A feladat nem könnyű, a megoldása mégis nagyszerűen sikerült! Mesi és zenekara – tisztán csengő énekkel és számos, egzotikusnak számító hangszerek megszólaltatásával – valósággal lubickol a maguk teremtette színes, érdekességeket sem nélkülöző zenei világban.
Érdekes például, ahogyan a magyar népdal-feldolgozásokat kezelik ebben a sajátos mikro-környezetben. Ilyenkor a hangszerelés az, ami „külhoni” eredetű, mégis: hangulatában a magyar népdalokhoz illesztett. Négy ilyen dalnak örülhetünk. (A Mámikám című menyasszony-búcsúztató alatt például szinte kizárólag szitárzene szól.) Ennél eggyel kevesebb a magyar és indiai dallamok egy-egy számon belüli, lézer-pontosságú összeforrasztása. Tisztán török, indiai, valamint pakisztáni népdalból öt került lemezre összesen.
Meglehetős feltűnően lóg ki ebből a sorból A rest macska. Igen, a magyar népmese, természetesen prózában, minimális fúvós kísérettel. Nem, nem kértek fel színművész-vendéget a feladatra, hanem Mesi vállalta magára azt. És ez nagyszerű döntésnek bizonyult! Mesi ugyanis annyira élvezetesen (már-már ízesen) képes mesélni (is), hogy nem csak hogy megunni nem tudtam ezt a darabot, hanem (nagypapaként, továbbra is a végtelennek tetsző első gyerekkoromat élve) a kedvencemmé vált! Bármelyik fonóban megállta volna a helyét – kár, hogy a hétköznapi életben már nem léteznének efféle fajsúlyú és izgalmú közösségi terek.
Mégsem a mese és nem is a zene itt a legfontosabb. Amiért érdemes megszerezni ezt a lemezt, az nem egyéb, mint a szépség, a szenvedély és a tisztaság egyfajta zenei nyelvre transzponált, magas fokú kifejeződése: a legmagasabb fokú és a legmélyebb érzelmek, nem utolsósorban pedig az öröm és a szeretet Boszporusz-szélességű, szabad áradása.