Ma 2010. szeptember 5. vasárnap, Viktor, Lőrinc napja van

LITTLE AXE Bought For A Dollar, Sold For A Dime

Az örökké fintorgó főnök, Little Axe végett rongyoltam arra a bulira, amelyik bekerült életem öt legnagyobb koncertélménye közé, és maradt ott mindmáig. 

Jönnek a progrock nagyágyúk

Elkészítették pályafutásuk egyik legfontosabb lemezét és a nagyérdemű már láthatja is őket új műsorukkal Pesten.

Lord ismét Pesten

Ismét szenzációs koncertnek lehetnek szem- és fültanúi azok, akik szeptember 18-án a Művészetek Palotájában megtekintik a billentyűs hangszerek virtuóz mesterét.

STEVE LUKATHER All’s Well That Ends Well

A minap még csak a várva várt album reklámját ajánlottuk, most pedig már a lemezt. Nem kihagyhatatlan. Több annál.

GOV’T MULE Mulennium

Hosszú évek óta egyetlen jam-blues banda sem tudja annyira emlékezetesen hanyatt lökni az embert, mint Warren Haynes Csodaember és kivételes társulata.

A kihagyhatatlan

Őszintén bevalljuk: nem bírtuk kihagyni! Mikor megláttuk Luke Mester új albumának első reklámanyagát, nem volt kétséges számunkra, hogy ezt megosztjuk kedves olvasóinkkal is. Azt már csak csendben, ám annál határozottabban jegyezzük meg, itt bizony az év legjobb albuma cím nagy esélyeséről van szó.

LANDAU-FORD-HASLIP-NOVAK Renegade Creation

Két legendává nemesült los angeles-i jazz-blues csúcsgitáros szövetkezett, hogy egy gyilkos ritmusszekció kíséretével ránk rúgják az ajtót.

LEE RITENOUR’S 6 String Theory

Korszakos all-star gyűjtemény a legendás smooth jazz gitárhős főszereplésével: minden szinten szinte minden.

THE DEREK TRUCKS BAND Roadsongs

Tizenkét évesen még csodagyerekként emlegették, hat évvel később (1997) elkészített bemutatkozó albuma után már az új idők legtehetségesebb slide gitárosának minősítették. 

A Magyar Dal Napja

A Magyar Dal Napját két évvel ezelőtt rendezték először a Szigeten, Presser Gábor hathatós kezdeményezésére. 

SZABADOS SZEXTETT Baltás zsoltár

Mint amikor a teljes 6:3 (magyar-angol) került elő… Igaz, nem BBC-minőségben, de a hangrestaurálás ma csodákra képes. 

GARAJ MAHAL More Mr. Nice Guy

Ki gondolta volna az Úr 2000. esztendejében, hogy új klasszikus születik? Azóta is imát mondok ért. 

MITCH LADDIE This Time Around

Nem, a fenét nem lehet fiatalon bluest játszani! Na jó, mindig is tudtuk, hogy a kivétel erősíti a szabályt.

KOICHI YABORI Bloomfield

Egyik kedvenc gitárosom új anyaggal jelentkezett – a személyeskedést feledteti a kivételes minőség.

JOHN MCLAUGHLIN AND THE 4TH DIMENSION To The One

Más kifejezéssel illetném, de ha maga a Mester mondja, hogy ez a negyedik dimenzió, akkor mélyen meghajolva rebegek köszönetet.

YOSO Elements

Mélyvízbe vetette magát a szupercsapatként reklámozott neves trió, ám a langyos vízben való öreguras lubickolásnál nem jutottak tovább.

Mahsa Vahdat & Mighty Sam McClain: Love Duets

Az iráni származású énekesnő, Mahsa Vahdat, valamint a norvég producer és poéta, Erik Hillestad 2003 óta számos közös projekten dolgozott.

A csoda, amit Toto-nak hívnak

Egy életen át tartó, maradandó élményben volt részem, amikor a Toto - elvileg - utolsó koncertjeinek egyikét láthattam. Mind a legendás felállás, mind a zenészek játéka fenomenális volt.

