Telitalálat, még jó, mondhatnánk tudálékosan, de legyünk lényegre törőek, tényleg öröm írni erről a kivételes albumról.

Dolgoznak a magyar rockzene élvonalában messze nem a tudásuk, tehetségük szerint értékelt előadók, gondolok itt elsősorban Vörös Istvánra. Ha ez a megállapítás igaz, mért ne lenne érvényes az Anonym Projectre. 

Nem hiszem, hogy ezrekben mérhető tábora lenne (még/már?) az Amerikából eredő funknak Magyarországon, de tudom, hogy akik szeretik, az „imádat” a pontosabb kifejezés náluk. 

Figyelem! Ezekből a hanghullámokból kérem, erőteljes szellemi vibráció támad! Nem csupán a költő, Lackfi János tehetsége mocorog bennük, hanem a Sajtkukaczé is (alias Aphonia) – távolról a klasszikus, de idevágó Hofi-poént idézve.

Visszakapták nevüket, aminek örömére újult erővel, megerősödött hittel és hatalmas  lendülettel vágtáznak tovább az útjukon csodálatos Halottkémeink. Rocksámán segítőjük rég megszolgált helyükre, a felső világba juttatta őket. 

A lemezcím jubileumi best of CD-t sejtet. Szó sincs róla! Sorlemez ez kérem, ha nem is a javából (voltak jobbak ennél, nem csupán a hangszerelés viszonylagos egyszerűségét, innovatív hiányosságait tekintve), de messze nem értékek híján.

2012. novemberét éljük éppen. Pár hónappal ezelőtt különös pikantériája lett volna – kívülállók számára legalábbis – annak a kétségbevonhatatlan ténynek, hogy David Yengibarjan történetesen örmény, aki 1995-ben Budapestre települt. 

Mindig tudtuk, hogy a Legnagyobb, de most a szemernyi kétség is szertefoszlott.

Csak a tisztelet hangján lehet beszélni olyan együttesről, aki a 31. albumával jelentkezik. Főként Aranyország kapujában állva.

Ahogyan az élet más területein, úgy a rockzenészek között is akadnak személyiségek, akik értékteremtő- illetve érdekérvényesítő képessége egymással fordítottan arányos.