetközi vizeket? Ne várjatok tőlem választ minden kérdésre, csak tartsatok ki csendben úgy öt-tíz évig.