SZARKA GYULA Toldi

Aki járt valaha Ghymes-koncerten, megérezhette, hogy az alapító-zenekarvezető, bőgős, basszusgitáros, énekes Szarka Gyula vonzódik a históriás énekekhez.

KORPÁS ÉVA Szerelem, szerelem

A szerelem a lélek kémiája. Megfejthetetlen talány, örök kérdés: ki, kibe, és miért?

FolkBeats Tehetségkutató

A FolkBeats tehetségkutatót hirdet autentikus magyar népzene és világzene kategóriákban.

AZUR BLUE BAND Blue Diver

Új trió-formáció bemutatkozó anyagáról van alkalmam beszámolni, amit a legnagyobb örömmel teszek meg. Az Azur Blue Band muzsikája ugyanis ritkaságszámba megy!

Bölcsész a billentyűknél

 

Ismeretlen ismerősként is üdvözölhetjük azt a fiatalembert, aki hazánk egyik legprofibb stúdiójának vezető hangmérnöke, számtalan reklámzene szerzője, mindemellett egy kellemes kávézó tulajdonosa, egyébként tanárember, cseppet sem mellesleg pedig a minap koncertalbummal reflektorfénybe került Alapi István Band billentyűse. De hogyan is vélekedik a zenéről és annyi minden másról Beke Márk?

 

Égből érkezett dobos

Ma még csak a szerencsés kevesek ismerik, ám szemernyi kétségünk sincs afelől, hogy hamarosan jól cseng majd a Földes Ádám név a minőségi muzsikák hívei számára.

ANDREW VLADECK The Wheel

Hazánkban kevesen ismerik Andrew Vladeck zenei munkásságát, pedig mindenképpen érdemes megismerkedni vele, csalódás kizárt!

ASIA Omega

Attól még, hogy egy csapat a földkerekség egyik legismertebb rock supergroupjaként volt ismeretes, évtizedek múltán készíthet pop lemezt.

ALAPI ISTVÁN BAND Live in Budapest

Az 1857-ben papírra vetett csodálatos Aranyi szavakat kell idéznünk a kellő tisztelettel: „Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik.”

Rocklegendák Győrben

Csodát látott Győr városa! Nem mindennapi esemény, hogy egy 130 ezres lélekszámú város két egymást követő estén két világhírű rock ikon koncertjének is házigazdája legyen.

Frankfurt, te varázslatos!

Immáron több mint negyedévszázados múltra tekinthet vissza a világ egyik legismertebb hangszer seregszemléje, a Frankfurt Musik Messe. Az idei kiállításról hazánk egyik vezető zenésze, Alapi István mesélt.

„Betyár egy világ”

Volt (és van) egy vidéki zenekar, a Narco Polo, másfél évtizede többé-kevésbé tűzközelben, de igazi hangzóanyag nélkül. Az énekesnőjük, Herczeg Flóra.

HERCZEG FLÓRA ÉS A VESZELKA KOMMANDÓ

A Rózsa Sándor alvezéréről, Veszelka Imréről elnevezett betyárbrigád magja a lemezkiadással hosszú évek óta eredménytelenül nyűglődő Narco Polóból vált ki.

JIMI HENDRIX Valleys Of Neptune

Kissé szkeptikusan fogadtam a hírt, amikor világgá kürtölték, hogy Jiminek új albuma lát napvilágot. A halála után számtalan kiadatlan lemez látott napvilágot.

TRANSFORM QUINTET W. JOEY CALDERAZZO Another Child

Már nem az egyik legtehetségesebb, hanem ilyen nívós produkció után immáron az egyik legfontosabb magyar jazz együttest köszöntjük. Kihagyhatatlan album.

15 éves a Djabe: koncertek Steve Hackettel

A Djabe idén ünnepli 15 éves születésnapját. Országos jubileumi turnéra indulnak, a koncertek vendége lesz Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa.

