Ma 2018. szeptember 20. csütörtök, Friderika napja van

DRESCH QUARTET Tördelős

Régóta tűnődöm azon, hogy miért nem világszerte ismert még mindig Dresch Mihály, hiszen a tudása és munkássága, az abból fakadó magyar jazz-történeti jelentősége alapján réges-rég megérdemelte volna a magasan kiemelt státuszt. A megfejtés az új lemeze kapcsán villant be, holott a korábbi anyagairól eszembe juttathatott volna.

Nem csigázom a kedélyeket annál is inkább, mert a megoldás igen egyszerű: az ő zenéje túlontúl magyar! Nyilván a népzenei gyökerek miatt elsősorban, de gondoljatok bele: miként hatna valamelyik jazz-világsztár meghívása egy-egy vérbeli Dresch-felvételsorozatra, ami nyilvánvalóan nagyban segíthetené a betörést a nemzetközi piacra. Mégis. Szintem akárki lenne az illető, Dresh Misi muzsikája többé nem lenne ugyanaz, ami miatt mi megszerettük azt. Ezért marad ő és a zenéje – alighanem egy életre – kizárólagosan a miénk, amit a hazai közönség szemszögéből tekintve egyáltalán nem bánunk.

Legújabb alkotásának album-címe igen beszédes, mi több: mint jelző, árulkodó. Valamennyi szerzemény előadásán végigvonul ugyanis valamilyen formában. Ám messze nem egyformán. És – egyebek mellett – éppen ez adja a Tördelős specialitását, varázsát!

Hiszen a háziasszonyoknál sem a spagetti száraztészta darabok mérete, nagyságuk egyenletessége, hanem a belőle készült étel ízei, élvezeti értéke határozza meg annak minőségét. És Dreschék „boszorkánykonyhájában” nagyon értenek a „főzés” mesterségéhez!

Mostani zenéjük friss, érdekfeszítő, ugyanakkor szépséges és titokzatos, akár egy értőn restaurált ókori római mozaikkép.

Az album hangulatát a Páva című szerzemény tűz-pattogása alapozza meg, ahol a dallamsor tördelésében a zenekarvezetőé a főszerep. A Férfiének több-kevesebb kiegyensúlyozásához viszont kifejezetten csapatmunka válik szükségessé, amelyből a cimbalmos Lukács Miklós veszi ki a legalaposabban a részét – nem csupán a nagyszerű szólója okán. Dresch jellegzetesen karcos, de szenvedélyes éneke ugyanitt (mint mindig) egyenesen magával ragadó. A címadó szerzemény pedig a legmarkánsabb darab a lemezen, amelyben a tördelés „fárasztó munkájába” nem csak a ritmus-szekció (Horváth Balázs – nagybőgő, Baló István – dobok) hanem az eddig más feladatokat magára vállalt Lukács Miklós is beszáll – nem akárhogyan!

A Sirató-Lassú című darab a gyakorlati példa arra, hogy a jelezett tempót sem csakis és kizárólag egyenletesen kell és lehet tartani, legalábbis minden időpillanatban. Az Azért adtam című szám azon váltakozó tempójú szerzemények közül való, ahol mindenkinek mindent szabad (adott határok között persze), és épp ez benne a szép, mi több: a vérpezsdítő! A moldvai eredetű Kecskés aktuális feldolgozása pedig méltó zárása a parádés lemezanyagnak.

Végezetül elmondható: a Dresch Quartet most sem csinált semmi szokatlant, csak (ezúttal apró csavarral) a saját, egyéni modorában szállította a tőle megszokott ég-magas zenei nívót. Ahogyan immár évtizedek óta: egyenletesen, töretlenül.

olasz