JOURNEY Live in Manila

Ha kimondod, még hihetetlenebb: 1973 óta működik az amerikai dallamos rock utánozhatatlan csúcsbandája, megannyi megasláger gazdája. Új idők, új dalnok, új dvd – ugye nem gondolta senki komolyan, hogy most botlanak az óriások?

GIANT Promise Land

Más ez az érzés, de mégis szép! Ez is lehetne a szlogenje az aor-rajongók által olyannyira vágyott új történetnek.

ÁGOSTON BÉLA WITH FRANK LONDON Tikmonka

Az új év első teendői közé tartozik kinyomoznom, hogyan találkozhattak a CD-t jegyző művészek? Mivel nyerte meg Ágoston Béla a Klezmatics főnökét, hogy segítsen eljátszani nem kis részben az ő szerzeményeit és feldolgozásait?

BALOGH KÁLMÁN-LUKÁCS MIKLÓS Cimbalomduó

Ha nem csal az emlékezetem, magyar kiadású lemezen valamely klasszikus zenét rögzítettek már duóban, cimbalmo(ko)n. Dereng, hogy két hölgy jegyezte két-három évtizeddel ezelőtt.

Egészségben és vidáman játszani

Vitán felül hazánk vezető hat húrosa, ezért aztán mindig érdekes, mit mond. Alapi István gitármesterrel beszélgettünk apró érdekességekről.

Legendákkal készített új album

Borlai Gergő – van, amit még nem írtak meg magyarhon vezető dobosáról? Felesleges dolgokkal kár foglalkozni, ezért mi nem dicsérünk – csupán beszélgettünk egy jót a kivételes zenésszel.

Richie Kotzen újra elvarázsol

Már szinte hazajár hozzánk, de nagyon jól van ez így, elvégre ki nem csodálná meg újra és újra élőben a soulba és bluesba oltott fantasztikus gitáros-énekest?

Hajóra száll a Winger

Fantasztikus zenészek, remek torok, hatalmas dallamok, nagybetűs rockzene – a Winger jobb, mint valaha, mint ez kiderül majd Budapesten is.

Ferde szemmel nézték Alapit

Ami Európában Frankfurt, az Ázsiában Sanghaj. A kínai hangszervásáron szerzett tapasztalatairól beszél Alapi István, hazánk vezető gitárosa.

A Világzenei Nagyszínpad – ahol az érték a mérték (Sziget)

Nem csak a Világzenei Nagyszínpad koncertjeiről írok, de onnan kiindulva térképezhetem fel a komplett Sziget-világot. Ott ugyanis még mindig nagy tételben lelhető fel az a megfoghatatlan valami („érték”), ami ebben az eldurvult évszázadban napról napra devalválódik.

Kisimított névjegy (Steve Lukather az A38 hajón)

Steve Lukather – a legleg zenész, akiről már minden dicséretet méltán megírtak, s aki Budapesten adott választ a mostanában joggal kételkedőknek.

JACKIE ORSZÁCZKY & TINA HARROD AZ A38 HAJÓN

Orszáczky Miklós basszusgitáros, énekes nevével fémjelzett magyar rock-jazz formáció, a Syrius félresiklatott történetét egy teljes könyv dolgozza fel. Mi lehetett volna más a címe, mint Széttört álmok a csapat szvit-szerű kompozíciója után. A zenekar tagjai közül alighanem Orszáczky maradt legközelebb emberi-művészi álmai megvalósulásához.

MAJOR BALÁZS Életképek

Valamikor a kilencvenes évek közepén, Hódmezővásárhelyen egy SzaMaBa Trió-koncerten komolyan aggódtam azoknak az embereknek a testi épségéért, akik Major Balázs szólója közben annyira áthajoltak a terem emeleti korlátján, hogy majdnem átestek rajta. Mégis, nekik volt igazuk!

Get No a színházban

Martin Scorsese gondolt egy merészet – nem először karrierje folyamán – és szövetséget ajánlott a Stonesnak egy film elejéig. Nem idegen tőle ez a műfaj: gondoljunk Az utolsó valcerre vagy a Duna TV-n nemrég játszott bluestörténeti sorozatra.

TESLA Comin’ Atcha Live DVD

Emlékszem, amikor majd húsz éve először hallottam a bandáról, a kedvező kritikák ellenére tartózkodóan fogadtam őket, gondolván, ilyen zenekarnévvel képtelenség nem bénának lenni.

UNCLE MOE’S SPACE RANCH Moe's Town

Hét évvel ezelőtt megjelent egy album, egy alkalmi formáció muzsikájával, s ne szépítsük meg az emlékeket, szóval rendesen padlóra küldött az anyag. Megfogott, megrázott és úgy eldobott, mint egy nemzeti hősként tisztelt japán szumóbajnok.

JEFF BABKO Broject

Napjaink egyik legtehetségesebb és legizgalmasabb billentyűse az a még mindig csak harmincas éveiben járó fiatalember, aki alig húszesztendősen már előrukkolt egy klasszikus jazzalbummal, néhány évvel később pedig már az angol csodadobos, Simon Phillips együttesét erősítette.

BRYAN BELLER View

Átkozottul jó basszusgitáros ez a fickó, vastagon a legjobbak között a helye. Mike Keneally bandájából lehetne ismerős, de mivel ő sem az a kimondott megasztár magyarhonban, így aztán maradjunk annyiban: kéretik megjegyezni Bryan Beller nevét.

"Egyszerűen egy zseni a fickó„

Nevét kevesen ismerik hazánkban, ám mindez semmit sem von le abból a tényből, hogy ő a földkerekség egyik legkeresettebb session gitárosa. Az elmúlt közel harminc évben több mint 600 albumon játszott. Szólóban kivételes albumokat készít, amelyről bárki meggyőződhet budapesti fellépésén. Rockból, bluesból és jazzből kevert sajátosan fűszerezett igazi ínyencséget kóstolhat a nagyérdemű.

Ismét jön a fúziós gitároslegenda

Scott Hendersont két évtizede a világ egyik legjelentősebb gitárosának tartják. Teljes joggal. Nem hirtelen kapta el és repítette magasba a hírnév, hanem kivételes tehetségével és szorgalmával dolgozott meg az előkelő helyért. Nem akárkik mellett szerzett elismertséget magának: a Chick Corea Electric Band és Joe Zawinul neve önmagáért beszél, hogy a Tribal Tech kultikussá vált fúziós csodáról már ne is beszéljünk. 

PRASANNA Be The Change

Tony Grey Moving-ján ismertem meg az indiai gitárost, aztán amikor újra hallottam sajátos játékát az Aka Moon egyébiránt zseniális Guitars lemezén, már biztos voltam benne, ha törik, ha szakad, ettől a palitól kell nekem anyag (egyelőre hallgatnivalóban gondolkodom…).

SCOTT KINSEY Kinesthetics

Ugyan évek óta nem működik a fusion méltán legendává nemesült legjelentősebb társulata, ám mindegyik Tribal Tech-tag a nevükhöz méltó produkciókkal rukkol elő. Nincs ez másként Scott Kinsey-vel sem, akit joggal tartanak napjaink egyik legfontosabb billentyűsének.

GAMBALE DONATI FIERABRACCI Made in Australia

Nincs abban semmi túlzás, ha szupertriónak nevezzük eme kivételes formációt, sőt, tulajdonképpen a lehető legnagyobb mértékletességről tanúbizonyságot téve csupán nevén neveztük a dolgokat.

TONY GREY Moving

Akadnak ünnepi pillanatok, amikor bátran és töprengés nélkül sutba dobhatjuk a sematikus gondolatvázlatokat, hogy in medias res kinyilvánítsuk: kérem tisztelettel, ez bizony örökérvényű darab.

Tiszteletét teszi hazánkban a Mester

Hívták őt a „gitárművészet megújítójának”, és „a világ leggyorsabb kezű gitárosának”, vagy „a gitározás alfájának és omegájának”.A méltató jelzősszerkezetek egyetlen embert hagytak hidegen: őt magát.